Templum | Ókori lexikon | Kézikönyvtár

Teljes szövegű keresés

Templum, (a görög τεμνειν-nal rokon tőből, τεμενος), valamely meghatározott, határolt területnek neve. – A. Annak a négyszögű területnek neve, melyet az augur a madárjelek megfigyelése czéljából a földön (és megfelelően az égen) magának kijelölt. Délnek fordulva a jobb keze felől eső rész (pars dextra) nyugati, illetőleg délnyugati, a balkeze felől eső rész (pars sinistra) keleti, illetőleg délkeleti irányban feküdt; ha pedig Keletnek fordult, bal keze felől volt Észak, illetőleg Északkelet, jobb keze felől pedig Dél, illetőleg Délkelet. A bal kéz felől jövő jeleket szerencséseknek, a jobb kéz felől jövőket szerencsétleneknek tartották. v. ö. Divinatio, 593. l. – B. neve a valamely istenségnek szentelt területnek, mely egyéb profanus környékétől határvonallal el van választva, tehát szent kerület (τεμενος); aztán magának a szentélynek a neve, a mely a szent kerületben emelkedett (templum, ναον, aedes). A ligettől boritott τεμενος-t αλσος-nak hívták (Paus. 1, 21, 9), a mely név később általánosan használhatott, úgy hogy oly szent kerületet is jelölhetett, a melyen fa nem volt. A szent kerület határát rendesen határkövek (οροι) jelölték, így pl. Asclepiusnak epidaurusi ιερον αλσος-át. Paus. 2, 27, 1. A szent kerületek területe néha igen nagy volt; a Delphi melletti egész crisai síkság Artemisnek, Letónak és Athena Προνοια-nak voltak szentelve. Aeschin. 3, 69 p. 107. A τεμενος belső részét rendesen ιερον-nak nevezik, de ezt a nevet az egész τεμενος jelölésére is használják. Paus. 5, 6, 4. 7, 27, 3. A templomhoz tartozó szent kerület belső részének (a ιερον-nak) földjét nem mívelték, ezt a szabályt néha az egész szent kerületre is kiterjesztették (CIA II 545); rendesen azonban bérbe adták a templomhoz tartozó τεμενος-nak földjét. A delosi Apollo templomhoz tartozó földek közül (pl. a Deloson levők 3386, a Rheneán levők 8098 drachmát jövedelmeztek a Kr. e. 279-ik évben. Rendesen magát a szentélyt, az istennek emelt házat értjük a templum szón. A t. rendeltetése, hogy az istennek szobrát és az istennek szánt ajándékokat, fogadalmi adományokat magába fogadja, de nem szolgált mint nálunk az istentiszteletre sereglő nép gyülekező helyéül. A templomba való belépés azonban rendesen mindenkinek meg volt engedve. A mycenaei cultura emlékei között eddig még sehol sem akadtak templomszerű épületre. Homerus többször tesz említést templomokról (Il. 6, 88. 6, 308. 2, 549. 5, 446. 1, 39. Od. 6, 10), de a költő, ki oly részletesen írja le a királyok palotáit, az istenek házairól nem közöl semmiféle adatot. Athena templomáról csak azt halljuk, hogy εν πολει ακρη fekszik (Il. 6, 88) és hogy benne megvolt az istennő szobra, kétségkívül valami ξοανον. Il. 6, 92 és 303. Valószínű, hogy e kor szentélyei még igen egyszerű, jelentéktelen épületek voltak (v. ö. Reichel, Üb. vorhellenische Götterculte, Wien, 1897). A mint a görögség kibontakozik a bizonytalan mult ködös homályából, azonnal, úgyszólván készen, fővonásaiban teljesen kifejlődve lép elénk a templom, mely a görög építészetnek legkiválóbb alkotása és a mely századokon át az építőművészetnek legfőbb feladata maradt. Rajta fejlődött ki a görög építésnek két változata, a dór és az ion stilus; a templomépítésnek formáit vették mintául az építőművészet más alkotásainál is. A görög építészetnek legrégibb korából fennmaradt templomok között első helyen áll az olympiai Hera templom (Heraeum), melyet némelyek a 10., mások a 8. századba helyeznek. A Heraeum a görög templom elrendezésének már befejezett typusát mutatja, a mi csak hosszú fejlődésnek lehetett eredménye. A Heraeumot megelőző, egyszerűbb szentélyek alakjáról és azoknak fejlődéséről emlékek hiján nem alkothatnk magunknak tiszta képet; a Heraeum beosztásának, építésmódjának vizsgálatából azonban mindenesetre megállapíthatjuk azt a tényt, hogy a görög templomépítés a mycenaei korbeli palotaépítésnek folytatása és hogy a görög templomház elrendezése a mycenaei megaronban bírja ősi mintáját. A homlokzat oldalán oszlopokkal nyiló előcsarnoktól vagy ilyen előcsarnoktól és pitvartól megelőzött megaron (a mint azt Trojából, Mycenaeből, Tirynsből stb. ismerjük) kétségtelenül rokona és mintája az oszlopcsarnokkal kapcsolatos cellának, mely a görög templom elrendezésének alapja. A Heraeum átmenetet képez a fából és vályogból fölépített mycenaei fejedelmi ház és a kőből épült görög templom között. A görögök a mycenaei építést úgy fejlesztették tovább, hogy ennek silány építőanyagát, a fát és vályogot, nemesebb és jobb anyaggal, mészkővel majd márványnyal helyettesítették, azonkívül pedig két nevezetes ujítással gyarapították az építést: szebbé tették a templom homlokzatát az oromfal alkalmazásával (a mikor a mycenaei ház lapos tetejét nyeregtetővel pótolták) és a templom legfőbb díszéül oszlopsorral (περιστασις) vették körül a cellát. Hogy mikor alkalmazták először a peristasist, azt nem tudjuk, valószínü, hogy az oszlopsortól körülvett templomház (a görög templom legáltalánosabb, legszebb typusa) egyszerre, átmeneti formák nélkül született meg; nem lehetetlen, hogy feltalálóját valamely mycenaei palotának szemlélete inspirálta, hisz ott, pl. a tirynsi megaron előudvarához láthatta, mily szép díszítő hatást gyakorolnak az udvart övező csarnokok zárt hátfalai elé helyezett oszlopsorok (l. Tiryns). Az Ocha (l. o.) hegységen (Euboea szigetén) levő építmény, melyet régebben tévesen templomnak tartottak, és az ehez hasonló kőházak, valamint Apollónak a Cynthuson (Delos szigetén) levő barlangszentélye a templomépítés történetére vonatkozólag jelentősen az állam, ritkábban magánemberek építtették. A helynek megválasztásában nagy gonddal jártak el; rendesen emelkedettebb, szabadon álló térségen vagy a város fölött uralkodó acropolison a profanus épületektől elkülönítve, sokszor magányos hegytetőkön, távol a halandók lakásaitól emelkedtek templomaik. Az ásatások alkalmával napfényre került leletek tanusága szerint a t.-ok számára sok esetben régebbi szentélyek helyét választották (Olympia); ily módon néhol a görög templomok mycenaei cultushelyekkel állanak kapcsolatban (Aegina). A templomot szent kerületben építették, úgy hogy azt mindenhonnan szabad térség vette körül és a minden oldalról áttekinthető épület szépsége zavartalanul érvényesülhetett. Oly t.-ok is, melyek a városban épültek, s melyeket ennélfova nagyobb ιερον nem vehetett körül, περιβολος-szal, ερκος-szal voltak az emberek lakásaitól elkülönítve vagy terrassera való építés által azok fölé emelve. A περιβολος-on belül legfölebb csak a papok lakásásúl szolgáló épületek, vagy Asclepius szentélyeiben (pl. Epidaurus) a betegek befogadására szolgáló épületek kaptak helyet. – A templom (273, 275. 151. ábrák) négy főrészből áll: a) az alapból, b) az épület magvát alkotó falakból és oszlopokból, c) az azokon nyugvó gerendázatból s mennyezetből és d) a tetőzetből. – a) Az alapépítmény (κρηπιδωμα, κρηπις, suggestus), melynek belsejét (a stereobatest) terméskövekből építtették meg, a t.-ot környezete fölé helyezte és megkülönböztette az istenek házát a többi halandó lakásától. Az alapnak márvány vagy mészkőlapokkal burkolt felső szintjéhez (a στυλοβατης-hez) az épület mind a négy oldala körül futó lépcsősor visz föl; néha (az ú. n. podiumos templomoknál) csak a homlokzat oldalán találunk lépcsőzetet (pl. a pergamumi szinház-terrasse északi részén fekvő ion templomnál, l. Pergamum 423 l. v. ö. 283. á.). A stylobates lépcsőfokainak száma rendesen három, egyes templomoknál kivételesen kisebb (az athenaei Theseumnál, az olympiai Heraeumnál 2) vagy nagyobb (4–6, különösen a siciliai t.-oknál) a fokok száma. Ezek a lépcsők csak a kisebb templomoknál voltak járásra alkalmasak, a nagyobb arányuaknál oly magasak, hogy a bejárat oldalán külön kisebb lépcsőfokok beékelése vagy bevágása vált szükségessé, néha meg (olympiai Zeus templom, epidaurusi Asclepius t.) lejtős följáróval pótolták a lépcsőzetet. – b) A stylobatesen emelkedik a templomház (ναος, σηκος, δομος, οικος), melynek főrésze a hosszúkás négyszög alaprajzú főhajó (ναος, cella), melyet három oldalt zárt, ablaktalan fal határol, míg negyedik (keleti) falában széles ajtónyilással bir; a cella foglalja magában az istenségnek szobrát. Az istenkép (αγαλμα) talapzaton (βαϑρον) állott és így az ajtón át belépővel szembe nézett; sokszor korláttal volt körülvéve. A legrégibb istenképek fából vagy agyagból valók voltak, később rendesen bronz- vagy márványszobrok, ritkábban cyhrselephantinus művek (pl. a Parthenon és az olympiai Zeus t. Phidias készítette szobrai). A szobor előtt oltár állott (Paus. 5, 14, 5. 2, 17, 6) a vér nélküli áldozatok számára, a véres áldozatokat a templom előtti térségen oltárokon (βωμοι προναοι) mutatták be. A cellát Keleten előcsarnok (προναος, προδομος) előzi meg; az előcsarnoknak megfelelően sokszor a templomhajó hátsó (nyugati) falához épített, de a cellával nem közlekedő hátsó csarnok (οπισϑοδομος, posticum) fordul elő. Néha (mint pl. az athenaei Parthenon t.-nál, 276. á.) az opisthodomusból a cellától elzárt helyiségbe juthatni, mely templomi vagy állami kincstárul szolgált. Más templomoknál (különösen a siciliaiaknál) gyakori a templomháznak olyanforma hármas fölosztása, hogy a pronaosra a cellának megfelelő nagyobb terem következik, ezután pedig egy kisebb terem, a tulajdonképeni szentély (αδυτον, μεγαρον); ily elrendezésű t.-okban az istenség az adytumban nyerte helyét. Néha földalatti helyiséget jelent az αδυτον. Paus. 2, 2, 1. 7, 27, 1. A templom cellájába általában szabad volt a bejárás mindenki számára; valamint azonban a bejárat némely szent kerületbe meg volt tiltva (pl. Zeusnak az arcadiai Λυκαιος hegyen fekvő τεμενος-ánál, l. Paus. 8, 38, 5, vagy a «nagy istennők» megalopolisi αλσος-ánál. l. Paus. 8, 31, 2), úgy egyes templomoknál is fordult elő ilynemű tilalom, pl. Posidon mantineaei szentélyénél (Paus. 8, 10, 2); némely templomba csak férfiaknak, másokba csak nőknek volt szabad belépni. Paus. 3, 20, 4. Cic. Verr. 4, 45. Némelykor a templomok csak bizonyos (ünnep) napokon voltak nyitva, pl. Dionysusnak Athenaeben (εν Λιμναις) levő temploma csak egyszer volt nyitva évenként; Eurynoménak phigaliai szentélye is csak egyetlen napján az évnek volt nyitva s azért Pausanias (8, 41, 4) nem láthatta az istennő szobrát. Ez a tilalom azonban sokszor a templomháznak csak egy bizonyos (az istenképet magába foglaló) részére szorítkozott, a melyet csak a papoknak vagy papnőknek volt szabad megtekinteni. Paus. 7, 23, 7. 2, 35, 10. – A templomházat elül vagy elül-hátul vagy köröskörül oszlopsor vette körül, mely csarnokot (πτερωμα, πτερον, alae, porticus) képezett. Az oszlop és a rajta nyugvó gerendázat adta az épületnek a művészi jelleget, e két elem formai sajátságai és arányai szerint nevezzük a templomot dór, ion vagy corinthusi stilusunak (v. ö. Columna). A templomház beosztása és az oszlopok elrendezése szerint a következő templomtypusokat különböztetjük meg: 1) Templum in antis (ναος εν παραστασιν), melynél a hajóhoz Kelet felől csatlakozó előcsarnok (pronaos, προναος, προδομος) oldalait a hajónak meghosszabbított és a homlokzatban pillérrel (antae, προδομος) oldalait a hajónak meghosszabbított és a homlokzatban pillérrel (antae, παρασταδες) végződő falai képezik, homlokzatát pedig a homlokpillérek közé foglalt két oszlop alkotja, a melyeken az előcsarnok gerendázata és tetőzete nyugszik (pl. Nemesisnek régebbi temploma Rhaumnusban). Néha a cella hátsó (zárt) fala mögött is találunk ugyanilyen, homlokpillérek közé foglalt, két oszloppal nyiló csarnokot (hátsó csarnok, οπισϑοδομος), ennek a megkettőzött templum in antisnak (796. á.) példája Artemisnek temploma Eleusisban. 2) Ha az előcsarnok oldalt nyitott és homlokoldalát oszlopsor alkotja, keletkezik a προστυλος nevű ritka elrendezés (797. á.), melynek példája Artemisnek epidaurusi temploma. 3) Nem sokkal gyakoribb az alaprajznak az a változata, a melynél ilyen oldalt nyitott s homlokzatában oszlopsortól határolt csarnok a templom hajójának hátsó részéhez is járul (798. á.); ez az αμϕιπροστυλος, melynek legismeretesebb emléke Nicének az athenaei Acropolison levő kis temploma (146. á. 149). 4) A görög t.-nak legáltalánosabb typusa a Ψεριπτερος, melynél a hajót nemcsak keskeny, hanem a hosszoldalain is (tehát köröskörül futó) oszlopsor övezi. Maga a templomhajó a fönt elősorolt alaprajzok egyes változatait mutatja; in antis formára épült Asclepiusnak epidaurusi temploma; kettőzött in antis formájú (799. á.) pl. a paestumi Posidon templom, az athenaei Theseum, az olympiai Heraeum és Zeus templom; prostylos berendezésű pl. az ú. n. Demeter templom Paestumban; amphiprostylos (800. ábra) pl. az athenaei Parthenon (276. á.) 5) Ψευδοπεριπτερος-nak nevezzük a templomot, ha a hajót nem különálló oszlopsor övezi, hanem féloszlopok, melyek a hajó falához illeszkednek (801. á.), ilyen volt pl. Zeusnak óriás arányú t.-a Agrigentumban. 6) A διπτερος-nál kettős oszlopsor foglalja be a hajót (a homlokoldalon ilyenkor néha hármas oszlopsor van, 802. ábra), ennek példája Apollónak miletusi nagy temploma, a Didymaeum. 7) Ha a cellát övező oszlopsor oly távol kerül a faltól mint a dipterosnál a külső oszlopsor, úgy hogy közte és a fal között még egy oszlopsor számára volna hely, πσευδοδιπτερος-nak (803. á.) nevezzük a templomot, ennek példája Artemisnek temploma a Maeander melletti Magnesiában. A rendes, négyszögalaprajzú templomformákon kívül előfordulnak kerek alaprajzú templomok is, még pedig két változatban: a μονοπτερος-nál a templomot köralakban elhelyezett oszlopsor alkotja, melyen a tetőzet nyugszik; ez tehát egészen nyílt, külön hajóval nem biró épület; példája Roma és Augustus kis temploma az athenaei Acropolison; ha az oszlopsor köralaprajzzal épült hajót foglal be, keletkezik a körperipteros (804. á.), melynek példája az epidaurusi (ismeretlen rendeltetésű) ϑολος (v. ö. 595. á. PH). Az a föltevés, hogy a görög t. fejlődésében az elrendezésének most vázolt (1–7) fokozatait egymásután (tehát az in antis typuson kezdve a peripterosig és dipterosig) folytonosan körülvéve érte el, téves. A mycenaei megaron mintájára épült in antis t. mindenesetre a legrégibb typus ugyan (mely később is megmaradt kis szentélynek elrendezésében), viszont azonban majdnem bizonyos, hogy az egyszerre, minden átmenet nélkül bővült peripterosszá. Az olympiai Heraeumban már ezt a typust találjuk, s mikor a görögök a 8. században gyarmatokba széledtek el, már ezt a formát vitték magukkal, mint ezt a siciliai görögöktől emelt archaikus korú t.-ok mutatják. A πρστυλος és αμϕνπροσυλος, melyekre csak későn, az 5-ik században kapunk példát, a περιπτερος-nak reducálásából keletkeztek. – A t.-okat másképen a homlokzatban elhelyezett oszlopok száma alapján is szokták volt osztályozni. E szerint megkülönböztettek τετραστυλος (négyoszlopos, pl. a Nice temploma az Acropolison), εξαστυλος (hatoszlopos, pl. a Theseum Athenaeben), οχταστυλος (nyolczoszlopos, pl. a Parthenon Athenaeben), δεκαστυλος (tizoszlopos, pl. a Didymaeum Miletusnál), δωδεχαστυλος (tizenkét oszlopos t., pl. a Telesterium Eleusisban) templomokat. Kivételesen páratlan számú oszlop is fordul elő egyes templomoknál (pl. a paestumi ú. n. basilica, melyet újabban ép homlokzati oszlopai szerint Enneastylosnak szoktak nevezni). A dórrendszerű peripteros t.-ok rendszerint hexastylosok, az ion rendszerűek octastylosok. A hosszoldalok mentén álló oszlopok száma nem áll meghatározott arányban a homlokzati oldal oszlopainak számával, leggyakrabban az oldaloszlopok száma a homlokzati oszlopok egygyel megtoldott kétszeresét teszi, tehát a hexastylosnál 13 (pl. a Theseum Athenaeben), az octastylosnál 17 (pl. a Parthenon) oszlop áll a hosszoldalakon. Ezen szabály alól sok a kivétel, a szerint a mint a templom hajója hosszabb vagy rövidebb, hol nagyobb, hol kisebb a hosszoldalak oszlopainak száma (l. Építészet). Oly oszlopcsarnok vagy erkély, minőt az Erechtheumnál (l. o.) ismertünk meg, nagy kivétel számba ment. A templomhajó falait kizárólag kőből építették; égetett téglát a görög építés nem alkalmazott. A (márvány vagy mészkő) koczkaköveket kötőanyag helyett vaskapcsokkal erősítették egymáshoz és párhuzamos rétegekben alkalmazták egymás fölé. Ablakokkal a hajó nem bírt; az ajtónyilások négyszögalakúak. – c) A t. gerendázatáról és menyezetéről a Columna czikkben szóltunk. Ott említettük, hogy a dór t. metopéi és az ion t. fríze domborművekkel voltak díszítve, domborműves szalag vonult néha a cella külső falának felső részén is (pl. a Parthenonban). A templomcellát kazettás famenyezet födte, mely valamennyi emléken elpusztult. Hogy milyenek voltak ezek a kazetták (καλυμματια, ϕατνωματα, lacunaria, laqueraria), arról fogalmat alkothatunk magunknak az oszlopcsarnokot fedő kőmenyezet nyomán, mely néhány templomon (Theseum, Parthenon, Athenaeben) részben fönmaradt. A nagyobb méretű templomoknál a cella menyezettartó gerendáinak tartására belső oszlopsort alkalmaztak, kivételesen egyet (pl. a paestumi Enneastylos t.), rendesen kettőt. Ez a kettős, a hosszoldalakkal párhuzamosan elrendezett oszlopsor egy szélesebb fő- és két keskenyebb mellékhajóra osztotta a cella belsejét (276. és 596. á.). Minthogy azonban a hajó menyezete magasabban feküdt, mint a külső oszlopcsarnok architrávja, a menyezet gerendáinak tartására szükséges oszlopok a szükségelt magassághoz képest igen nagy átmérőt követelt volna és igy nagyon megszűkítették volna a belső tért; azért ahoz az eljáráshoz folyamodtak, hogy a belső oszlopsorokat két egymás fölé helyezett (azonos rendszerű) oszlopsorból alkották. Egy ilyen emeletes oszlopsor most is fennáll a paestumi Posidon templomban. Az athenaei (dór stilusu) Propylaeáknál a menyezet alátámasztására hasonló okból a karcsúbb és magasabb ion oszlopok alkalmazásához fordultak. A cellának kettős oszlopsorral való fölosztását a nagy templomok mintájára néha ott is használták, a hol a hajó keskenysége ezt tulajdonkép nem is követelte (pl. az Aeginai t.). – d) A t.-ot nyeregtető födte. A fedélszék fagerendákból és léczekből állott, födésére terracotta vagy márvány téglákat használtak. A nyeregtető a keskenyebb oldalakon háromszögű ormot (αετος, αετωμα, fastigium) alkot, melynek oldalai az alappal 13–14o szöget képeznek (805. á.). Az oromfal mezejét (τυμπανον) sokszor szoborcsoportozat díszítette; ilyen szoborcsoportozatok több templomról jutottak ránk (olympiai Zeus t., Parthenon, Aegina) s az antik szobrászat (l. o.) legbecsesebb emlékei közé tartoznak. Az oromfal csúcsán és két szélén hol egyszerűbb (palmetta, háromlábak), hol díszesebb (szoborművek) oromdíszt (ακρωτηια) alkalmaztak. – A templomhajó világítását a cella ajtaján át kapta, mely oly nagyméretű volt, hogy az azon át beözönlő napvilág kellőképen világította meg a cellát. Az a (Vitruviusnak egy homályos adatán alapuló) föltevés, a mely szerint a tetőzetben hagyott nyílás (οπαιον) világította volna meg a cellát, téves; Dörpfeld (Athen. Mith. 16, 334 sk.) fejtegetései óta tudjuk, hogy ilyen nyilt tetős (hypaethralis) berendezésű templomok csak nagy ritkán fordultak elő. Hypaethralis t.-oknak mondhatjuk Zeus athenaei (az ú. n. Olympieum), Apollo phigaliai és miletusi templomait oly értelemben, hogy azoknál a cella nem bírt tetőzettel, hanem nyilt, belső udvar volt; az istenkép azonban nem állott ezekben szabad ég alatt, hanem a nyitott tetejű belső udvarok melletti kisebb teremben volt elhelyezve (v. ö. ‘ϒπαιδρος). A görög t. homlokzatával Kelet felé néz; a keletelés a templom istenségének ünnepén észlelt napkelte s nem a Kelet csillagászati meghatározása alapján történt, úgy hogy az egy kerületben épült különböző t.-ok nem feküsznek párhuzamosan egymás mellett, hanem kisebb, nagyobb eltérést mutatnak a helyes keleti iránytól (szembetünő pl. a Rhamnusban épült két Nemesis t.-nál, melyek egymás mellett épültek, de azért helyzetük még sem párhuzamos). Néha előfordulnak ú. n. kettős t.-ok (ναοι διπλοι), melyek két istenségnek voltak szentelve és olyforma beosztásuak, hogy mindegyik istennek külön cellája volt. A két, egymásnak háttal támasztott cella körül az egyik Keletre a másik Nyugatra nyitott. Paus. 8, 9, 1. és 2, 25, 1. – A t.-ok nagysága mérsékelt; a homlokzat szélessége rendesen 20 és 30 m. között váltakozik, odlalhosszuk pedig ennek kb. kétszeresét tette. Nagyobb méretű t.-ok kivétel számba mentek; a legnagyobb görög t. az agrigentumi Zeus t., melynek stylobatese 55,6×120 m.-t tett ki, magasságát 40 m.-re számították ki. A 806. ábra a dór t.-ok nagyságának schematikus rajzát mutatja: A (az agrigentumi templomóriás), B és C (Parthenon, Selinusi t.) középnagyságú templomok. D (Aegina) kisebb szentélynek szintén gyakori méreteit szemlélteti. Az ion t.-ok sorában is fordulnak elő óriás méretűek: a miletusi Didymaeum 49×108 m., az ephesusi Artemisium 50×104 m., a legtöbb ion t. azonban ezeknél sokkal kisebb méreteket tüntet föl. A corinthusi stilus emlékei között szintén van egy nagy arányaival feltünő t., az athenaei Olympieum, mely 52×108 m. nagy. – A t. belsejét drága szőnyegek, falfestmények, az istennek fölajánlott szobrok és szobrocskák, vázák, lámpák és egyéb fogadalmi ajándékokként fölajánlott műtárgyak díszítették, a mint arról az antik írók adatai és a templomok inventariumai tanuskodnak; egy-egy nevezetesebb templom a műkincseknek valóságos muzeuma volt. Az előcsarnokban bronz- vagy márványvíztatók (περιραντηρια) voltak fölállítva, hogy a belépők tisztitó vízzel hinthessék meg magukat. 807. ábránk az aeginai Aphaea templom hosszmetszetét mutatja képzeleti helyreállításban, a falakra aggatott s a cellában és csarnokban elhelyezett műtárgyakkal; a kép egyszersmind a cella belsejében levő emeletes oszlopsort is szemlélteti. A templomok kerületében a szoborművek és fogadalmi ajándékok hosszú sora volt fölállítva, mint azt pl. az athenaei Acropolisnak és az olympiai Altisnak számtalan szoborbasisa igazolja. A mi a t. belsejében vagy kerületében nem nyerhetett helyet, azt külön kis épületekben, az ú. n. kincsesházakban (Olympia, Delphi) helyezték el (v. ö. Fogadalmi ajándékok). Egyes nevezetesebb szentélyek ilyformán roppant vagyonnal rendelkeztek, a melyről pontos számadásokat vezettek. Néha az államok is vettek föl kölcsönt a t. kincseiből. A delosi Apollo templom vagyonának kezelői (ιεροποιοι) 279-ben utódaiknak a templom gazdag fölszerelésén kívül 18,648 drachma készpénzt adtak át ezüstben; ennek a szentélynek összvagyonát 5,501,948 drachmára számították ki (Bull. corr. hell. 15, 122 sk.) Magánemberek gyakran helyezték letétbe pénzüket vagy kincseiket a t.-okban. A templomoknak frízes díszéről l. Polychromia, a t.-ról mint menedékhelyekről l. Asylum. – Az etruscus t. alaprajza a görög t. hosszúkás négyszögű alaprajzával szemben majdnem négyzetalakú (hossza úgy aránylik szélességéhez mint 6:5), mert a templumból fejlődött, azaz a madárjelek megfigyelésére kiszabott négyzetalakú területből, mely az égen kijelölt térnek felel meg. Vitruvius (4, 7) szerint a templom mély (egymástól jó messzire helyezett oszlopoktól képzett) előcsarnokból (mely a madárjóslatok végzésére szolgált) és az alaprajz hátsó felét betöltő cellából állott, mely rendesen egy szélesebb közép- és két keskenyebb oldalhajóra oszlott. Hátul zárt fal határolta a t.-ot. Ujabban fölásott etruscus t.-ok (Firenze, Marzabotto, Civita Castellanában) alaprajzai tényleg hasonlítanak a Vitruviusféle elrendezéshez. Az ó-italiai (etruscus) t.-építés legnevezetesebb emléke Juppiter Capitolinus t.-a Romában (693. á.), melynek alaprajza a négyzethez közel áll (59×55 m.); Délre nyiló és egymás mellett elrendezett három cellája előtt mély előcsarnok volt, melynek menyezetét három sorban elhelyezett 6-6 oszlop tartotta, a t.-hajó hosszoldalait is oszlopos csarnok szegélyezte. Az oszlopközök föltünően nagyok, a mit a gerendázatnak fából való szerkesztése tett lehetővé. A sírépítkezésekből ismert oszlopmaradványokból tudjuk, hogy az ó-italiai (ú. n. toscanai) oszlop törzse barázdátlan volt és hogy az oszlopfej a dórhoz rokon tagoltságot mutatott. A gerendázatot terracotta lapok födték, az orommező szobordísze is égetett agyagból volt (v. ö. Építészek 670–1. l. és Columna 444–5. l.). – A római t.-építés a köztársaság utolsó századaiban teljesen görög hatás alá került. Az oszloprendek közül (melyeknek formai és alkalmazásbeli változásáról a Columna czikkben szólunk) ritkábban alkalmazzák a dórt és az iont, annál általánosabban a corinthusit, mely gazdagon kifejlődött és a t. építésnél majdnem egyeduralomra tett szert. Legszembetünőbben mutatkozott a görög hatás az alaprajzban, a mennyiben az etruscus elrendezés mellőzésével a görög typus szerint építik föl t.-aikat. Minden typusra kapunk példát a rómaiaknál: templum in antis volt a Vitruvius (3, 1) említette, a Porta Collina előtti egyik Fortuna t.; prostylos Augustus t.-a Polában, egy kis t. Tivoliban. A prostylos féle elrendezés messze kiszökő előcsarnokkal a római t. specifikus formája, ez felelt meg legjobban a római cultusnak és legközelebb áll az ó-italiai (etruscus) templom elrendezéséhez; csakhogy a rómaiaknál rendesen prostylos pseudoperipterosszá vált, a mennyiben a cella falait kívül féloszlopokkal tagolták. A legtöbb római t. ezt a typust mutatja (érdekes példái a nîmesi templom, 283. á., az ú. n. Fortuna virilis-t. Romában); amphiprostylos volt Velleja forumának temploma, peripteros Honos és Virtus, vagy Roma és Venus t.-a Romában; dipteros formájára épült Quirinus t.-a a Quirinalison (Romában). Nagyon kedvelték a kerek alaprajzú templokat: a monopterosnak (melynél az istenképet körben elhelyezett oszlopsor vette körül) nem maradt emléke, éremképekről tudjuk azonban, hogy így építette Augustus Mars Ultor t.-át a Capitoliumon; kör-peripteros (azaz oszlopsortól körülzárt kerek cellával biró t.) volt a római Forum Boariumon, a Tiberis partja mellett levő kis márványtemplom (m. Santa Maria del Sole), melyet tévesen Vestáról neveztek el, valószínűleg Portunusnak volt szentelve. A kettős templomnak példája Venusnak és Romának a Colosseum és Forum Romanum között álló hatalmas t.-a. Ez utóbbi emlék kitünő példát szolgáltat a római és görög t. fölépítésében mutatkozó ama nagy különbségre, hogy a rómaiak a cella födésére az általuk kiművelt boltozatos szerkesztést használták; két egymáshoz támasztott celláját hatalmas dongaboltozat, a cellák végén levő félkörü fülkéket pedig félkupolák födték. A köralaprajzú t.-okat sokszor kupolatetővel födték be (az ú. n. Sibylla t. Tivoliban), kupolatetővel bírt a római építés legnagyszerűbb emléke is, a Pantheon (284–6. á.). A római t. is rendesen peribolusban emelkedett, melyet egyszerű fal, díszesebb t.-oknál pedig gyakran oszlopcsarnokok szegélyeztek (Apollo t.-ánál Pompejiben, legimposansabb az ú. n. Nap templomát Palmyrában körülvevő oszlopcsarnokos udvar). T.-épületeik nagyszerű hatását avval is fokozták, hogy azokat sokszor terrasseokra, hatalmas alépítményekre emelték (v. ö. még Építészet 671–3). – Irodalom: H. Lechat. Le temple grec, Paris, 1902. Perrot-Chipiez, Histoire d l’art dans l’antiquité, 7. köt. (319–667) Paris, 1898. Koldewey-Puchstein, Die griechischen Tempel in Unteritalien und Sizilien, Berlin 1899. J. Durm, Die Baukunst der Griechen2 (53–302. l.), Darmstadt, 1892. Anderson-Spiers, The architecture of Greece and Rome, London, 1902. A. Choisy, Histoire d l’architecture, 1. köt. (422–478), Paris, 1899. P. Stengel, Die griechischen Kultusaltertümer2 (18–30. l.) München, 1898 (az Iw. Müller féle Handbuch 5. köt. 3. része). Guhl-Koner, Leben der Griechen und Römer6 (49–91. és 491–521) Berlin, 1893. Nissen, Das Templum, Berlin, 1896. L. N.