Hermogenes,
Hermogenes, ’Ερμογενης. – A tarsusi H. már tizenöt éves korában nagy feltünést keltett Romában mint ékesszólás-tanító; maga M. Aurelius császár is hallgatta (Dio Cass. 71, 1, 4); de már 24 éves korában elvesztette gondolkodó képességét, jóllehet késő vénségben halt meg. A bynzantiumiak előtt akkora tekintélye volt később is, hogy csak «ó τεχνιχος» néven idézik. Voltaképen azonban nem volt egyéb száraz compendiumgyártónál, s nemcsak új eszmét nem vitt a rhetorikába, hanem az ékesszólás művészetét iskolai színvonalra alacsonyította (l. Krumbacher, Gesch. der byz. Lit. 2. kiad. 450. l.). Legnagyobb hatást (még meglévő) «előgyakorlatai» (προγυμνασματα) tettek. Ránk nézve azonban fontosabb (szintén meglévő) τεχνη ρητοριχη-je, melynek részei: 1) περι στασεων (status causae), 2) περι ευρεσως (de inventione), 3) περι ιδεων, a prózai stilusfajokról (ez a legérdekesebb és legfontosabb rész), és függelékül: 4) περι μυεϑοδου δεινοτητος, legfontosabb ιδεα fejtegetése, kivált Demosthenes alapján. Kiadták. Walz, Rhet. Graeci 1, 9–54. (progymn.), 3, 1–445 (techne). Spengel, Rhet. Graeci, 2, 3–18 (progymn.), 133–456 (techne). V. ö. Volkmann, Rhetorik der Gr. u. R., Berlin, 1872. – 2. Tigellius H., zenész (énekes) Augustus idejében, kit Horatius nem szeretett (sat. 1, 3, 129. 9, 25. 10, 80, 90), s ki fogadott fia volt a másik (sardiniai) Tigelliusnak (Sardus T.). Hor. sat. 1, 2, 3. 3, 3. GY. GY.
