A mű thémája és szerkezete
A mű thémája és szerkezete
Az Ember Tragédiája nagy thémát választ, az ember sorsát, az emberi élet értelmét kérdi, e célra az emberiség történetét dramatizálja, kiragadván folyásából egyes nagy szimbolikus jeleneteket. A jeleneteket egységbe kapcsolja, hogy az emberiség ugyanazon tipikus képviselői szerepelnek valamennyiben, továbbá, hogy minden jelenet eszmei szükségességgel a megelőzőből fejlődik, végre hogy valamennyi jelenet azon egy főeszmét szolgálja. De külső drámai kerete is van a műnek, bibliai elemekből szabadon alkotva, mely költői egységet is ád a műnek. Ennek kezdete hasonlít a Goethe Faustjáéhoz, illetőleg a bibliai Jóbhoz. Isten befejezte a teremtést, pihen s hallgatja az angyalok dicsőítő karát; csak Lucifer nem szólt, majd meg az Úr felszólítására keserű, kicsinylő kiritikát mond Isten művéről, kivel egyenlő rangúnak mondja magát. Az Úr ezért száműzi az égből. De Lucifer osztályrészét kéri a teremtésből s meg is kapja: a bibliai két fát az Éden kertjében. Ez neki elég. Indúl, hogy elfoglalja birtokát.
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.
Világodat meg fogja dönteni.
Emberalakban jelen meg Ádám és Éva előtt, kiket elcsábít, hogy az ő két fájának tiltott gyümölcséből egyenek. Esznek a tudás fájának gyümölcséből. De mielőtt még az örök élet fájának gyümölcséből is szakíthattak volna, az Úr cherubja útjokat állja s ők nem kiűzve, de szabad akaratjukból hagyják el a nekik kietlenné vált paradicsomot, s letelepednek kívül. Ott azután új érzésekkel eltelve, kérdésekkel ostromolja Ádám Lucifert. Látni akarja a természet erőinek láthatatlan működését; de mikor Lucifer a föld-szellemét idézi, megelégedést nem érez; nem érti mivoltát, mint Faust sem értette az előtte megjelent föld-szellemét; jövőjébe akarna pillantani. Ezt a kérését is teljesíti Lucifer. Megigéri Ádámnak és Évának, hogy »tünékeny álom képei alatt a jövőnek végeig belátnak majd«, s ezzel megindúl az álomképek sorozata. Az álomképek befejezése után Ádám és Éva fölébrednek s következik a megoldás. Igy az egész mű két főrészre oszlik, a mithologiai szimbolikus keretre s a történeti álomképekre. A keretben is van drámai élet és a keret összefüggése az álomképekkel is drámai. A keret cselekvényében föl van vetve a kérdés: Mi az emberi élet végcélja, értelme? – és meg van adva a kérdésre a felelet. Az álomképek pedig előkészítik a feleletet. Félreismerhetetlen, hogy ez elrendezésnek elméleti, filozofiai a jellege. Logikus fő gondolta ki, de költői léleké volt a kivitel. A kérdésre feleletet keres a költő a történet lapjain és szinte induktiv alapossággal vizsgálja a felelet föltételeit. Mit tanulunk az emberiség multjából, mit jelenéből, mit jövőjéből? Igy jut el a befejezéshez. De ha a filozofiai a probléma és megoldásának módja, a szerző oly magasra emelkedik, hol csak a sejtés, az érzés tudják az utat, hogy legbensőbb valónk, az egész ember mivolta megrezdűl, hol a különbség filozofia és költészet között voltakép megszűnik, mert a kettő egymáshoz közeledik, összeér. Az emberiség legnemesebb és legnagyobb szellemei jártak e magaslaton s a mit ott láttak és találtak, az emberi gondolkodás és érzés legdrágább kincse lett. A magyar költőfilozofus az ő nyomdokukba lépett; de hogy külön utat vágott magának, a mű elemzése és másokkal való összehasonlítása utján könnyen kimutatható.
