Deák vezéri tekintélye
Deák vezéri tekintélye
A munkás és eredményekben gazdag országgyűlés május 1-én 1840. elég jó hangulatban oszlott szét. Fenmaradt Széchenyi mondása: »Meg vagyok nyugtatva: Deák lesz a mi centrumunk! Félre minden irigységgel, hazánkfiai: adjuk neki az elsőbbséget.«
Közállapotaink rendezetlen voltának egy kiáltó hézaga régóta foglalkoztatá hazánk jobbjait: egy, a kor kivánalmának megfelelő büntető törvénykönyv s ezzel kapcsolatban büntető eljárásunk s börtönrendszerünk átalakítása. Két jeles elménk, b. Eötvös József és Szemere Bertalan, az irodalom terén új irányban indítottak mozgalmat, melyet gyakorlati célra vezérelni ismét csak Deáknak jutott feladatul. Az országos bizottság, melynek legbefolyásosabb tagja volt, oly javaslatot készített, mely nagy mértékben magára vonta külföldi, főleg német tudósoknak is (Mittermayer, Zachariä) figyelmét. A felségsértési és politikai bűnök szabadelvű körvonalozása, s a nyilvánosságnak és az esküdtszéki intézménynek meghonosítása képeztek többi közt a közvélemény által bár folyton érlelt, de a főrendek makacs ellenzésébe ütköző nehéz kérdéseket, melyek megoldása csak a késő jövőnek tartatott fenn. Deák, mint később is szokott, örömest engedte át másoknak a jegyzői tollat, de attól nem idegenkedett, hogy nehezebb formulázásokat maga vegyen át, illetőleg tollba mondjon az ily munkával megbizottaknak. Tekintélye mindinkább növekedett; az ellenvéleményűek is szívesen meghajoltak előtte.
Váratlanúl állott be e közben, s a közügynek nem kis ártalmára, Deák nyilvános pályájának első, nem ugyan teljes megszakítása, de mégis az ügyek intézésétől szinte hét évig tartó távolléte s visszahúzódása.
Töredék Deák Ferencnek Zichy Antalhoz írt leveléből. (1862.)
