Chrestomathia
Chrestomathia, χρηστομαϑεια. A görögöknél a Kr. u.-i V. század vége táján, midőn nagyobb olvasottságra szert tenni már nehéz volt s az írók különféle munkái sokfelé forgácsolódtak, divatba jött szemelvényekben, hasznos ismeretek tára alakjában tájékoztatni az olvasókat rokon műfajú irodalmi termékek tartalmáról. A legelső ilyen chr.-ek egyike, melyről tudomásunk van, egy Proclus (l. o.) neve alatt járó Χρηστομαϑια γραμματικη 4 könyvben, melyet részben Photius (l. o.) Myriobiblonában, részben egy velenczei és egy Escorial codes juttattak töredékesen korunkra (kiadta Wesphal Scriptt. metr. Gr. I. 227–250. ll.). ugyancsak Photiusból értesülünk Sopater (l. o. 3) és Helladius chrestomatikus munkáiról, míg aránylag legnagyobb terjedelemben Stobaeus (l. o.) kivonatgyűjteményei maradtak ránk. Elmés mondásokból is készítettek αποϕϑεγματα és γνωμαι czímmel gyűjteményeket, minő pl. a királyok és hadvezérek αποϕϑεγμα-it tárgyazó műve Plutarchusnak (l. o. 2). A byzantiumi irodalomban különösen szükségét érezték az ilynemű munkálatoknak; a történelmi művek terén antiochiai János, a szépirodalmiak terén egy időre Photius elégítették ki a szükségleteket. De különösen nagy érdemeket szerzett magának Constantinus Porphyrogenitus, ki történelmi és államtudományi iratokat felölelő nagy encyclopaediájával sokat megmentett veszendőbe menő művekből. V. ö. Christ, Geschichte d. griech. Litteratur2 (München, 1890) 705 s köv. ll. E. Schulze, De excerptis Constantinianis quaestt. crit. (Bonn, 1866). – A rómaiaknál chrestomatikus művek nem fordulnak elő. V. B.
