Heracles,

Teljes szövegű keresés

Heracles, Ηραχλης, Hercules, a görögöknek legkiválóbb nemzeti hőse, a ki egész lényében az isteni segítség által pártolt és felemelt emberi erő küzdelmét, válságát és erkölcsi győzelmét személyesíti. Mint Zeusnak, a legfőbb istennek földi asszonytól született fia, kivételes tulajdonokkal lép az élet küzdő terére, de viszont páratlanúl nehéz feladatokkal is kell megbirkóznia, melyeket azonban sikeresen megold, s így magának a halhatatlanságot jóformán kierőszakolja. Rendkívüli tetteiről, melyek szertelenségük folytán még a mythus világából is kirínak, már Homerust megelőzőleg is léteztek hagyományok, miket az epikus költészetnek csupán alakítania, tovább formálnia kellett. Homerus és Hesiodus műveiben kapta H.-t és a rája vonatkozó mythusokat a görög népszellem, majd tovább szőtte őket, és midőn a szomszéd népek hasontermészetű mondáival összeakpcsolta, nemcsak H.-t ruházta fel uj tulajdonságokkal, hanem viszont az egész világot jeles cselekedeteinek színhelyévé tette és a mythusoknak akkora tömegét halmozta fel H. személye körül, a minőt bármely más hellén hősnél hasztalan keresnénk. Tekintettel a H.-t illető mondák óriási tömegére, czélszerűnek látszik, hogy őket H. életével és tetteivel párhuzamosan csoportosítsuk és tárgyaljuk. Eszerint a főbb csoportok a következők: a) H. születése és származása. H. az argosi Perseus nemzetségből származott; földi apja Amphitryon fia volt Alcaeusnak s unokája Perseusnak. Amphitryon Tirynsben uralkodott, holott Alcaeus testvére Electryon Mycenaeben parancsolt. Történt azután, hogy Pterelaus taphusi király alattvalóinak élén betört Electryon földjére, ennek összes fiait, az egyetlen Licymnius kivételével, megölte és nyájait elrabolta. Electryon bosszuló hadjáratra indult és azon időre a míg odajárt, országát Amphitryonra bízta, kihez feleségül adta saját leányát, Alcmenét (az erőt). Amphitryon azonban rútul hálálta meg Electryon jóságát, mert megölte, mire őt Sthenelus, Elecryon testvére, elűzte. Amphitryon nejével és Licymniusszal Thebaebe menekült anyai nagybátyjához Creon királyhoz. Thebaeben megvezekelt büneért, majd Creonnak és más hősöknek segítségével elfoglalta Taphus szigetét. Ekkor, Amphitryon távollétében történt, hogy Zeus szerelemre gyulladván Alcmene iránt, az utóbbit Thebaeben férje képében meglátogatta, mely látogatásnak gyümölcse H. lett (Φηβαγενης, nevelőapjáról Αμϕιτρυωνιαδης is). Mikor már közeledett az idő, hogy H.-nak meg kell vala születnie, Zeus az istenek gyülekezetében fennen hirdette, hogy most születik majd az az ember, a ki minden halandón uralkodni fog, s a kinek minden ember alá lesz vetve. Herát és hiuságát bántotta a dolog és szokása szerint cselhez folyamodott. Először is szavát vette Zeusnak, hogy az, a mit mondott, csakugyan meg fog történni, azután azonban, mint a születések istenasszonya, úgy intézkedett, hogy a kitűzött napon nem H. született meg, hanem Eurystheus, a kit Sthenelusnak felesége hozott világra. Il. 19, 95 skk. Így lett aztán H. szolgája Eurystheusnak, az erős a gyöngének. A mythikus genealogia még egy ikertestvért tulajdonított H.-nek, nevezetesen Iphiclest, a kiről azt tartotta, hogy nemcsak hagyományos, hanem valóságos apja Amphitryon. Hes. scut. Herc. Pind. nem. 10, 19. Isthm. 7, 5. Eur. Herc. fur. Heraclid. 37. 210. Alcest, 508. 512. 842. – b) H. gyermekkora és ifjúsága. Midőn H. és Iphicles még bölcsőben voltak, Hera, a ki a hőst életében mindvégig üldözte, két hatalmas kigyót küldött a kisdedek elvesztésére, melyeket azonban H. puszta kezével megölt (ezt a jelenetet ábrázolja egy napolii bronz, a 450. á., melynek talapzatán a felnőtt H.-nek 8 tette van reliefben ábrázolva). Pind. nem. 1. 49 skk. Hera üldözéseivel szemben Zeus és Athena pártolták H.-t, a kit az istenek és félistenek legkiválóbbjai készítettek elő küzdelmes pályafutására. A kocsivezetésre saját nevelőapja Amphitryon oktatta, a fegyverfogásokra Castor, birkózásra Antolycus, nyíllövésre Eurytus, a zenére Eumolpus, illetőleg Linus, a tudományokra Chiron, a jóságos Centaurus. A tudományok és művészetek nem sokat enyhíttettek erőszakos természetének szilajságán, mely egy ízben annyira kitört rajta, hogy egyik tanítóját, Linust, a lanttal agyonütötte. Atyja ekkor részint félelmében részint büntetésül a Cithaeron hegy zordon tájaira küldötte, hol a nyájakat őrizte, s egy hatalmas oroszlánt ölt meg, melynek lehúzott bőrébe öltözködött. Életének ezen korszakába utalta a hagyomány (illetőleg Prodicus sophista) azt a közkincscsé tett elbeszélést, melynek czíme: H. a válaszúton. Ezen rege szerint az ifjú H. egyszer elgondolkozva ült és míg körülötte csend honolt, elmélázott jövője felett. Ekkor két nőalak közeledett feléje, termetre és tartásra nézve szép és méltóságos mindkettő, ámde természetökre és jellemökre annál inkább elütők: a Kéj az egyik, a másik az Erény (ηδονη és αρετη). Amaz élvezetes életre vezető, de sikerben meddő utról beszélt neki, a melyre feledés következik; emez göröngyös pályát tárt fel előtte, melynek végén azonban a halhatatlanság és dicsőség virágai nyiltak. És H. az erény útját választotta. Xen. mem. 2, 1, 11. Cic. off. 1, 32. Tizennyolcz éves volt, midőn Thebaeba visszatért, a mely várostól ép akkor követelték Erginusnak, a minyaiak királyának küldöttei egy szégyenletes adót. H. rettentő dühre lobbant, a követeket megragadta és orrukon, fülükön megcsonkítva, békóra verve kergette haza, majd utánuk menve magát Orchomenust, Erginus országát legyőzte és arra kényszerítette, hogy a már régebben kapott adót duplán térítse vissza. Jutalmul megkapta Creon király leányának, Megarának kezét. Od. 11, 269. De ugyanakkor bekövetkezett az is, hogy Eurystheus, a ki időközben Tiryns és Mycenae királya lett, követelte H.-en azt, a mire születésének körülményeinél fogva kötelezve volt, hogy t. i. szolgáljon neki. Zeus ugyanis úgy rendelkezett, hogy H.-nek 12 olyan munkát kell elvégeznie, melyeknek kitűzése Eurystheust illeti meg, de melyeknek szerencsés végrehajtása esetén H. halhatatlanságra fog jutni. H. nem volt hajlandó, hogy a felhivásnak első szóra engedelmeskedjék, de midőn ez iránt Delphiben kérdést intézett, a jósló istenség szintén ráparancsolt. Ekkor a hős őrjöngeni kezdett, s őrjöngésében 5 gyermeket megölt (Megarától született három tulajdon gyermekét és Iphiclesnek két gyermekét). A hagyomány szerint H., a kit addig Alcaeusnak vagy Alcidesnek hívtak (az αλχη =erő szóról), akkor kapta legelébb, a jóslatot kiejtő papnő ajkairól a H. (’Ηρα−χλεος) nevet, mint olyan, kinek hivatása, hogy Hera üldözései folytán dicsőségre jusson. Az istenek eloszlatták a gyilkos homályt, mely lelkére borult, H. megnyugodott sorsában és elment Tirysnbe munkát végezni. – c) H. Eurystheus szolgálatában és parancsára végezte azt a hatalmas 12 feladatot, melyek közül Homerus és Hesiodus (Il. 8, 362. Od. 11, 623. Theog. 287. 313. 327) csak egyesekről emlékeznek meg, de Pindarus és a tragikus költők már ismerik valamennyit, noha az a határozott sorrend és szorosan összefüggő egymásután, melyben őket a későbbi korok mythustudománya tárgyalni szokta, egy epikus költőtől ered, alighanem Pisandertől (l. ott, 4). A 12 feladat a következő: 1) Küzdelem a nemeai oroszlánnal, melynek testét fegyver nem járta, s a mely két mesés szörnyetegtől (Typhon és Echidna) származott. H. felkereste barlangjában, megragadta, azután pedig karjaiban fojtotta meg. Mikor a megölt szörnyeteget Mycenabe hozta, a gyáva Eurystheus annyira megrettent a hősnek erejétől, hogy egy érczhordóba menekült (érczlemezekkel borított falú földalatti helyiség?), H.-nek pedig megizente, hogy azontúl elegendő, ha tetteinek bizonyságait a falakon kívül maradva mutatja be. Apollod. 2, 5, 1. 2) A lernai vizikigyó (Hydra) elejtése. Ez a szörnyeteg, mely szintén Typhontól és Echidnától származott, s melynek sok (9, 100, sőt 10,000) feje (köztük egy halhatatlan is) volt, az Argostól délre fekvő lernai mocsár nádasaiban rejtőzött. Onnan zavarta ki H. tüzesre izzított nyilaival, sok fejét pedig egymásután nyisszentette le. Mikor aztán látta, hogy minden egyes levágott fejnek helyébe két másik nőtt, a vérző törzsököket égő fadarabokkal égette ki, a halhatatlan fejre meg egy nagy szikladarabot hengerített. A hydra mérges epéjével pedig nyilait mérgezte meg, úgy hogy azontúl gyógyíthatatlan sebeket ejtett velök. Tekintettel arra, hogy H.-nek ezen küzdelmében segítségére volt Iolaus, Iphicles fia, Eurystheus kifogást támasztott ezen egy munkának érvényes volta ellen. Apollod. 2, 5, 2. 3) Az erymanthusi vadkan elfogása. Ezt az állatot, mely Arcadiát pusztította a gyors lábainál fogva alig volt megközelíthető, H. egy hóval telt mély hasadékba kergette és ott aztán élve elfogta. Apollod. 12, 5, 4. Ekkor történt, hogy midőn H. a vadkan nyomában járt, a Pholoë nevű hegyen találkozott egy Pholus («barlangember») nevű centaurusszal. Pholus vendégszeretően fogadta a hőst, jól tartotta sült hússal, sőt utoljára az ő kedveért csapra ütötte a centaurusoknak közös nagy boros hordóját, mely Pholus őrizetére volt bízva. A kiáradó borszag felbőszitette a centaurusokat, a kik fatörzsekkel és szikladarabokkal támadtak H.-re. A hős könnyű szerrel széjjel verte őket, sőt ezzel be nem érve, üldözőbe vette és elkergette egészen Chironhoz, a kit a lapithák már előzetesen a Pelionról Malea hegyfokáig szorítottak volt. H. amennyire lehetett, kímélte egykori mesterét (l. fentebb, b), de az ádáz küzdelemben a mérges nyílak egyike Chironra tévedt, aki így gyógyíthatatlan sebet kapott (v. ö. Centauri). Az ilyen és más kalandokat, melyek az Eurystheustól kiszabott 12 munkához szorosan nem tartoztak, de belőlük származtak és velök párhuzamosan folytak le, a H.-mythusban mellékesen munkáknak (παρεργα) szokás nevezni. 4) A ceryniai szarvasünő megkeritése. Eurystheus megparancsolta H.-nek, hogy kerítse hatalmába Artemisnek megszentelt szarvasünőjét, melynek lábai érczből, agancsai aranyból valók voltak. Az állatot, mely legszívesebbne a Cerynia nevű hegyen tartózkodott, Arcadia és Achaja között, H. üldözőbe vette, kerek egy esztendeig tartó hajsza után lábán nyillal megsebesítette és elfogta. Apollod. 2, 5, 3. 5) A stymphalusi madarak (Stymphalides) kiirtása. Arcadiában, a Stymphalus tavának nádasai között olyan ragadozó madarak tanyáztak, melyeknek karmai, szárnyai és csőre érczből volt és melyek tollait nyílak módjára tudták az utjokban állóra lövelni. H. érczkereplőkkel kizavarta őket rejtekükből, mikor pedig felröppentek, nyílaival olyan hatalmasan rájuk támadt, hogy ki elesett közülök, ki pedig elmenekült. Apollod. 2, 5, 6. 6.) Hippolyte amazon királyasszony övét, mely után Admete, Euystheus leánya vágyódott, H. szintén megszerezte. A királyasszony eleinte arra is hajlandó volt, hogy az övet önként kiszolgáltassa, de akkor Hera olyan ádáz haragot támasztott szívében, mely őt ellentállásra sarkalta. Az így támadt harczban a királynő elesett, H. pedig mégis megkapta az övet. Az amazonok országából való visszatértében útjába ejtette Troját, a hol Laomedon királyt és népét egy tengeri szörnyeteg sanyargatta, úgy hogy végre is a királynak egyik lenáyát, Hesionét akarták neki feláldozni. H. jöttének hírére az egész ország új reménységre kapott, a király pedig igéretet tett a hősnek, hogy azon esetre, ha leányát megszabadítja és a szörnyeteget elejti, neki adja azokat a remek paripákat, melyeket Zeustól az elrablott Ganymedesért kapott volt cserébe. H. beváltotta igéretét, de nem úgy a király, miért is H. fenyegetéssel vált meg Trojától és azzal, hogy a szószegést meg fogja torolni. Hom. Il. 5, 638. 20, 145. Apollod. 2, 5, 9, 7) Augias istállójának megtisztítása. Augias elisi királynak rendkívül sok marhája volt. Ezeket egy istállóban tartotta, melyet a felgyülemlett trágyától évek hosszú során át nem tisztíttatott. H.-nek egyik feladatául azt tűzték ki, hogy ezt az istállót egy nap alatt tisztítsa ki. A hős egy folyót vezetett az istállón által, úgy hogy az illető folyónak (némelyek szerint az Alpheusnak, mások szerint a Peneusnak) vize a trágyát magával ragadta. Mielőtt a munkához fogott, Augiasszal odaigértette magának a gulyáknak egy tizedrészét. Augias azonban időközben megtudta, hogy H.-nek ezt a feladatot Eurystheus parancsára így is amúgy is el kellett volna végeznie, s így adott igéretét nem váltotta be. Apollod. 2, 515. A dühös H. sereggel jött ellene, de időközben maga megbetegedett, vezér nélkül maradt seregét pedig Augias unokaöcscsei, Eurytus és Cteatus (a Molionidák) Elis hegyszorosaiban meglepték és tönkre verték. H. felépülvén, viszont a Molionidákat ölte meg, utánuk Augiast családostúl kiirtotta és hogy győzelmének emlékét Elisben megörökítse, az olympiai játékokat alapította. Pind. Ol. 3, 13. 11, 24. Apollod. 2, 7, 2. 8) Elfogta a cretai bikát, melyet Posidon a tengerből azon czélra küldött, hogy neki feláldoztassék. De mikor Minos király ebbeli kötelességét nem teljesítette, a bika Posidon rendelkezése folytán megdühödött és az egész határt pusztította. Eurystheus parancsára H. elfogta a bikát és Mycenaebe hozta, majd ismét elbocsátotta. Az állat akkor a marathoni mezőre vonult el, a hol később Theseus végzett vele. Apollod. 2, 5, 7. 9) Diomedes király kanczái. Diomedesnek, a thraciai bistonok királyának az volt a szokása, hogy szilaj kanczáit emberhússal etette és erre a czélra az idegeneket használta fel, a kiket rossz csillagzatuk országába vezetett. H. ugyanúgy tett magával a királylyal, a lovakat pedig Eurystheusnak ajándékozta, a ki azonban csakhamar túladott rajtuk. Apollod. 2, 5, 8. 10) Geryones gulyáinak elhajtása. Geryones, Erythea (Vörösország) sziget mesés királya volt, Chrysaor és Callirrhoë fia. Minthogy három sziget ura volt, vagy mivel három testvérével ritka egyetértésben uralkodott, a költők 3 testet tulajdonítottak neki (6 kézzel, 6 lábbal és 3 fejjel), mely három test a hasnak táján össze volt nőve. Geryonesnek pompás gulyái voltak, melyeket egy Eurytion nevű pásztor és egy Orthrus (mások szerint Orthus) nevű kétfejű kutya őriztek. H.-nek egész az Oceanusig kellett értök menni, mert a Geryones szigete az Oceanusban feküdt. Útközben (H.-nek végig kellett járnia egész Europát és egész Libyát) két világrész határán felállította a róla elnevezett oszlopokat (a mai Gibraltár), mintegy tanuságául annak, hol járt, mielőtt az Oceanushoz eljutott. Itt Helius sugaraitól kellett sokat szenvednie, a mitől annyira el volt keseredve, hogy ijjat ragadott a napisten ellen. Ezt H. bátor fellépése arra bírta, hogy rendelkezésére bocsátotta azt az aranyos csolnakot, melyen maga szokott volt a szemhatár túlsó peremére áthajókázni, s a melylyel aztán H. végre is elérkezett a Geryones országába, agyonütötte a gulyák őrzőit, magukat a gulyákat pedig elhajtotta. Geryones, a ki Menoetiustól, Hades gulyásától értesült a gulyák elrablásáról, H. után eredt, hogy jószágait visszavegye, de e helyett még saját életét is elvesztette. A győztes hős ezután átkelt a Pyrenaeus hegyeken és az Alpeseken, majd Liguriát és Italiát ejtette útjába. Apollod. 2, 5, 10. Ekkor történt, hogy midőn H. az aboriginesek országában megpihent, egy Cacus nevű óriás ellopta tőle a Geryonestől elhajtott gulyák javarészét, még pedig oly módon, hogy az ellopott állatokat farkuknál fogva egy barlangba vonszolta, így akarván H.-t hamis nyomra vezetni. H. mégis ráakadt az elhalászott prédára, mert a barlangból kihallatszott az állatok bőgése. Rettentő harcz keletkezett, melyből H. került ki győzelmesen. H. a győzelem örömére Jupiternek (Pater Inventor) mutatott be áldozatot, holott neki magának Pallanteumnak ura, Euander emelt oltárt (Ara Maxima), a miért a veszedelmes rabló Cacustól megszabadította. Az így megalapított H.-tisztelet hagyományos papjai a Potitiusok és a Pinariusok nemzetségei voltak. Liv. 1, 7. Verg. A. 8, 185 skk. Ov. fast. 1, 543 skk. H. ezen munkájába a fentebbin kívűl még számos más kaland szövődött (παρεργα), melyeket hősei H. mellett: Antaeus, Eryx és Alcyoneus (l. ezeket külön-külön). 11) A Hesperisek arany almái.Ezeket az almákat Hera kapta nászajándékba Gaeától, s a világ legnyugatibb végén őrizték a Hesperidák (l. Atlas) és egy Ladon nevű sárkány. H.-nek Euystheus azt parancsolta, hogy hozzon az almák közül hármat Mycenaebe. A hős azonban azt sem tudta, hogy az alma hol van és sokáig bolyongott czéltalanúl, a míg végre Atlashoz jutott. Ezzel úgy állapodtak meg, hogy Atlas elmegy a három almáért, H. pedig azon időre helyette vállára veszi az eget. Atlas azonban annyira megörült a régi tehertől való megszabadulásnak, hogy mikor az almákkal szerencsésen megérkezett, sehogy sem akarta az eget ujból vállaira venni, hanem inkább maga készült velök Mycenaebe. Ekkor H. cselhez folyamodott, látszólag beleegyezett a dologba, csupán arra kérte Atlast, hogy addig vegye el tőle az égboltozatot, a míg a teher könnyítésére párnával igazítja meg a fejét. Atlas belement a kelepczébe, H. pedig, mihelyt az almákat kezében érezte, elment velök Eurystheushoz. Ez nem merte megtartani, hanem Athena istenasszonynak ajándékozta, a ki viszont régi helyökre küldötte vissza. Apollod. 2, 5, 11. 12) Cerberusnak az alvilágból való felhozása. H. ezen valamennyi között legnehezebb munkáját azon kezdte, hogy a Taenarum hegyfok közelében levő bejáraton által lement az alvilágba és Hadesnél kieszközölte magának, hogy a háromfejű kutyát felviheti, hogyha képes azt fegyvertelen kézzel legyőzni. H. aztán puszta kézzel addig szorongatta Cerberust, a míg az magát megadta; akkor megkötözte, felhozta a napvilágra, azután pedig megmutatta Eurystheusnak és ismét visszavitte Hadesnek. Hom. Il. 8, 362. Od. 11, 623. Apollod. 2, 5, 12. – d) A nagy munkákra következő idő. H. pihenésének napjait Thebaeben töltötte, de azután első feleségét Megarát férjhez adta Iolaushoz és úgy ment leánynézőbe Oechaliába (Thessaliában, mások szerint Messeniában, vagy Euboeában) Eurytus királyhoz, kinek leánya, a szépséges Iole iránt heves szerelemre gyulladt. Eurytus azonban nemcsak hogy kikosarazta H.-t, de sőt még gyanuba is vette, hogy ő lopta el azokat a marhákat, melyeket igazában Autolycus hajtott volt el. H. hogy magát a vád alól tisztázza, maga indul el a hiányzó marhák keresésére és magával viszi Iphitust, Eurytus fiát is; de útközben örjöngés lepi meg és ifjú barátját letaszítja Tiryns várának sziklafaláról. Hom. Od. 21, 22 skk. Apollod. 2, 6, 1 skk. Ezért aztán büntetésül a delphibeli jóshely parancsára három évig szolgálnia kellett Omphale lydiai királyasszonynak, a ki Iardanusnak leánya és Tmolus királynak özvegye volt. Noha a nőuralom hatása alatt meglehetősen elpuhult (Omphale a rokkához ültette a hőst, kinek fegyvereit viszont magára ölté), ekkor sem tudott jeles cselekedetek nélkül meglenni. Egyebek között Ephesus közelében megfogta és megfékezte a cercopsokat (Cercopes), gonosz incselkedő manókat, a kiknek tréfáin azonban olyan jól mulatott, hogy viszonzásul csakhamar ismét szabadon bocsátotta őket. Apollod. 2, 6, 3. H. és Omphale utódai (az utóbbi alatt nyilván valamely lydiai istenség rejlik) a hagyomány szerint egészen Kr. e. 720-ig uralkodtak Lydiában, H. a reá rótt 3 évet leszolgálván, megemlékezett a szószegő Laomedonról (l. fentebb, 6) és elhatározta, hogy bosszút fog rajta állani. 18 hajóval Ilion falai alá hajózott tehát, a várost elfoglalta, Laomedont és fiait pedig (az egy Podarces kivételével) lenyilazta. Telamon, a ki legelsőnek hágta meg Ilion falait, Hesionét kapta prédául, a ki viszont fátyolát adta váltságdíjúl Podarcesért, s ez azontúl Priamus (kiváltott) nevet nyert. H. Ilionból visszatért Görögországba és folytatta megtorló támadásait, Pylusban Nelusnak egész nemzetségét kiirtotta, csupán az egy Nestornak kegyelmezett meg. Ezen harczban Hades a pylusiak pártjára állott, a miért aztán H. nyilaival megsebesítette. Hom. Il. 5, 395. 638. 11, 689. 14, 251. 15, 18. 20, 145. Apollod. 2. 7, 2 skk. Ezután feleségül vette Deianirát, Aetolia királyának Oeneusnak leányát (l. Achelous) és Trachisba vitte magával, a hol Ceyxnek vendége volt. Útközben megesett, hogy Nessus nevű centaurus Deianirán erőszakot akart elkövetni (Ov. met, 9, 101 skk.), a miért aztán H. megölte. Ugyancsak Trachis közelében győztesen küzdött meg Cycnusszal, a kit apja Ares is segített, míg Iolaus és Athene viszont H.-nek pártjára állottak. A harczban Ares is megsebesült. Hes. scut. Herc. Ugyancsak Trachisból nyujtott H. segélyt Aegimiusnak (l. ezt. Apollod. 2, 7, 7). e) H. életének utolsó korszaka és megdicsőülése. Trachisból H. még egy bosszuló útra indúlt, még pedig Eurytus Oechalia királya ellen (l. fentebb d). Ezt fiaival együtt megölte, leányát, Iolét pedig kedves prédául ragadta magával. Viszatérőben már közeledett Trachishoz, midőn a féltékeny Deianira megemlékezett róla, hogy a haldokló Nessus saját vérét ajánlotta volt neki olyan bűvös szer gyanánt, melylyel magának H. szerelmét mindörökre biztosíthatja. Ő tehát díszes öltönyt küld H.-nek, melyet előzetesen ezzel a vérrel megkent volt. Ámde a vérben a hydra mérge is benn égett, melybe H. nyilainak hegyét mártotta volt s a mely annak idején Nessusnak halálát okozta. Alighogy H. a végzetes ajándékruhát magára vette, rátapadt az és borzasztó fájdalmakat okozott, melyektől a hős őrjöngésbe esik és az öltöny hozóját Lichast a tengerbe hajítja (Lichas sziklája). Mikor Deianira meghallja, minő bajt okozott, a halálba menekül, H. pedig Trachsiba viteti magát és miután Iolét saját fiával Hyllusszal összeházasította volt, az Oeta hegyén máglyára lép. Ebbe a történetesen arra menő Poeasszal (mások szerint annak fiával Philoctetesszel) dobatja az üszköt, mely szolgálatért viszonzásul nyílait adja. Midőn aztán a láng az égre csap, onnan viszont mennykövek hullanak alá, az ég zeng és a megdicsőült hős a felhők szárnyain emelkedik fel az isteneknek örökké derüs honába. Ov. met. 9, 134 skk. Zeus a halhatatlanoknak sorába igtatja, makacs üldözője Hera szintén kibékül vele és H. mint a bájos ifjú Hebének férje azontúl zavartalan boldogságban él az Olympuson. Ekkor születik Hebétől két gyermeke is, névszerint Alexiares és Anicetus. – H. nagy és elterjedt tiszteletére már mellékneveinek sokaságából is következtetést vonhatunk. Főbbek: αλεξιχαχος (a bajt elhárító), μυιαγρος (légyölő), ιποκτονος (féregirtó), κορνοπιων (sáskapusztító), προμαχος (előharczos), χαλλινιχος (győztes), παλαιμων (birkózó), αρχηγετης (törzsökös ős), μδντις (jós, de csak koczka és szentélyeiben töltött éjjelek álmai [incubatio] útján), Ιδαιος (l. Dactyli Idaei). Ezen változatos mellékneveknek megfelelőleg változatos volt az istentisztelet is, melyben H.-t részesítették. A hagyomány szerint ez már nyomban megdicsőülése után kezdődött, még pedig a helyszinén és tűzáldozat által. Athenaeben Diomust, Colyttus fiát tekintették a H.-tisztelet alapítójának, miért is athenaei (tréfás és játszi) ünnepségeinek neve Dicoma (Διομεια). Másutt (Sicyon, Theba, Lindus, Cos stb.)versenyeket tartottak tiszteletére (’Ηραχλεια), viszont mint az erő képviselője védő ura volt minden versenytérnek és gymnasiumnak (Heros Enagonius). Mint győztes (χαλλινιχος) babérain pihenve szívesen fordúl a Múzsákhoz (Μουσαγετης, H. Musarum). – Nem kevésbbé fontos és népszerű H-nek neve (italiai, latin alakja Hercules) és tisztelete Italiában, a hol a görög H. egy ős-italiai hős-istennel (Schwegier szerint Semo Sancusszal) olvadt össze. Ettől fogva nincs szeri-száma az italiai H.-templomoknak és szentélyeknek, melyek közül legrégibb a római Ara Maxima (a palatinusi pomoerium határán), míg a Porta Trigemina mellett lévő, de még inkább a Pompejus-féle templom (a Forum boarium mellett) kiállításuk fényével és szobordíszükkel (az utóbbié Myrorntól való volt) tüntek ki. Mindezen helyeken H.-t mint a harczi erő és biztos győzelem védő urát tisztelték (Victor, Invictus, Triumphalis). Az Ara Maximánál igát nem érzett fiatal bikát áldoztak neki, azonkívül mindenfelé a decimát (a hadi zsákmányt és polgári nyereség tizede). Nem kevésbbé fontos a szerep, melyet H. (eléggé különösen Juno mellett és vele vetekedve) mint a nász istene, a hűség, adott szó és eskü védője játszik (Jovius), holott, mint a mezei termés védőjét Silvanusszal, mint a nyereség biztosítóját Mercuriusszal társítják. Utoljára hol a császárokkal lép kapcsolatba (pl. II. Commodianus), hol az elfoglalt népek és provinciák hasonló természetű idegen herosaival. A germán népségű provinciák H.-e kétségkívűl főkép a nagy Donar (Thuner) tulajdonságait vette fel, habár az a föltevés is nagyon közel áll, hogy a sok különféle melléknév alatt, a melylyel a germán H.-t felruházták (Saxanus, Deusoniensis, Magusanus) localis istenségek hatása keresendő. Rendkívül érdekes istenalak a celta H., a kit Lucianus (Herc. 1 skk.) tanusága szerint Ogmiusnak hívtak s H. jelvényeivel (oroszlánbőr, kézíjj és puzdra) de aggastyán képében ábrázoltak, a mint sok-sok embert vékony lánczocskáknál fogva vonszol maga után, mely lánczocskáknak egyik vége az illető emberek füléhez, másik vége H.-nek nyelvéhez van erősítve. Kétségkívűl itt is a syncretismus eseteivel találkozunk és azok a nevek, melyek a celta H.-éval kapcsolatosan fordulnak elő, volt aképen az illető vidékek istenségeinek nevei (H. Ilunnus, Saegon, Endovellicus, Metronnus). H.-nek jelvényes és szent növényei voltak a rezgő nyárfa, az olajfa, a repkény; továbbá tőle függtek a hévvizek, melyek azért a helynevekben is nem egyszer a H. nevével kapcsolatosan fordulnlak elő (pl. a magyarországi H.-fürdő már Trajanus idejében «aquae Herculis»). – H. a művészetben a férfierő typusának kialakulását tárja elénk. De midőn ezt a folyamatot figyelemmel kisérjük, külön kell választanunk magának H.-nek képeit azoktól, melyek a hőst és annak fentebb részletezett munkáit ábrázolják. I) Magát H.-t az archaistikus művészet még teljesen meztelenül, tehát a nemeai oroszlánnak későbbi typikussá lett bőre nélkül ábrázolta, kezében buzogány helyett lándzsával (kézijjal), egyszer-másszor mindakettővel is. Az ötödik században már az oroszlánbőr is hozzájárul, s megindul a H.-typusok kialakulása, még pedig úgy, hogy egy szakállas (élemedett) typussal párhuzamosan fejlődik egy szakáll nélkül való (ifjúkori), továbbá egy lépő és egy nyugvó (pihenő). Míg a kettő az úgynevezett átmeneti korban még meglehetősen küzd egymással, később lassankint mégis az utóbbi kerekedik felül és a legkiválóbb mesterek alkotásai ezt az alakítást tűzték ki maguknak czélul. Ám míg Praxiteles H.-typusa a hős arczán még a kitartó küzdelmek szenvedő (pathetikus) vonását is kiemelte, Nagy Sándornak és az első diadochusoknak kora ennek helyében a túlontúl hatalmas erőnek és kihivó dacznak vonásait örökítette meg, a miben alighanem magának Lysippusnak is része volt. Ugyancsak erre a mesterre vezetendő vissza két nevezetes H.-képmás: a capitoliumi bornzszobor (H.-Mastai) és az úgynevezett Farnese-H. Amaz H.-t jobbjában a buzogánynyal, baljában a Hesperisek almáival mutatja be (Pannoniában ezt utánozta kicsiben a feketevárosi bronzszobrocska, Récsey 42. tábla). A Farnese-H., a melyet az athenaei Glycon (ábráját l. o.) dolgozott ki Lysippus eredetije után, a hőst úgy ábrázolja, a mint emberfeletti munkáiba belefáradva, percznyi pihenő czéljából buzogányára támaszkodik, s a mint a nagy megpróbáltatásokra némi keserűséggel gondol vissza, homlokán a borús emlékek redői jelennek meg. II) H. munkái mindvégig foglalkoztatták az ókori művészeket és e tekintetben kiváló értékű az a cyclus, mely az összes feladatokat 12 képben az olympiai Zeus-templom metopéin ábrázolta. A mellék-kalandok közül számos kép (köztük egy Parrhasius-féle) örökítette meg H. szerepét Prometheus és Hesione megszabadításában (az utóbbit egy dunapentelei reliefen is megtaláljuk, Récsey, 23. tábla); küzdelmét Antaeusszal, Achelous és Cycnusszal; részvételét az isteneknek a gigasokkal való harczában. Még többször és még többféle változatban találjuk H. tetteit a vázaképeken és az etruriai és campaniai kisebb műtárgyakon, nemkülönben a freskókon is. Mátyás király híres budai palotájában volt egy pompás ajtó, melynek érczből vert szárnyai domborművekben H. 12 félisteni munkáját mutatták. Azonkívül a király Hunyady László emlékére H. ércszobrát emeltette, mely valószínűleg a Zsigmond téren (ma Szent György tér) állott. – Az ókori fejedelmek genealogiájában is mély nyomokat hagyott H., még pedig utódai a Heraclidák (’Ηραχλειδαι) révén, a kik a hellen világnak jóformán minden részében előfordulnak. Első sorban mégis H. fiának Hyllusnak testvérei és utódai azok, a kik a hős halála után Eurystheus üldözései elől Athenaebe menekülnek és Theseus pártfogását kérik. Eurystheus csakugyan jelentékeny haderővel közeledik, de vereséget szenved, sőt a csatában maga is elesik. A győzelem ára Macaria Hyllus és Deianira leánya, a ki életét az isteneknek áldozza. Ekkor viszont a Heraclidák törnek be a Peloponnesusba, melyet elfoglalnának, ha egy dögvész őket elvonulásra nem kényszerítené. A dögvész elől Athenaen át Thessaliába vonulnak, a hol Aegimius (l. ezt) Hyllusnak átengedi az ország harmadrészét. Időközben a delphibeli jóslóhely azt mondja a Heraclidáknak, hogy vállalkozásukat csak úgy fogja siker koronázni, hogyha bevárják a harmadik termést és a «víznek szorosán keresztül» hatolnak be a Peloponnesusba. Hyllus ezt a jóslatot a mezei termésre magyarázván, csak három évig várakozik, akkor aztán az Isthmuson keresztül próbál a Peloponnesusba hatolni, de itt útjában találja Echemust, Arcadia királyát, a ki az Eurystheus örökébe lépett Atreusnak szövetséges társa. Corinthus és Megara határán döntő csatára kerül a dolog, Hyllus és Echemus páros viadalt vívnak, melyben a heraclidák vezére elesik. Minthogy pedig Hyllus társai és rokonai megfogadták, hogy vezérök halálának esetére 50–100 évig tartózkodni fognak minden további hadi kisérlettől, szavuknak is állanak és visszavonulnak. Egyesek túltették magukat a fogadáson, de rajta vesztek. Jelesül így is tett (és így lakolt meg) Hyllus fia Cleodaeus, később pedig ugyanannak unokája Aristomachus, a kik fegyverrel támadtak Tisamenusra, Orestes fiára, a Peloponnesus akkori urára és parancsolójára. Ekkor Aristomachus fiai, Temenus, Cresphontes és Aristodemus mgyarázatot kértek a jóshelytől a régebben kapott jósmondásra vonatkozólag. Válaszul azt nyerték, hogy a harmadik termésen a harmadik emberöltőt, a víznek szorosán pedig azt a tengert kell érteni, a melyik az isthmusnak jobb oldalán terjed. Erre nyomban hozzáláttak régi tervüknek megvalósításához, de az első kisérlet ezuttal is balul ütött ki. Útközben ugyanis megsértettek egy jóst, a miért az istenek Aristodemust villámmal sujtották, társainak pedig jóslat útján tudtokra adták, hogy csak úgy fogank boldogulni, ha egy háromszemű vezérre bizzák magukat. A véletlen ekkor vetette utjokba Oxylust, Aetolia királyát, a ki félszemű volt és öszvéren ült, mikor velök találkozott. Ezt választották vezérül, Naupactusnál átkeltek a tengeren, Tisamenust leverték és megölték, országát pedig egymás között felosztották. Az osztály értelmében Argost Tementus kapta, Cresphontesnek Messenia, Aristodemus fiainak, Proclesnek és Eurysthenesnek Lacedaemon jutott. Oxylus saját népével Elist szállotta meg. Apollod. 2, 8,1 skk. – Az itt leirt megtelepüléssel a Heraclidák a mythus világából átlépnek a történeti hagyomány keretébe, melyben azontúl mint törzsökös ősök élnek tovább. Ezentúl testvéreik és utódaik uralkodnak a Peloponnesus főbb országaiban, s ezt az uralmat Hyllusnak történeti jogaira alapítják, melyeket mint a Hylleusok (’ϒλλεις v. ϒλλοι) fő nemzetségének (phyle) alapítója s a dórok egyik történeti vezére élvezett. Ezen a réven uralkodtak Argolisban, Messeniában és Laconiában (az utóbbi országban 221-ig Kr. e.), sőt még Corinthusnak is jutott egy Heraclesfi, név szerint Aletes. – A macedoniai Heraclidák Temenustól származtatták magukat (Hdt. 8, 137), a lydiaiak viszont magától H.-tól (a ki itt az assyriai Sandon nevű herosszal van azonosítva) és Omphalétól (l. fentebb), kinek utódai kerek egy félezredévig uralkodtak Lydia felett, mielőtt a mermnadák trónra kerültek volna. Mysiában H.-nek és Augénak utódai uralkodtak, sőt Sardinia is azzal dicsekedett, hogy trónjára Iolaus ültette a Heraclidákat. – Irodalom: A görög H.-t és a római Herculest legterjedelmesebben tárgyalja Roscher, Ausführliches Lexikon der girech. und röm. Mythol. 2, 2135–2252. 2253–2298. 2901–3023. Baumeister, Denkmäler des klass. Altert. 1, 651–672. Preller-Plew, Griech. Mythol.3 2, 157–284. Preller-Jordan, Röm. Mythol.3 2, 278–300. Des Essarts, Du type d’ H. dans la littérature grecque depuis les origines jusqu’ au sičcle des Antonins, (Paris, 1871). Schneider, Die 12 Kämpfe des H. in der älteren griechischen Kunst, Leipzig, 1888. Hartung. Über den römischen H. prog. Erlangen,1835. Hillen. De H. Romani fabula et cultu, Münster, 1856. Bréal, H. et Cacus. Étude de Mythologie comparée, Paris, 1863. Reifferscheid, De H. et Junone diis Italorum coniugalibus, Annali dell’ institutio, 1867. Klugmann, Die Heiligthümer von H. Victor in und um Rom. Archeol. Zeitung, 1877. U. a., De H. Musarum, comm. in honorem. Th. Mommsenii, Hartwig. H. mit dem Füllhorn, Leipzig, 1883. Bazin, L’H. romain et l’H. galloromain, Gazette archeologique, 1887. Petiscus-Geréb, Az Olympos, Budapest, 1893, 245–269. Récsey Viktor, Pannonia ókori mythol. emlékeinek vázlata, 49 skk. L. M.

450. A kígyóölő Heracles. Bronz (Nápoly, Museo Nazionale).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT