Corsica
Corsica, Κορσικη, Κορσις a régibb görögöknél η Κυρνος, a rómaiaknál Corsis is; 8437 km.2 sziget a Tyrrhenium tenger és liguriai öböl közt; Sardiniától csak a 90 stadiumnyi (17 km.) tengerszoros (ταϕρος, fossa, a ma St. Bonifacio) választja el a szigetet a rajt végig vonuló s 2600 m. magasságig emelkedő Mons Aureus (το Χρυσουν ορος, olaszul Monte d’Oro) keleti és nyugati részre osztja; nyugaton van a Rhoetium hegység is (ma Punta del Pinsolo). Legészakibb nyulványa a Promontorium Sacrum (’Ιερον ακρον, Capo Corso). A nyugati rész erdősebb, mely sok gyantát, fát, viaszt és vadméhek mézét szolgáltatta. Dionys. Perieg. 460. Verg. Ecl. 9, 30. Folyói a Tula (Golo) és Dél felé a Rhotanus (’Ροτανος, Tavignano), mely Aleria mellett ömlik a tengerbe. Városai keleten Clunium (St. Catharina) és Pella, a nyugati oldalon Urcinium (Orcine) stb. – Lakói a sziget vadságának megfelelőleg szintén szilajak voltak s iberiai, liguriai, carthagói, görög stb. keverékből állottak; a földet nem igen művelték, hanem jobbadán baromtenyésztésből és kalózkodásból éltek. Különösen rossz színben mutatja be őket Strabo (224), míg Diodorus (5, 14) előnyösebben rajzolja őket; az előbbi szerint még mint rabszolgák sem értek semmit, míg az utóbbiak szerint egymással igen jó viszonyban tudtak élni. Seneca, ki száműzetését e szigeten töltötte, valószínűleg honvágytól gyötörve, nem a legkellemesebbnek mondja climáját (de cons. ad helv. 6, 8). A többi között a görögök is alapítottak ott gyarmatot, Aleriát (’Αλαλιη), de öt év multán felhagytak vele (Herod. 1, 165) s Massiliát alapították. A rómaiak a keleti részeket művelték, mikor az első pún háború után kezükre jutott. A szomszéd Sardiniával provinciává alakították s Sulla és Marius alatt gyarmatosokat vezettek oda. Nagy virágzásáról emlékezik Plinius (3, 6), a ki 33 városát emlegeti. Lakói Corsi (Κορσοι) néven fordulnak elő. K. J.
