Felelet Lustkandlnak
Felelet Lustkandlnak
Az alkotmányos életnek most újra beálló szünetelése alatt, Luskandl Vencel bécsi tanár vállalkozott egy könyvnek összetákolására, mely bátran félrevetve a jogeljátszás és a fegyveres hódítás tanát, de a magyar álláspont történelmi jogosúltságát alapjában támadva meg, az osztrák felfogást elméletileg is igazolandó volt. Köszönettel tartozunk néki, mert alkalmat adott Deáknak, hogy egy, Adalék a magyar közjoghoz szerény című cáfolatával jó ügyünk igazságát a napnál is világosabban, minden ellenvetést örökre elnémító módon, bebizonyíthassa.
Elöljáróban ízre-porrá töri azokat az ellenvetéseket, melyekkel a német tudós, a magyar Majláthra támaszkodva, a 48-iki törvényeknek formai szempontból érvényességét megtámadta; 1. hogy az országgyűlés ily törvények hozatalára ne lett volna illetékes; 2. hogy Ferdinánd király csak tévedésből és akarata ellen szentesítette; 3. hogy azokra nem kötelezhette utódait; 4. hogy ezeket meg sem kérdezte; 5. hogy sértik a Magyarországgal egyesűlt országok jogait; 6. hogy a császár, most már Ausztriában is alkotmányos uralkodó, az ottani minisztérium megkérdezése nélkül nem intézkedhetett; s végre 7. hogy maga a magyar országgyűlés később megszűntette azokat. Mindezekkel az egyszerű, száraz tényeket s az egyik fél által sem kétségbe vonható alapigazságokat állítja szembe. Azután átmegy a történelmi fejlődésre s végig vezet a királyválasztások, egyezkedések, békekötések, törvénycikkek hosszú során, egész a Pragmatica Sanctióig és a sarkalatos 1791-iki alaptörvényekig. Mi a Pragmatica Sanctiót illeti, melylyel Lustkandl úr a reáluniót végleg megállapítottnak mondja, Deák kimutatta, hogy az osztrák és a magyar Sanctio Pragmatica vagyis az 1723-iki 1., 2. t.-c. nemcsak nem azonos, hanem az utóbbinak jóval későbbi keltét nem tekintve, két lényeges pontban még intézkedéseire nézve is különbözik egymástól. Ugyanis az örökös tartományokban a Habsburgház minden nőági vonalai is uralkodásra jutnak, holott Magyarországon a három, u. m. Károly, József és Lipót maradékainak kihaltával, a nemzetre visszaszáll a királyválasztás joga. Ily jogról Ausztribáan mitsem tudnak.
Így nyomról nyomra követi, néha páratlan finom iróniával leplezi le az osztrák publicista hamis alaptételeit s azokból erőltetve levont következtetéseit. Rámutat hol a tudás, hol az őszinteség rikítóbb hiányaira. Nyomós idézeteinek (törvényekből s jogtörténelemből) szinte kimeríthetetlen hosszú során át, lehető rövidségre szorítkozik, mert úgymond, »ha minden, e tárgyakra vonatkozó törvényt felhozna s csak kivonatban is közölne, a kis értekezés szükség nélkül felette nagy terjedelemre növekednék«. Könyvnek ez volt az egyetlen kötet, melylyel Deák Ferenc, mint író, magyar (közjogi) irodalmunkat gazdagította, az is első kiadásban csak a Budapesti Szemle egy füzeteként (1865.) jelent meg.
Többi publicistai dolgozatai, a két követjelentéstől kezdve, (1836. és 1840.), a büntető törvénykönyvi munkálat szabadelvű különvéleményével, a zágrábi körlevél s a horvát kérdés ügyében írt, döntő körökben nagy hatást tett naplói cikkével (1861. márc. 24.) egybegyűjtve egy jókora kötetet töltenének be.
A két feliratot, ha nem is betű szerint, de tartalmára nézve, minden magyar ember könyv nélkül tudja, az Óvással együtt, melylyel az 1861-ik országgyűlés eloszlott.
