Az adózás ügye Zalamegyében
Az adózás ügye Zalamegyében
Deák előre kijelentette, hogy az adóhoz, azaz: egyelőre, az úgynevezett házi-adónak a nemesek által is birtokaránylag viseléséhez köti képviselői mandátumát. A nemesség előjogaira, mit »vérrel szerzett szabadságunknak« neveztek, féltékeny és büszke ósdiak nyers tömegek felbujtogatásával Zalamegye közgyűlésén (ápril 4-én 1843.) megbuktatták ezt az elvet; mire Deák párthívei összeszedték magukat s hasonló kortesfegyvereket használva leverték ellenfeleiket, s halottak és sebesültek árán kikiáltották jelöltjüket követnek, minden elveinek föltétlen elfogadása mellett. Deáknak ezek voltak (eddigi) életében legkeservesebb napjai: mert barátainak, közel- és távollevőknek kérését, unszolását kelle visszautasítnia s utóbb szemrehányásaikkal, sőt méltatlan gyanúsításaikkal is dacolnia. »Megbukott tehát«, így ír Kossuthnak az első gyűlés után, »megbukott nálunk is a szent ügy, s én a jövő országgyűlésre nem megyek. Csak egyre kérlek: ha Pesten valaki szóba hozná megválasztatásomat (értve: más vármegyében, a mire elég alkalom lett volna!), Istenre és barátságunk szentségére kérlek, hátráltasd és háritsd el a dolgot; mert én megválasztva sem vállalhatnám el más megyéből a követséget: sok okaim vannak és elhatározásom e részben is ingatlan.« A zalai második gyűlés után (ápril 24.), mely személyének és elveinek győzelmével végződött, egy hosszú levelet intézett Klauzál Gáborhoz, oly célból, hogy azt többi elvbarátaival is közölje. Névszerint ezekkel: Bezerédj, Beöthy, Palóczy, Bónis, Szentkirályi, Wenckheim, Ráday, Török, Horváth Jenő, Kubinyi, Géczy, Batthyányi, Eötvös, Teleki, Záborszky, Szalay, Kossuth. »Tudom, – így ír – hogy érteni kevesen fognak engemet, sokan érteni nem akarnak, sokan félre is értenek: de hogy ily erős indulattal, ennyi haraggal, s mondhatom gyűlölséggel találkoztam Zalamegye gyűléstermében, hogy jó barátaim közűl is sokan, elfelejtve minden édes köteléket, ily módon viseljék magokat irántam: ez, megvallom, váratlan volt előttem. De a tiszta öntudat fentartja talán lelkemnek erejét.« »A ti kárhoztatástok volna a legkeserűbb pohár, mi ezen esetben még nem várhat.« »Zúzott kebellel« írá e sorokat s kiönté azokban régi jó barátja s pályatársa előtt »szíve keserű fájdalmát«, s mindvégig megmaradt elhatározása mellett. Az országgyűlés első, alakuló üléseiben egymást érték, baráttól, ellenségtől egyaránt, az »országos veszteség« feletti fájdalomnak megható nyilvánulásai. Sokan, de legtöbben, ezen országgyűlés csekély eredményét s az általános elégületlenséget, melylyel szétoszlott, egyenest a kipótolhatlan vezér, a haza bölcse e távollétének tulajdonították. A kettős vezérlet, Szentkirályi és Klauzál közt megosztva, annyi jeles régi és új emberek, Palóczy, Beöthy, Szemere, Pázmándy elvhű támogatásával sem bírta összpontosítni az erőket, sem konzervativ részről oly kitünő hazafiak, minők Zsedényi, Somssich, Mailáth, nem tudtak új s gyakorlati irányt adni a közvéleménynek. Általában szabatosabb pártalakulások, határozottan körülírt elvek szerinti csoportosulások szüksége vált mindig érezhetőbbé.
