Petőfi hatása az 50-es években
Petőfi hatása az 50-es években
PETŐFI HATALMAS LÁNGSZELLEME a segesvári síkon ellobbant: de költői egyénisége aztán még teljesebb fénynyel ragyogott. Tüneményes pályája és csodálatos vége egész mondakörbe szövődött, mely működésének és irányának általános elismerésére, népszerűségének és dicsőségének rohamos emelésére hatott. Mert az érdeklődés, szeretet, részvét és bámulat egyszerre feléje fordúlt, s költészetének igazsága, korszakos hatása a maga nagy jelentőségében érvényesűlt. Gyulai Pál magasztalva hirdette róla, hogy a magyar líra legkitünőbb képviselője, kiben a magyar nép géniusza jelent meg, mert dalaiban visszazeng minden, a mi csak a magyar nép életében és kedélyében költői; Salamon Ferenc lelkesedve meghajolt előtte, hogy az élő nyelv legnagyobb ismerete mellett sohasem cifrálkodott; minden díszelgése az egyszerűség, s egész művészete az őszinteség; s bár verseinek szerkezetében és alkatában valódi mester, keresettség minél ritkábban látszik rajta. Magyarossága és könnyűsége, a nemzet lelkének és a dalnok tehetségének e természetes megnyilatkozása ép oly hódító, mint csábító volt, s már évekkel az elmélet méltatása előtt egész költői csoportot bűvös körébe vont és utánzására késztett. De a régi tapasztalás újolag bebizonyúlt, hogy a lángésznek nem jelességeit követik, hanem fogyatkozásait örökítik, nem eredetiségéből okulnak, hanem különösségeire esküsznek. Az ő egyszerűsége utánzóinál pongyolaságba, őszintesége nyerseségbe csapott, magyarossága magyarkodássá és könnyűsége könnyelműséggé változott. S mert rajta is megesett, hogy köznapi és pillanati benyomásokat lelkébe fogadott és megénekelt, utánzói minden köznapi gondolatot és minden pillanati érzést dalba fűztek; s mert rajta is megesett, hogy eszméinek összefüggésében és kifejező erejében lazaság fordúl elő, utánzói feloldották magukat minden követelés alól, a mi a belszerkezetet és külalakot illette. Így a népiesség, az Erdélyi János mesei táltos csikója, melyből a Petőfi keze alatt Pegazus lett, elszabadúlt és féktelenül csapongott, s líránkat a forradalom után fertőbe, a vidékiesség és kelmeiség fertőjébe vitte.
