Euphrates
Euphrates, Ευϕατηχ, héberül Phrath (1 Móz, 2, 14. 15, 18), óperzsául Ufrátus (a. m. jó gázlókkal való, más magyarázat szerint: igen széles), arabul és ujperzsául Furát; az örmény felföldön eredő két patak összefolyásából keletkezik, egy, a Van tó vidékén eredő délkeletiből (Arsanias, ma Murád Szu) és egy, Ezerúm közelében fakadó északnyugatiból (forrása közelében m. Kara Szu, a fekete víz). Samosatán felül áttöri a Taurust, aztán a mesopotamiai alföldre lép, melynek déli határát jelölve végighömpölyög, mígnem a m. Kornánál a Tigrisszel egyesül; aztán 20 mérfölddel lejebb a Satt el arab közös nevén a Perzsa öbölbe torkollik. Baloldal felől a következő, vízben szegény mellékfolyókat veszi fel: a Bilechát (βαλιχα, βιληχα, Βαλιοσσοχς, ma Belíkh) a Scirtusszal (m. Dajszan) Nicephoriumnál (m. Rakka) és a Chaborast (Kabúr) Circesiumnál (Abú Szeráj). Csatornái, nyugati oldalán, a Naarsares és a Pallacopas, amaz Babylonon felül, ez alul; az Euphrates és Tigris között a Naarmalcha (l. ezt) meg még három. Ősidők óta vize martius végén áradni kezd és jul. közepén éri el legmagasabb pontját, mire visszatér medrébe. Felső folyásában rohamosan halad, míg Babyloniában folyása egyre lassúbb lesz. A nagy hőség következtében beálló párolgás folytán vízbősége és sebessége mind jobban fogy. Hdt. 1, 180. 185. 193. Xon. an. 1, 4, 11. Strab. 20, 1. – Irodalom: Spiegel, Altpers. Keilinschriften 189. U. a. Erân. Alterthumskunde, 1, 149–171. 225. Maspero, Hist. anc. d. peuples de l’Orient,2 135–7 s gyakr. Hommel, Gesch. d. alt. Morgenlandes 18 skk. Kaulen, Assyria és Babylonia 6 skk. Giesswein, Mizraim és Assur tanusága l. 178. Kiepert, Handbuch der alt. Geographie. 135. P. K.
