Lycurgus
Lycurgus, Λυχουργος. – 1. Dryas fia (Hom. Il. 6, 130. Soph. Ant. 955 skk), l. Dionysus, 1. – 2. Aleus és Neaera fia, Cepheus és Auge testvére, Ancaeus, Epochus, Amphidamas és Iasus atyja, Arcadia királya. Ő ölte meg a «buzogányos» Areithoust. Hom. Il. 7, 142. – 3. Pronax fia, Adrastus sógora, az első thebaei háborúban Amphiarausszal viszályba keveredett, melyet Adrastus és Tydeus szüntettek meg. Paus. 3, 18, 12. – 4. Pheres fia, Admetus öcscse, Eurydice vagy Amphithea férje, Nemea vidékének királya, l. Hypsipyle. – 5. Sparta mondai törvényhozója. A rá vonatkozó monda, melynek megbízhatatlanságát már Plutarchus (Lyc. 1) észrevette, fővonásaiban a következő: Herodotus szerint (1, 65 v. ö. Xen. Lac. resp. 10, 8) még a dór államok alakulása idején élt Spartában, Thucydides (1, 18) szerint 400 évvel a peloponnesusi háboru előtt, tehát 820 táján, Ctesias, Eratosthenes, Apollodorus szerint 884 körül, mások szerint ismét máskor. Herodotus szerint az Agiadák családjába tartozott, s mint Labotas (Leobotes) király nagybátyja és gyámja hozta meg törvényeit; a későbbi elterjedt változat szerint Charillus (v. Charialus) király gyámja volt, s az Eurypontidák közé tartozott. Ephor. ap. Strab. 10, 481; v. ö. Plut. Lyc. 1. Állítólag Iphitusszal együtt ő alaptotta az elisi εχεχειρια-t; sőt ő kezdette az olympiasok szerint való számítást. Kivált a kiskorú király anyjának ármányai arra az elhatározásra bírták, hogy elhagyja hazáját, s vissza nem tér a király nagykorúságáig. Utazásai közben Creta szigetén is megfordult s megismerkedett az ottani törvényekkel. Eljutott Aegyptusba és Chius szigetére is; Chiuson személyesen is megismerte Homerust, s költeményeit ő vitte át először a görög anyaországba. Visszatértekor a királyi hatalmat elgyengülve találta (Plut. Lyc. 3; mások szerint tryannisszá fajulva, Heraclides Lemb. Müller, fr. hist. Graec. 2, 210); hozzáfogott tehát az alkotmány átalakításához, szeme előtt tartva a cretai alkotmányt, Herodotus szerint (1, 65) a delphii jóshelynek utasításait. Aztán megeskette a Spartaiakat, hogy visszatértéig nem változtatnak a törvényeken, elutazott, s vissza sem tért többé, hanem idegen földön halt meg, némelyek szerint Cirrhában, mások szerint Elisben vagy Cretában (Plut. Lyc. 31); még hamvait is a tengerbe szóratta, hogy a spartaiak haza ne vitethessék, s fel ne oldódjanak esküjöktől. Halála után Spartában templomot szenteltek emlékének, és isteni tiszteletben részesítették. Hdt. 1, 66. Mai napság már alig fűződhetik kétség ahhoz, hogy L. nem történeti személyiség. Sőt főleg Meyer Eduárd idevonatkozó kutatásai óta (Forschungen 1, 211–286, Rhein. Mus. 41, 1886, 42, 1887, 4. fejezet: Die Ausbildung der Lykurglegende) igen valószínű, hogy a monda keletkezése sem terjed túl a Kr. e. 6. száazdon, legtöbb részletében pedig csak a 4. századon. Hogy képtelenség olyan állami rendet, mely a polgárok minden más államtól különböző életmódján és nevelésén alapúl, egyetlen egy törvényhozó kénye-kedvére visszavinni, az iránt az ókornak nem volt kellő érzéke. Lykurgus eredetileg istenség, még pedig valószínűleg Zeusnak egyik változata, olyanforma, mint Zeus Lycaeus, s «farkasforma» Zeus. V. ö. mindamellett a Schoemann f. államrégiségek Lipsius f. 2. kiadását és Holm görög történetét is. Állítólagos törvényhozásáról részletesebben l. Sparta czímszót. – 6. Pisistratus politikai ellenfele, a «mezőségiek» (πεδιαχοι) pártjának vezetője. Hdt. 1, 59 skk. – 7. A tíz attikai szónok egyike, Lycophron fia, a Butadák ősi (papi) nemzetségéből. Mint államférfiú nagy érdemeket szerzett egyrészt mint a macedoni befolyással küzdő hazafias párt tagja, másrészt és különösen mint Athenae pénzügyeinek 2 éven át való intézője (338–326), az első 4 éven át mint valóságos ταμιας της χοινης προσοδου (v. ö. επι τη διοιχησει). Helyreállíttatta a hadihajókat (négy és ötsorevezőseket is építtetett), kitataroztatta a hajóállásokat (νεωσοιχοι), befejezte a hadi szertár (σχευϑηχη) építését és felszerelését, továbbá a Dionysus szinház, a panathenaei stadium és a lyceumi gymnasium építését és diszítését. A 326. évet nem sokkal élhette túl, és csak jóval halála után, 307-ben kelt az L. emlékét megörökítő φηϕισμα, mely két forrásból is ismeretes előttünk, irodalmiból (Ps. Plutarch. p. 852) és egy feliratból (CIA II 1, 240). Szónoki szereplései összefüggésben állanak államférfiúi pályájával: kivált azt tűzte ki feladatáúl, hogy hazaárulókat vonjon megérdemelt büntetés alá. Ilyen tárgyú egyetlen ránk maradt beszéde a Leocrates ellen való is, ki a chaeroneai csata után gyáván megszökött a városból s 331-ben, mikor már biztonságban hitte magát, ismét visszatért. Tanulságos a beszéd jogrégiségi szempontból is, mert példa az εισαγγελια nevű sommás vádra. Ezen kívűl a régiek még 14 beszédét ismerték, melyek közül kettőt saját hivataloskodásának igazolására tartott. Ékesszólásának leghatásosabb eleme: az erkölcsi megbotránkozásnak (a görög szónokoknál ritka) komolysága; nyelve és előadása kissé darabos, de a komoly tartalomhoz nagyon illő. Számos törvényéből, melyeknek szövege az Acropolis kőtábláin volt bevésve, nehány töredék (CIA II 162, 168 stb.) korunkig is fenmaradt. – Kéziratok: mint Andocidesnél. Critikai kiadás: Thalheim, Berolini, 1880. Scheibe, Lipsiae, 1880. Töredékei: Kiessling, Halle, 1834. Magyarázatos kiadások: Pinzger, Leipzig, 1834. Rehdantz, Leipzig, 1876. Értekezések: F. Durrbach, L’orateur L., étude hist. et litt. Paris, Thorin, 1890. H. Mayer, Observ. in L.-i orationis usum dicendi, Friburgi, 1889. C. Droege, de L.-o Ath pecumarum administratore. Nálunk: Kempf J., L. szónok élete és Leokr. ellen tartott beszéde, Budapest, 186. Kiadás: Fináczy Ernő, L. beszéde Leokr. ellen, görögül és magyarul, Budapest (Akad. class. phil. bizottság), 1893, a görög szöveggel szemben álló magyar fordítással. GY. GY.
