Vitula, Victula, Vitellia
Vitula, Victula, Vitellia, római istenség, állítólag a derült életörömnek, ujjongásnak megszemélyesítése. A három különböző név ugyanannyi szómagyarázattal függ össze, melyek közül azonban biztosra egy sem vehető. Az első a bonae vitae commodo. Non. Marc. A második a victus szóhoz függed és az istenasszonyt az élelmiszerek patronájának tekinti, a kinek ezért első sorban gyümölcsöt áldoztak. Verg. Ecl. 3, 77 és a magyarázók. A harmadik szószármaztatás: vitulans, laetans gaudio ut pastu vitulus. Paul. p. 561Th. A római hagyomány az istenasszony nevéről származtatta a vitulatiót, azt az állami jellegű áldozatot, melyet julius 8-án mutattak be, s a melynél a papok győzelmi riadóban törtek ki. Macrob. sat. 3, 2. 14. Ezzel a jeligével összevág az, hogy Piso szerint V. tulajdonképen csak egyik mellékneve (tájszólási formája?) a Victoriának. Macrob. i. h. 13. A sabrinus eredetű Vitelliusok családi krónikája ősanyjának vallotta V.-t, mint a ki Faunusnak, az Aboriginesek királyának felesége. Ugyanezen krónika szerint Latiumban széltében tisztelték. Sueton. Vittel. 1. v. ö. Hartung, Relig. d. Römer, 2, 169. 256. Preller, Römische Mythologie, 1, 407. L. M.
