Hadrianus,

Teljes szövegű keresés

Hadrianus, P. Aelius, vagy (a mint magát trónralépése után nevezte) Imperator Caesar Trajanus Hadrianus, római császár (412. á., colossalis bronz mellszobra a Museo Capitolinóban Romában), uralkodott Kr. u. 117-től 138-ig. Született Romában 76 jan. 24-én mint egy hispaniai nemes család sarja, melynek ősei a Scipiók korában a picenumi Adriából a hispaniai Italicába (Baetica) költözködtek. Ott éltek az Aeliusok előkelő helyzetben. Atyja Hadrianus Afer senatori rangú férfiú és Trajanus császár unokatestvére volt. Midőn 86-ban meghalt kiskorú fia a lovagrendű Caelius Attianus és a praetorságot viselt Trajanus gyámsága alá került. A gyámság és rokonság kettős köteléke fényes jövőt biztosítottak az ifjú Hadrianus számára. Gondos nevelésben részesült és olyannyira rajongott különösen a hellen műveltségért, hogy a «görögöcske» (graeculus) gúnynevet kapta. Határtalan tudásvágyát és a művészetek meg tudományok iránti lelkesültségét mindvégig megőrízte lelkében, és annyi jelét adta sokoldalú tehetségeinek, hogy Proteushoz hasonlították. Aur. Vict. Epit. 14. A tudós, szellemes és élczes ifjút Roma előkelő körei és különösen Trajanus családja nagyon megkedvelték, bár olyanokban sem volt hiány, kik az ifjú hiúságán és metsző gúnyján megütköztek. 93-ban kezdé nyilvános pályáját, a midőn mint biró, Vespasianus császár alatt pedig mint hadi tribunus működött Britanniában és utóbb Moesiában. Innen hozta meg a dunai hadsereg üdvkivánatait Trajanusnak Germaniába, midőn Nerva a vitéz vezért fiává és utódává fogadta. Nerva halálának hirét is Hadrianus vitte meg Trajanusnak, a ki őt aztán Plotina császárné kérelmére maga mellé hivta Romába és több rendbeli fontos állásban alkalmazta. A Kr. u. 100. évben Hadrianus a császárné rokonát, a tudós Sabinát vette nőül. 101-ben elnyerte a quastori hivatalt és azután a dacusok elleni háborúba kisérte Trajanust, miközben praetorrá és néptribunusszá lépett elő. Miután a második daciai háborúban is részt vett, a császár 107 körül megtette Alsó Pannonia legatusává, mely állásban Hadrianus a sarmatákat féken tartotta; 108-ban pedig a consuli méltósághoz jutott. Úgy látszik, ebben az időben barátkozott meg a gyermektelen Trajanus azzal a gondolattal, hogy Hadrianust megteszi utódjává. Egyelőre főhadsegédévé tette és magával vitte a syriai háborúba. Míg versenytársai irigy szemmel kisérték pályáját, Athenae városa a hellen műveltségért rajongó reménybeli trónörököst 112-ben archonjává választotta és szobrot állított neki a Dionysus szinházban, mely kitüntetés Hadrianus szemében fölért egy diadalmenettel. Midőn aztán Trajanus betegen Itlaiába készült visszatérni, Hadrianust mint a még egyre forrongó Syria legatusát és a hadsereg főparancsnokát Antiochiában hagyta vissza. Dio Cass. 68, 33. Útközben azonban a császár állapota oly rosszra fordult, hogy Selinus mellett partra kellett őt szállítani, a hol, engedve a császárné kérelmének, Hadrianust tényleg fiává fogadva, mire nyomban reá meghalt. Dio Cass. 69, 1. Eutr. 8, 6. Spart. Hadr. 4. Akadtak ugyan, a kik azt állították, hogy az adoptálásra vonatkozó oklevelet Plotina császárné és környezete gyártották, de ez nem valószinű. Hadrianus 117. aug. 11-én kihirdette az oklevelet, mire Antiochiában a legiók császárrá kiáltották ki, a senatus pedig haladéktalanul megadta a formaszerű megerősítést egy csomó kitüntetés kiséretében. – Az új császár, ki Trajanus összes czímeit azonnal fölvette, nem kisérhette el jóltevőjének hamvait Romába, hanem egyideig Keleten maradt, a hol a felkelt zsidókat Syriában, palaestinában, Aegyptusban és Cypruson lecsöndesítenie és a birodalom keleti határait végképen rendeznie kellett. Bölcsész létére nem lelkesedett a czéltalan háborúskodásért és a világuralom ábrándját nem táplálta lelkében. Ezért és mert a hadsereg és a pénztár hiányait jól ismerte. Trajanus kincsvágyó tisztjeinek csodálkozására sőt elkeseredésére elődjének tarthatatlan hódításairól nagyobbrészt önként lemondott és az Euphrates folyót jelölte meg a birodalom keleti határának. Spart. Hadr. 5. Eutr. 8, 6. Armeniát cliens-állammá tette, míg Mesopotamiát és Assyriát teljesen átengedte a parthus Chosroësnek, Trajanus összes új szerzeményeiből ily módon csak Köves Arabiát tartotta meg. Miután a békét Keleten biztosította, Illyricumon át visszatért Romába, miközben az Al-Dunán áttörő jazyxokra és roxolanusokra is ráijesztett és Marcius Turbót megtette Daia és Pannonia helytartójává. Daciát ő osztotta fel az addigi hármas provinciabeosztás helyett kettőre, Dacia superior és inferiorra, mely alkalommal Sarmizegetusa főváros lakóssága neki emlékszobrot emelt, a melynek feliratából (CIL 3, 1445. 1446) Hadrianus második consulságának évét (118) tudjuk meg. Távolléte alatt összeesküvés támadt Romában, melyben többi között négy oly consularis férfiú is részt vett, a kik Trajanus idejében hadi hirnévre tettek szert, sőt kettő közülük, Avidius Nigrinus és a maurus Lusius Quietus, egyideig Trajanus császár kegyenczei közé tartoztak és a császári trónra igényt tartottak. Mindamellett a szolgálatra kész senatus sommás úton végzett velük és mind a négyet kivégeztette. Dio Cass. 69, 2. Spart. Hadr. 7. 9. Eutr. 8, 4. Ez az eljárás nagyon bánottta a nemességet, a miért is a császár, mihelyt Romába érkezett, az az igéretet tette, hogy a senatus hozzájárulása nélkül senatort soha nem fog megbüntenti. Ezek után a székváros lakói lelkesen üdvözölték új urukat és osztatlan tetszéssel gyönyörködtek ama pazar fénynyel rendezett játékokban, melyeket az új császár elődje emlékének tiszteletére rendezett. A neki megszavazott parthus diadalmenetet azonban Hadrianus tapintatosan elhárította magától, a mint a felajánlott pater patriae czímet is csak jóval később fogadta el. Elengedte továbbá a szokásossá vált hódolati ajándékot és bámulatba ejtette a világot azzal, hogy a császári kincstár (fiscus) adósainak tartozásuk egy részét elengedte (a mi pénzünk szerint körülbelül 200 millió koronát). Dio Cass. 69, 8. Spart. Hadr. 7. Érmek Gregorovius alább idézett művében, 47. l. Más módon is kereste a nép és senatus rokonszenvét, melynek csakis a szolgája, akaratának végrehajtója kivánt lenni. – A kormányzásban fontos ujításokat eszközölt. Ujjá szervezte a császári consiliumot (államtanácsot) és fizetéses tagokat, első sorban jogtudósokat vett fel abba, mint pl. Salvius Julianust. Ez a tanács idővel a senatust az giazságszolgáltatásból és a kormányzásból lassacskán kiszorította. Ujjá szervezte továbbá a császári kancelláriát. Eddig felszabadított rabszolgák végezték annak teendőit; mostantól kezdve a lovagrendből kiszemelt és különböző rangfokozatokba beosztott állami hivatalnokok kerültek a császári irodába. A görög és a latin iroda titkári állására pedig jelesebb irókat meg tudósokat nevezett ki. Azáltal, hogy a független lovagi rendet függő hivatalnoki renddé alakította, siettette a korlátlan monarchia fejlődését és megadta a közigazgatás gépezetének azt a bureaucratikus jelleget, melyet ez azután a 4. századig megőrzött. Fontos újításokat tett a császár jogász hajlamainak megfelelően az igazságszolgáltatás terén: kidolgoztatta Salvius Julianus által az edictum perpetuumot (l. Edictum), melyet a praetoroknak a világbirodalom egész területén követniök kellett. Ezzel pedig e téren az egység felé való haladást segítette elő. Világpolgárias érzelmektől ellátva Hadrianus politikai, társadalmi és művelődési tekintetben is fáradozott a birodalmi egység létrehozatala körül. Mint a humanitas eszméjének hive, jót tett a szegényekel és szerencsétlenekkel, könnyített a rabszolgák sorsán; nem fogadott el örökséget, ha ebből a gyermek-örökösökre kár háramlott; javította a börtönügyet és mérsékelte a régi törvények szigorát. A polgárok számát lehetőleg szaporította. Ő adta meg Gallia Narbonensis tartománynak a latinus jogot és Felső Pannoniának a polgárjogot. Ő volt az első császár, a ki a tartományokat egyenlő ranguaknak tekintette a kiváltságos Romával és Italiával és az első, a ki a provinciák iránt ugyanazzal a szeretettel viseltetett, mint Roma iránt. Hogy mindent saját szemeivel lásson, kötelességtudásból és tudásszomjból számos éven át gyalog avagy lóháton járta e a birodalom majdnem valamennyi tartományát. Mindenütt tanult, mindenütt segített a bajokon és jótéteményeket osztogatott; városokat, közhasznú épületeket és műemlékeket emelt, vízvezetékeket, országútakat, kikötőket épített és lendületet adott a szellemi és anyagi fejlődés valamennyi ágazatának. A tartományok sokféleképen fejezték ki jóltevőjük iránt táplált hálájukat és számos emlékérem még ma is hirdeti a «Világ gazdagítójának» bőkezűségét. – Hadrianus első utazása 121-től 126-ig tartott. Gallián keresztül a germaniai határra indult (413. á., Hadrianus ezüst pénze, a középen Germania alakjával), melynek sánczvonalát (limes) és táborhelyeit megerősítette. Valószínű, hogy a Rhenus mellékéről Noricumba és Pannoniába is ellátogatott. Aelia Mursát (Eszéket) colonia, Aelium Aquincumot pedig (Ó Budát) és Daciában Napocát (Kolozsvár) municipium rangjára emelte. Majd Britanniába kelt át, melynek északi határán a tarthatatlanná vált Agricola-féle sáncz helyett a solwayi tengeröböl és a Tyne torkolata között egy új, bástya-tornyokban és apróbb várakkal megerősített, hatalmas határsánczot emelt (vallum Hadrianum), melynek romjai még ma is bámulatra ragadják az utazót. A Tyne folyón hidat épített; a folyó mentén a Pnos Aelius (Newcastle) nevű katonai gyarmatot alapította, Eboracumot (York) pedig a provincia székhelyévé tette. Azután Gallián át Hispaniába és onnan valószinűen Mauretaniába ment, a hol a vad maurusok felkelését elnyomta. 123-tól 125-ig megtette első keleti útját, mely őt Kis Ázsiába és Syriába vitte. Itt is mindenütt erősbítette a határokat és új városokat alapított vagy a régieket kiemelte romjaikból. A parthusokat arra birta, hogy veszteg maradjanak. Felkereste Troja helyét és bemutatta hódolatát Homerus hőseinek. Azután (125) Görögországba rándult, mely minden más országnál jobban lekötötte figyelmét és a hol a művészek és bölcsészek társaságában boldog napokat élt át. Ez alkalommal az athenaeiek másodizben választották meg archonná. Sorra vette Hellas egyéb híres városait, melyek érmeiken «alapítójuknak» czímezték. A 126. év végén visszatért Romába és felavatta Venus és Roma templomát, de már 128-ban Carthagóban találjuk, mely a Hadrianopolis nevet vette fel tiszteletére, mire Hadrianus 129-ben újból Keletre indult. Athenaeből átkelt Ephesusba, melyet szintén elhalmozott kegyével, a miért a város őt érmein Artemis istennővel hozta összeköttetésbe. Megfordult még Smyrnában és Sardesben, a honnan Syriába tért. Bejárta Autiochiát, Phoenicia főbb városait és felkereste Heliopolist meg Palmyra oázist. 130-ban Judaeába érkezett. Midőn a Titus által java részben elpusztított és lerombolt Jeruzsálem helyén hadi czélból Aelia Capitolina nevű katonai gyarmatot alapított és a Jehova szentély helyén pogány oltárokat emelt, a zsidó lakósság elfojtott dühe nyilt lázongássá fokozódott. Két évig harczolt a kétségbeesett nép Bar Kahba vezérlete alatt Julius Severus római vezér ellen, a ki végre is a felkelést vérözönben fojtotta el és még a zsidók vallásos szokásait is szigoruan eltiltotta. Dio Cass. 69, 12 sk. Zon, 11, 23. Spart. Hadr. 14. Maga a császár ezalatt Aegyptusban időzött, melynek csodálatos és titokszerű műveltsége régóta érdekelte. Az alexandriai múzeum nagyhirű tudósaival élénk vitába elegyedett, azután Thebae romjáig felhajózván a Niluson, mindjobban belemerült az ezeréves műemlékek csodálatába. Szellemi mámorából egyszerre csak kedvenczének Antinousnak halála rázta fel, a ki rejtélyes okból a Nilusban lelte vagy kereste halálát. Ez az eset nagyon is meghatotta a különben is betegeskedő császárt, a ki nemsokára el is hagyta Aegyptust, melynek hol hízelgő, hol gúnyolódó népével amúgy sem tudott rokonszenvezni. Syrián keresztül 132-ben Athenaebe indult, hol a végre elkészült Zeus templom (Olympieum) felavatását halaltlan fénynyel megülte, új középpontot teremtve ezzel a templommal a panhellenisusnak és a görög nemzeti vallásnak. A görög városok hálából az isteni rangra emelt császár emlékszobrát állították fel az új templomban és az «olympusi» jelzővel kedveskedtek Hadrianusnak, a ki viszont a panhelleniák nemzeti ünnepét és az új olympiai játékokat léptette életbe. Kifáradtan és betegen térvén vissza Romába, hatalmas síremlékének, a Mausoleum Hadrianinak építéséhez fogott hozzá, mely mausoleumnak a váza – sokszorosan átalakítva – fennmaradt a mai Angyalvárban. Tibur határán saját tervei szerint épült páratlanul szép és roppant terjedelmű nyaralójában egyesítette mind azt a szépet és kedveset utánzatban, a mit a nagy világban látott. Midőn betegsége mind jobban kezdé gyötörni, az örökösödést kivánta rendezni. Gyermekei nem voltak és így 136-ban L. Commodust adoptálta mint fiát és utódát, a ki azonban Roma szerencséjére két év mulva elhalt. Egy ekkor támadt összeesküvés fejeit a sokat szenvedő, ingerlékeny császár szokása ellenére rövid úton kivégeztette, a mivel a senatus neheztelését vonta magára. Nemsokára azonban mintegy jóvá akarván tenni hibáját, a nagy tehetségű és tudós Titus Aurelius Antoninus senatort szemelte ki utódává, kinek (figyermekei hiányában) sógorának fiát, M. Annius Verust, valamint az elhalt L. Commodus nagyreményű fiát, L. Verust kellett örökbe fogadnia (138 febr.); utóbbira a császár egyúttal a két Pannonia helytartóságát ruházta. Ezt a bölcs intézkedést Hadrianus nem élte soká túl; iszonyú kínjaitól, melyeket sem az orvosok sem mágusok nem tudtak csillapítani, 138 jul. 10-én Bajaeban váltotta meg a halál. Tetemeit Antonius elhamvasztotta, a hamvakat pedig előbb Puteoliban, majd római mausoleumában helyezte nyugalomra. Egyúttal rávette a senatust, hogy Hadrianust az istenek sorába emelje, maga pedig templomot emelt emlékének. Ebben a hálás provinciák már megelőzték. Spart. Hadr. 19. Dio 69, 23. – Hogy Hadrianus kormányzása a tudományok és művészetek terén is nagyfontosságú, arra már ráutaltunk. Sokoldalu képzettségű férfiú létére maga is írt munkákat. A mit utazásain látott és tapasztalt, azt feljegyzte, s e jegyzeteknek azután emlékirata megirása közben vette hasznát. Ezek a görögül írt emlékiratok, melyeket Phlegon sophista neve alatt adott ki, elvesztek (Spartianus és Dio Cassus merített belőlük). Levelei közül csak egy maradt reánk, a sógorához Servianushoz írt levél, melyben éles világot vet Aegyptus lakóinak szokásaira. Írt még hír szerint szerelmi verseket, epigrammákat és hymnusokat Plotina császárnéhoz, de a neve alatt reánk maradtak közül csak a Florus költővel váltott versek valódiak. Görög nyelven írt epigrammái közül öt maradt fenn. Állítólag egy libri Catachannae czímű homályos könyvet is írt, mely csodás elbeszéléseket tartalmazott. Beszédei és értekezései közül a sophisták nehányat összegyűjtöttek és magyaráztak. Belőlük azonban mi sem maradt fenn. Korának kiválóbb íróival és művészeivel Hadrianus barátságos lábon állott és pazarul szórta rájuk a pénzt, de gyakran gunyolódó szeszélyének czéltáblájává is tette életét. Ismerte nevezetesen Juvenalist, ki őt a Múzsák egyetlen reményének nevezi; ismerte Martialist, Silius Italicust és Tacitust. Florus költővel baráti viszonyt kötött. Suetoniust mint titkárt maga mellé vette és művének folytatására sarkallta. Plutarchust Görögország procuratorává tette, Arrianust pedig, Nagy Sándor történetíróját, a ki a császár felszólítására a Fekete tenger körülhajózását írta meg, kinevezte Cappadocia helytartójává Tralleus Phlegont felszabadította a rabszolgaságtól. A bölcsészek közül Epicteusszal és Heliodorusszal volt bizalmas barátságban, de sophista hajlamainál fogva inkább a sophistákhoz hajlott. A stoicismus szelidítő szelleme törvényeiben is visszatükröződik. A sophista főhelyeit, Athenaet, Ephesust, Berytust és Antiochiát ismételten felkereste, s ott az iskola főbbjeivel elmés vitatkozásokba bocsátkozott. Polemon sophista ki tudta vinni Hadrianusnál, hogy Smyrna városnak 10 millió drachmát ajándékozzon közhasznú czélokra. Ugyancsak Polemon mondotta a császár megbizásából az ünnepi beszédet, a midőn az athenaei Olympieumot felavatták. Barátai sorába tartozott végül Athenae jövője, Herodes Atticus. A szónoklat érdekében egy császár sem tett annyit mint Hadrianus; korának leghiresebb rhetorját Cornelius Frontót senatori rangra emelte és reá bizta Marcus Aurelius nevelését. Hitére nézve nem volt egy bizonyos vallásnak híve, hanem valamennyi vallás titkait szerette fürkészni (úgy hogy a zsidók egy ideig azt hitték, hogy szivében velük tart) és még a csillagjóslás és a keleti magia iránt is érdeklődött. Mindamellett mint a pogány császárság feje köteles tisztelettel viseltetett az állam istenei iránt és érmei Juppitert és más római isteneket mutatnak védőiként; templom-építkezésekre pedig folyton nagy gondot fordított. A keresztényeket nem üldözte ugyan, de kisinylőleg tekintett le reájuk. Euseb. Hist. Eccl. 4, 26. Tertullian. Apoleg. adv. gent. 5 (kétes, hiteles-e a Fundanushoz intézett rendelet). – A szépművészetek iránt Hadrianus szenvedélyes lelkesültséggel viseltetett. Mindent elkövetett, hogy a hellen classicismust lassú hanyatlásában megakaszsza, illetőleg új életre ébressze és szobrai és épületei többnyire görög művészektől készültek. Bő alkalma nyilt görög városokban őrzött régi remekműveket megszerezni avagy utánozni és tiburi gyűjteményének nehány hellen és aegyptusi műremeke (gyertyatartó, váza, tál, dombormű) ma is diszíti a római múzeumokat. Érmei valóságos műremekek és metszett kövekből álló gyűjteményéből is reánk maradt nehány nagybecsű gemma. Mellszobrai fehér és véres márványból, részben pedig tarka alabastromból készültek. Megjegyzendő, hogy egyetlen egy császárról sem készült annyi mellszobor, mint Hadrianusról és hogy alig létezik múzeum Európában, melyben neki avagy Sabina császárnénak mellszobra nem volna. Jeruzsálemben megtalálták lovasszobrát. Rendesen (a kor szokása szerint) isteni alakban jelképezték, ritkán mint győztes imperatort. Rendkivül sok szobrot és domborművet meg gemmát készítetett a császár korán elhúnyt kedveltjéről Antinousról, kiben a szobrászat mintegy új művészi eszménynyel gyarapodott (l. Antinous). A császár képei közül egy sem maradt reánk. Közhasznú világi és egyházi építkezéseinek száma töméntelen; fürdőkre, vízvezetékekre és országútakra rengeteg összegeket fordított. Az általa részben vagy egészben ujonnan épített városok Aelia, Aeliopolis, Hadrianus és Hadrianopolis nevet nyertek. Legtöbbet tett Atheane érdekében, míg Italiában Romát és Tiburt diszítette a legszebben. – Irodalom: Gregorovius, Hadrián császár, a görög római világ Hadrián korabeli rajza. Magyarra ford. Pászthory János (Budapest, Akadémia, 1897) Schiller Herm., Gesch. der röm. Kaiser 1. köt. 2. fele, 602. l. Müller J. J., H. császár (Büdinger, Untersuchungen zur röm. Kaisergesch. 3. köt. 33 skk. lapjain). Dürr Julius, Die Reisen des K. Hadr. (Bécs 1881). Hadrianus életíróiról l. Jänecke H., De vitae Hadrianae scrioptoribus (1875). Müller J. J., Der Geschichtsschreiber L. Marius Maximus (1870). Plew J., Mar. Maximus (1878). Aem. Pierino, De fontibus vitarum Hadriani… ab Aelio Spartiano conscriptarum (1880). Schurz W., Die Militair-Organisation des Kaisers Hadrian (M. Gladbach, 1897). Doublet G., Notes sur les oeuvres littéraires de l’empereur H. (Paris 1893. V. ö. Phil. Közl. 1896, 270), Dessau H., Die Vorgänge bei der Thrombesteigung Hadrians (Beiträge zur alten Gesch. u. Geogr. zu Ehren Kieperts, Berlin, 1898). Schlatter, Die Tage Traians und Hadrians (1897). Schulthess C., Die Bauten des K. Hadrianus (Hamburg, 1899). A skót határfalat ujabban Sarwey tábornok vezetése alatt ásták ki. V. . Haverfield czikkét, Hadrians wall (az Academyben 1893, 3429. szám). Winnefeld H., Die Villa d. H. bei Tivoli. Aufnahmen u. Untersuchungen (Berlin, 1895). La Lex Hadriana (Paris, 1892). A Hadrianus korabeli művészetről l. a Gregoroivusnál eml. munkákat és közkézen foprgó kézikönyveket. Hampel-Gardner, Az antik szobrászat története (Budapest, 1899, 243 skk. l.). A magyar nemzeti múzeum előcsarnokában (a 30. sz. alatt) egy szokatlan nagyságú oltár látható, mely hazánkban Aquincumban Hadrianus üdvének állíttatott. M. I.

412. Hadrianus bronz mellszobra (Museo Capitolino, Roma).

413. Hadrianus ezüst pénze.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT