Photius
Photius, Φωτιος, görög egyházi fejedelem, theologus és tudós, constantinopolisi patriarcha a 9-ik században; a görög irodalom történetének egyik leghatalmasabb alakja és a 9-ik század legkiválóbb egyénisége, ki a byzantiumi birodalom történetében való nagyfontosságú, patriarchai minőségében kifejtett egyházi szerepe folytán a világtörténeti nagyságok közé tartozik; ő volt annak a Keletet Nyugattól elválasztani törekvő, első döntő mozgalomnak a vezére, mely két századdal utána a görög és latin egyház között beálló teljes szakadásban végződött. Előkelő családban született 820-ban; alig hogy tanulmányait befejezte, iskolát nyitott, számos tanítványt csoportosítva maga körül, kik bámulattal hódoltak meg a mester fáradhatatlan munkaerőben, óriási tudásban, beható és élénk szellemben nyilvánuló nagysága előtt. hírneve és a császári házzal való rokonsága páratlan gyorsasággal emelte őt a legnagyobb állások egyikére: világi ember létére hat napon át elnyervén az egyházi felavatások összes fokozatait, 858-ban Constantinopolis patriarchájává lett, de 867-ben a pápa által állásától megfosztatott, 877-ben ismét a patriarchatus trónján látjuk, de a pápa ellenkezése folytán 886-ban újból megválva állásától kolostorba vonult, és meghalt 891-ben számkivetésben. Nagyszámú irodalmi munkái közül itt csak kettőt említünk, melyek az ókori görög philologit szolgálják. A βιβλιοϑηχη η μυριοβιβλος czim munkája nagy fontosságú, mert 280, ma nagyobbára elveszett munkának adja a tartalmát kivonatok kiséretében. Fő codexe a Marcianus, 450; editio princeps Höscheltől (Augsburg, 1601); apparatus criticusszal való kiadása Bekkertől (Berolini, 1824). A λεξεων συναωγη régi jó források alapján összeállított glossarium a görög szónokokhoz és történészekhez. Egyedüli codexe a Cambridgeben levő Galaenus; fő kiadásai Porsontól (London, 1822) és Nabertől (Lugduni Batavorum, 1866). P. V.
