Herodianus,
Herodianus, ’Ηρωδιανος. – 1. Történetíró Syriából, a Kr. u. 2-ik század második és 3-ik század első felében; hivatalbeli szolgálatokat végezvén a római birodalomban, alkalma nyilt az általa megírt kortörténet jelenségei felől közvetetlen tapasztalatokat szerezni. Nyolcz könyvből álló műve της μετα Μαρχον βασιλειυς ιστοριαι Marcus Aurelius halálától (180. Kr. u.) III. Gordianus trónraléptéig (238) adja a római birodalom történetét. Részletesen és érdekesen irja le a palotaforradalmak és katonai dictaturák ama szomorú korszakát, de egészen belemerűlve az események külsőségeibe, mit se szól a kereszténységnek ezen korszakban való terjedéséről és a római polgárjognak Caracalla (211–217) alatt való kiterjesztéséről. Munkájának sok olvasója és utánzója volt, különösen felhasználták a scriptores historiae Augustae. – Irodalom: Kiadások: főkiadás Mendelssohntól (Leipzig, 1883); bő commentariussal Irmischtől (Leipzig, 1789–1805). A munka különösen Politianus (1493) latin fordítása által lett ismeretessé. Kreutzer, De Herodiano rerum Rom. scriptore. Bonn, 1881, dissert. – 2. Aelius H. technicus, Αιλιος, ’Η. ó τεχνιχος, a hirneves apának, Apollonius Dyscolusnak hírneves fia, a 2-ik században Kr. u. született Alexandriában, de korán Romába ment, hol Marcus Aurelius nagy kegyben részesítette, s ez utóbbinak sarkallására írta fő művét, a 21 könyvből álló χαϑικυχγ ορισωδυα-t az accentusról, quantitasról és spiritusról. H. ezzel a munkával megteremtette a görög prosodikát, terjedelems systematikus egészbe foglalva az alexandriai grammatikusok, különösen Aristarchus kutatásainak eredményeit. Maga a munka elveszett, de fennmaradt belőle több kivonat, melyek közül az egyik hamisan viseli Arcadius (l. o. 1) nevét. Ezen kívűl írt még a homerusi és attikai prosodiáról, továbbá számos iratot a grammatika különböző részeiről, valamint Didymus mintájára egy grammatikai dolgokról is szóló συμποσιον-t, végül περι γαμου και συμβιωσεως (létezik több, hamisan Herodianus nevét viselő munka is). Mindezekből csak egy kisebb jelentőségű munkácska maradt ránk περι μονηρους λεξεως, a különös képzésű szavakról; a többiből csak feldolgozások, kivonatok, idézetek maradtak fenn, különösen a homerusi scholionokban és Stephanus Byzantinusnál. H., valamint atyja, kortársainál és a következő időkben rendkívüli tekintélynek örvendett, de a mai tudomány tűzpróbáját nem állja ki. Sajátja ugyan a széles tudományosság, részletesség és finom megkülönböztetés, de helytelen fogalma van a nyelv lényegéről, életéről, miből aztán ma már sokszor tarthatatlan magyarázatai származnak (mint pl. hogy ουδεις-ben a δ és γιγνομαι-ban a második γ pelonasmus), továbbá a tövet, képzőt, ragot se tudja megkülönböztetni (innen pl. a περι υον. λεξ. p. 45D-ben az εδαμην-t medialis aoristusnak veszi). – Irodalom: Kiadások: Lentz, Herodiani technici reliquiae, Lipsiae, 1867–1870, ebben az összes maradványok a legnagyobb szorgalommal valának összegyüjtve és a περι υον. λεξ-al együtt kiadva, mely utóbbi még Lehrstől is, Herodiani scripta tria, Regiom. 1848. Acsay, Aeluis Herodianus a sajátlagos szavakról. Bölcstud. ért. Budapest, 1896 (fordítás bevezetéssel). P. V.
