Tityus
Tityus, Τιτυος, hatalmas óriás Euboea szigetén, a kit a hagyomány hol Gaeától származtatott (Hom. Od. 11, 576), hol magától Zeustól, mely esetben anyja Elara, Orchomenus leánya, Apollod. 1, 4, 1. Pherecyd. fragm. p. 163. Strabo szerint (9, 422) Panopeusban uralkodott, ismét mások szerint Europának atyja volt. Schol. Ap. Rhod. Arg. 1, 181. 761. Pind. Pyth. 4, 81. Veszte az volt, hogy az istenek viszálkodásaiba avatkozott és Hera felbujtására (Hyg. fab. 55) erőszakot akart elkövetni Letón, midőn az Panopeuson keresztül Pythóba ment. Más hagyomány szerint Artemis volt az, a kit T. ilyen módon megsértett. Euphorion in schol. Ap. Rhod. Arg. 1, 181. V. ö. Schol. Lucian. Jupp. conf. 17. Ezért e földön is a túlvilágon is lakolnia kellett. A mythologiai hagyomány egyik változata szerint maga Zeus volt az, a ki nyilával a Tartarusba sújtotta le (Hyg. fab. 55), a másik változat szerint Apollo vagy Artemis vagy mind a ketten nyíllal vették vérét, a miért aztán közös melléknevük Τιτυοκτονοι. Callim. hymn. in Dian. 110. V. ö. Orph. h. 30. Strabo 9, 291. Pind. Pyth. 4, 160. De az igazi bűnhődés csak az alvilágban várakozott rája, hol fájdalmasan kifeszített tagokkal hevert a kínszenvedések talaján, melynek kilencz holdnyi darabját fedte be óriási termetével. Máját pedig (a néphit szerint minden gonosz vágynak fészkét) két keselyű (kígyó) rágta. Schol. Pind. Ol. 11, 576. Hom. Od. 11, 576. Óriási sírját Panopeus mellett mutogatták. Paus. 10, 4, 4. Története úgy az irodalomban mint a művészetben nyomot hagyott. Az irodalomban kivált római költők említik. Lucret. 3, 1002 skk. Verg. A. 6, 595. Ov. met. 4, 457. ex Pont. 1, 2, 41. Tibull. 1, 3, 75. Propert. 3, 3, 62. A művészetben alvilági bűnhődése képezte az ábrázolás kedvelt tárgyát (falképeken), Apollo amyclaei thronusán pedig az a jelenet látszott, midőn Leto bosszuló gyermekei fegyvereikkel üldözik az erőszakos óriást. Paus. 3, 18, 9, v. ö. 10, 11. 1. 29, 2. L. M.
