67. A BÍBICZ.
67. A BÍBICZ.
Egyéb neve: libucz, libocz, bébicz.
(Vanellus vanellus L.)
KÖZÖMBÖS.
67. A BÍBICZ.
67. A BÍBICZ.
Leirás. Akkora mint a galamb, de hosszabb futólábú; a miről pedig abba a nyomba meg lehet ismerni, az a fejebúbjáról induló, hátrafelé álló és egy kicsit felkunkorodó, hosszú, hegyes konty, mely úgy áll, mint a délczegen kifent fél bajusz, különben fekete, ilyen a homloka, torka és begye is. Hasa tisztafehér, farcsíkja eleven rozsdaszín, farkatöve fehér, vége széles szegést alkotva fekete. Dolmánya fekete, eleven, szivárványos zománczczal. Lába piros, szeme barna, eleven tekintetű, csőre mint a vastag ár. Ilyen a vén hím; a tojó és a fiak egyszerűbbek, kisebb kontytyal. Fészke a rétségben, a mocsár sekélyebb helyein kapart gödör, száraz alommal meghányva. Fészekalja rendesen négy körteformájú tojás, mely olajos zöldes földön sötét olajbarna pontokkal és pecsétekkel van megtarkítva. A pelyhesek, a mint csak kibujnak, már ott is hagyják a fészket, sokszor a féltojás még rajtuk szárad. Nagyon szép, tarka jószágok.
Élete módja. Bíbicz nélkül a rétség, a nedves kaszáló, mocsár és tavak környéke pusztára ki volna halva. Kerengő szép röpülésével, közben-közben hirtelen fordulataival és levágódásaival, a mikor tarkasága szinte kápráztat, no meg avval is, hogy mindig több pár lakik egy darabon, megeleveníti a levegőeget. A mikor pedig a fészkelés megkezdődött, ugyancsak hangos lesz a táj, síró, pityergő szavától, mely emberadta nevét:
biibicz-biibicz
mondogatja. A földön ügyesen és szépen futkos. Ha kutya, vagy varjú közelit a fészke tájára, nagy jajgatással lecsap reá és vagdossa csőrével; ha ember, akkor mindenféle cselhez folyamodik: alant szálldos, le-leül, csakhogy elcsalja a fészektől. Rendes tápláléka a giliszta, a sok csigaféle, a bogárság meg a sáska. Őszkor felhőző nagy seregekbe verődve ellepi a legelőt, mezőt, kaszálót, de a szántást is, és ugyancsak szedi a gazda ellenségeit. Télire elvonúl. Mint a táj ékessége és mint hasznos madár is védelemre érdemes.
