Empirici
Empirici, εμπειριχοι, ókori görög orvosi iskola, a αιρεσις ευπειριχη (Galenus) hívei, a kik a Pyrrhon által hirdetett scepticismus hatása alatt az orvostant kizárólag tapasztalati alapra akarták fektetni, de midőn a görög orvosi tudományban erősen meggyökerezett dogmatikus iránytól eltértek, viszont az ellenkező túlzásba estek, és minden elméletet teljesen haszontalannak nyilvánítva, egyedül a legdurvább empirismust akarták uralkodóvá tenni. Az e. azt mondották ugyanis, hogy az elmélet vagy megegyező a tapasztalással, és akkor fölösleges, vagy ellentétes vele, és akkor káros; ennélfogva szükségtelennek jelentettek ki minden elméleti orvosi ismeretet, sőt még a boncztant is fölöslegesnek vélték. Az e. csakis a betegségek tüneteivel foglalkoztak, és a nélkül hogy ezeknek okaival vagy lényegével törődtek volna, egyszerűen tapasztalati úton keresték az egyes tünetek megszüntetésére alkalmas gyógyszereket. Celsus prooemiumában az e.-nek következő jelszavait idézi: «Ne agricolam quidem aut gubernatorem disputatione sed usu fieri. Non interesse quid morbum faciat, sed quid tollat. Morbus non eloquentia sed remediis sanari.» Mindezen állításokban kétségtelenül foglaltatik valami igazság, de túlzott alkalmazásuk ártalmassá vált, mert az orvostant megfosztotta tudományos jellegétől. Az e. hogy iskolájuk tekintélyét régi voltával növeljék, ennek eredetét a Kr. e. 5. századba akarták visszavezetni és az agrigentumi Acront szerették volna megalapítójának föltüntetni, de az iskola megalapítója tényleg a cosi Philinus (Φιλινος) volt a Kr. e. 3. század elején; az iskola tanait az alexandriai Serapion (Σεραπιων) és a tarentumi Glaucias (Γλαυχιας) fejtették ki a Kr. e. 3. század első felében. Az empirikus iskola kiváló képviselői voltak még a tarentumi Heraclides (’Ηραχλειδης) és Apollonius (’Απολλωνιος ο εμπειριχος) a 3. század végén; továbbá a 2. században Kr. e. a colophoni Nicander (Νιχανϑρος), a kinek két tankölteménye napjainkig fenmaradt; ezek a) ϑηριαχα, melyben az állati mérgekről és ezek ellenszerereiről szól, b) αλεξιϕαρμαχα, melyben nyolcz állati, tizenegy növényi és két ásványi méreg hatását és ellenszereit ismerteti. Ezen iskola tagjai közül a legjelesebbek voltak még az 1. században Kr. e. Zopyrus (Ζωπυρος), Posidonius (Ποσειδωνιος), az 1. században Kr. e. Heras (’Ηρας) és a 2. században Kr. u. a laodiceai Theudas (Φευϑας). Az e. főként az orvostan gyakorlati ágainak, így a gyógyszertannak és sebészetnek művelése körül szereztek érdemeket. A gyógyszerek sorát igen hatékony szerekkel gyarapították, de másrészt sok kalandos, sőt undorító összetételű gyógyszert is használtak. Az e. alapelvei orvosi dilettantismus fejlődését is elősegítették, úgy hogy pl. a legmagasabb körökben divattá vált a gyógyszerek és mérgek hatását kisérletileg tanulmányozni; ily dilettans orvosírók voltak pl. III. Attalus Philometor az utolsó pergamumi király, Mithridates pontusi király és Cleopatra Aegyptus királynője. Noha időközben újabb orvosi iskolák keletkeztek, az empirikus iskola igen elterjedt volt és sok követővel bírt, míg a 2. században Kr. u. Galenus az ellentétes iskolák tanaiból az orvostannak új harmonikus rendszerét építette föl. Plin. h. n. 29, 5. Athen. Dipnosoph. Plut. Plac. phil. 5, 18. Cels. 5, 22. 23. Gal. De comp. med. sec. gen. De antidot. és másutt. TI. M.
