Clisthenes
Clisthenes, Κλεισϑενης. – 1. Sicyon utolsó tyrannusa Kr. e. 596–565., Orthagoras nemzetségéből, a dóroktól meghódított őslakosság alkotta Aegialees (’Αιγιαλεες) törzséből, melynek az ’Αρχελαοι tiszteletreméltó elnevezést adta, egyúttal megfosztván a 3 dór törzset – Hyelles, Pamphyli és Dymanatae – nevétől és jogaitól és a következő gúnyneveket kényszerítvén reájuk: ’ϒαται, ’Ονεαται és Χοιρεαται, melyek a disznó, szamár és malacz nevéből alkotva Cl. halála után még 60 évig maradtak használatban. Hdt. 5, 68. Erélyes dór-ellenes politikájával viszályba keveredett Argosszal, minek rendén megsemmisítette Adrastus argosi heros tiszteletét s helyébe amannak ellenfeléét a Melanippusét vitte be, hasonlókép meghonosította a dóroknál idegen Dionysus-cultust; a homerusi rhapsodusok előadásait pedig, mint a melyek Argost és az aristocratiát dicsőítették, betiltotta. hdt. 5, 67. A Crissa ellen folytatott szent háborúban egyike volt a vezéreknek (590) s az itt nyert zsákmányból pompás oszlopcsarnokot épített Sicyonban, mint a ki egyáltalában kedvelte a fényt és pompát. E tulajdonsága különösen kitünt azon fényes fogadtatáson, melyben leányának Agaristénak egybegyűlt kérőit részesítette, kik közül a győztes az Alcmaeonida Megacles lett Athenaeből. Ennek érdekes leírását Hdt. 6, 125–130 adja. Nemsokára meghalt fiörökös nélkül, mert a tyrannis is végét érte Sicyonban. V. ö. Grote, Gesch. Griechl. 2. ném. k. II. 27 kk. Busolt, Cgirech. Gesch. I, 662 kk. – 2. Az athenaei Cl., az előbbi unokája, Megacles és Agariste fia. Miután a száműzetésben élő Alcmaeonidák még pompásabban építették fel az elhamvadt delphii Apollo-templomot, mint a szerződést kivánta, és a Pythiától e miatt sarkalt spartaiak Cleomenes király (l. o. 1) alatt elűzték (Kr. e. 510-ben) a Pisistratidákat: az Alcmaeonidák is hazatérhettek Athenaebe. Azok feje Cl. az aristocrata Isagorasszal viszályba elegyedvén, a néppárt élére állott (Hdt. 5, 66) s ennek segítségével Athenae democrata alkotmányát szilárd alapokon tovább fejlesztette. Politikai rendszerében nem volt többé helye a négy régi phylének, hanem az egész polgárságot, melybe fölvette a ηετοικος-okat és szabadonbocsátották utódait is, 10, földrajzi tekintetek szerint alkotott phylébe osztotta, a melyek atticai herosokról így neveztettek el: Erechtheis, Aegeis, Pandionis, Leontis, Acamantis, Oeneis, Cecropis, Hippothoontis, Aeantis, Antiochis. A phyle alosztálya volt a trittys, ezé a demus. Egész Attica t. i. demusokra osztatott, a melyeknek száma idővel 174-re emelkedett (l. Δημοι); olykor több kis helység alkotott egy demust, máskor a nagyobb helység oszlott több demusra. A demusok a helyi közigazgatás czéljából szervezett községeknek tekintendők, külön előljáró (demarchus) alatt, kinek legfontosabb teendője volt a demusába tartozó polgárok nyilvántartása s a ταμιαι-jal együttesen a demusi pénztár igazgatása. Bizonyos számú demus egy trittysben egyesült. Cl. t. i. Atticának földrajzilag egymástól különböző 3 részét ú. m. 1-ször a várost és vidékét, 2-szor a partvidéket és 3-szor a belföldet 10–10 trittysre osztotta és sorshúzás útján mindhárom vidékből 1–1 trittyst juttatott 1–1 phylébe. Ennek következtében földrajzilag egymástól távol eső demusok egyesültek egy-egy phylében, mely intézkedés megakadályozta, hogy a polgárság politikai kérdésekben helyi érdekek szerint tömörüljön. Hdt. 5, 62. 66. 6, 123. Arist. ’Αϑ. π. 21. Minden phyle 50 tanácsost sorsolt ki a 3 első vagyoni osztályból a 30 évesek közül s így a tanács tagjainak létszáma 500 lett. A naucrariák 50-re egészítettek ki, mindenik köteleztetvén egy hajó kiállítására. Cl.vitte be Athenaebe az ostracismsut. Cl.-nek tulajdonítják a sorshúzás behozatalát (babbal, οι απο κυαμου απχοντες, kézfelemelés, χειροτονια, tehát szavazás helyett) a közhivatalok betöltésénél. Grote, G. G. német fordítás II. kiad. 2. k. 423 kk. hathatós érveket hozott fel a sorshúzás későbbi bevitele mellett, de tekintve, hogy az Aristotelesnek tulajdonított ’Αϑ. π. 8. és 22. f. Cl. előtti és utáni időkre vonatkozólag választással combinált sorshúzást említ, valószínű, hogy Cl. rendszerében is bizonyos számú választottak közt történt a sorshúzás. – Isagoras szorultságában fegyveres beavatkozásra bírta Cleomenes spartai királyt 508-ban, mire Cl., hogy megmentse hazáját a háborútól, amannak felszólítására száműzetésbe ment. De midőn Cleomenes túlságba esett a népies intézkedések megsemmisítésében, a nép megemberelte magát s elűzte Isagorasszal együtt (l. Cleomenes, 1), Cl. pedig visszatérve, teljesebb sikerrel fejezhette be művét. Cleomenes bosszút forralva egész szövetséget szervezett Athenae ellen, mire Cl. oly veszélyesnek itélte a helyzetet, hogy Athenae meghódolása árán kötött szövetséget a perzsákkal. Otthon felháborodással fogadták ennek a hírét s Cl.-t már zsarnoki hajlamokkal is vádolva száműzték 505-ben. Irodalom: A. Dietrich (1840), H. Francotte (1893) értekezései. Wilamovitz, Arist. u. Athen 1893 II. 76 k. 145 kk. S. L.
