Jókai viszonya Tompa, Petőfi, Arany költészetéhez
Jókai viszonya Tompa, Petőfi, Arany költészetéhez
1844, 1845 és 1846: ez a három esztendő az, mely újabb költészetünkben a nemzeti elvet teljes győzelemre juttatta. Ezek Tompa, Petőfi, Arany és Jókai első diadalainak évei. Vörösmarty orgona-szava még egész hatalmával zeng; de a mellette hangzott gitárokon és zongorákon erőt vesz a furulya, a hegedű, a tárogató. Költészetünknek elejétől fogva fő jellemvonása a mindenen átlüktető nemzeti érzés, a mindent átható nemzeti gondolat. De ennek az érzésnek igazán összhangos költői kifejezését: a nemzeti tartalom és alak tiszta harmóniáját azok a fényes szellemek teremtik meg vagy támasztják fel költészetünkben, kiknek dalait, verseit, meséit ez időtájt fogadja szívébe nemzetök és kapja szárnyára a hír. Petőfi kiadja Verseinek első és második gyűjteményét. Tompa a Népregéket és népmondákat, Arany írja Toldiját, Jókai pedig első novelláit s a Hétköznapokat teszi közzé. Felfogásban, érzületben és kifejezésben egyazon szellem nyilatkozik, él és hat általok: a népies, tehát a leggyökeresebb és legtisztább magyarság szelleme. Ennek a mélyéből hoz fel mindegyikök valamit; ereje és fénye így tűnik föl egyszerre szinte egész teljességében és ragyogásában. Méla borongását Tompa, szilaj tüzét Petőfi, hősi eszményeinek tiszteletét Arany, mesemondó kedvét és humorát Jókai. Az egyszerű és kifejező, természetes és zengő népnyelv gazdag kincseit és szépségeit egyik a Sajó mellől, másik a Kúnságból, harmadik Biharból, a negyedik meg Dunántúlról hozta.
