49. A CSALÁNCSÚCS.
49. A CSALÁNCSÚCS.
Egyéb neve: fekete stiglincz, csaláncsattogató, czigánygébics.
(Pratincola rubicola.)
HASZNOS.
49. A CSALÁNCSÚCS.
49. A CSALÁNCSÚCS.
Leírás. Ez az eleven kis madár, már hogy a hímje, teljes díszben ilyen: feje a torokkal és tovább a hát elejével együtt fekete; szárnyán fehér folt, füle mögött azonképpen; begye rozsdasárga; farka egyszínűen barnás. A csőr kicsiny, finom, árszerű és a lábakkal együtt világosodó. Fészkét nagyon jól tudja elrejteni úgy, hogy nehezen található: rendesen a földszinére, kis vájásba építi úgy, hogy a fiak feje a földdel egy szintájon van és úgyszólván belevész a környezetbe. A fészekalja, rendesen öt kékeszöld, barnásan szeplőzött tojásból áll.
Élete módja. Nagyon ügyes és gyors mozgású kis madár, mely alkalmas területeken meglehetősen magánosan él. Mindég a növények csúcsát keresi, azokra telepedve szorgosan tekintget a földre, de mind arra is, a mi bogárság és röpdös, mert igen jeles kapkodó, nem is ritkán mintha bakfittyet vetne a levegőben, mi mindenkor annak a jele, hogy röptében megzavarta a röpülő rovart és el is kapta.
A kis csaláncsúcs inkább az előhegység madara, hol nagyon szereti a köves és bokros, nem egészen kopár lankásokat. Bokor csúcsán, ökörfarkkóró hegyében; ha van, csalán tetejében is, de mindig a legmagasabb ponton hirtelenül megjelenik, körülnéz, el-elkapdos valami rovart, aztán eltünik, mintha a föld nyelte volna el: de kisvártatva megint csak tetőz és folytatja mesterségét. Közbe-közbe mindég egyet rándit a farkán is, néha-néha ki is terjesztgeti. Késő őszszel, elvonulása előtt közelebb vonul az emberi lakokhoz és a sövényeken űzi rovarvadászatát, beveszi magát a káposztaföldekre, hol a torzsák és kiálló szálasabb dudvák kedves lesőhelyei és a hol őszfelé igen könnyen juthat táplálékhoz. Éneke finom, kellemetes, de nem erős, hivogatása mintha «vit-vit-vit csek-csek»-nek szólna. Rokona, a karógébics, tarka farkával különbözik tőle.
Mindég nagyon gyéren fordul elő.
