Thibron, Thimbron

Teljes szövegű keresés

Thibron, Thimbron, Θιβρων, Θιμβρων. – 1. A lacedaemoniaktól 399-ben a kisázsiai görög városoknak Tissaphernestől való megvédésére kiküldött harmostes volt. Serege azonban ezen czélhoz képest nagyon kicsiny volt (Xen. Hell. 3, 1, 4) s neki magának is nagyon csekély volt a hadvezéri ügyessége (Xen. Hell. 4, 8, 22); így eleinte Tissaphernes ellen semmi eredményt sem tudott elérni, csak midőn Cyrus görög zsoldoshadának maradványait magához vette (Xen. an. 6, 6, 1. 8, 24) sikerült neki Aeolis néhány városát elfoglalnia. Ekkor azonban az ephorusok már elküldték Dercyllidast Kis Ázsiába utódjául, mire Th. visszatért Spartába. Itt bevádolták, hogy a szövetségeseket zsarolta és seregében nem tudott fegyelmet tartani, s e miatt száműzetésbe kellett mennie. Xen. Hell. 3, 1, 8, 10. 2, 1. 7. 392-ben újra megbízták, hogy vezessen Kis Ázsiába sereget annak perzsa helytartója Struthas ellen. Th. Ephesusban ütötte fel hadi szállását, és innen portyázásokkal nyugtalanította az ellenséget. Egy alkalommal azonban Struthas rácsapott lovasaival és őt megölte. Xen. Hell. 4, 8, 16 skk. – 2. Lacedaemoni ember, ki 324-ben Nagy Sándor szökevény kincstárnokát Harpalust Cretába követve megölte s kincseit magához kaparintotta. Ezeken aztán 6000 főnyi zsoldoshadat szervezett, melylyel néhány cyrenei száműzött biztatására az afrikai Cyrenét ostrom alá fogta. Itt sokáig változó szerencsével harczolt, míg végre sikerült neki a várost, melynek előkelő polgárai Ptolemaeushoz Aegyptus királyához menekültek, meghódolásra kényszerítenie. De nem sokáig örvendhetett szerencséjének, mert a cyrenei előkelők aegyptusi segédhaddal 322-ben visszatértek és a macedoniai Ophellas vezérlete alatt Thibron seregét megverték, őt magát is elfogták és keresztre feszítették. Diod. 18, 19 skk. SZI. GY.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem