Archimedes

Teljes szövegű keresés

Archimedes, Αρχιμηδης, híres ókori mathematikus. Született Syracusaeban 287 körül Kr. e. Kiképeztetését Alexandriában kapta, hol Conon és Dositheus mathematikusokkal s az Euclides-féle iskola tanítványaival állott tudományos összeköttetésben. Itt hosszabb ideig élhetett, majd szülővárosába tért vissza, melyet a II. pún háborúban védett a római Claudius Marcellusnak kitartó ostromával szemben (Polyb. VIII. 3–7). Midőn végre Syracusae elbukott, Marcellus egy katonája kardjától elesett. Egy Valerius Maximusnál (VII, 7. Ext. 7) első ízben található kétes följegyzés szerint a porba köröket rajzolgató tudós a rárontó katonának kérdésére, hogy kicsoda, így felelt volna: noli, obsecro, istum (t. i. pulverem) disturbare, mit elváltoztatva így is idéznek napjainkban: Noli tangere circulos meos. 75 éves korában halt meg. Cicero 75-ben még látta Marcellustól emelt síremlékét. Tusc. dispp. V, 23. Régi írók állítása szerint vagy 40 gépet talált fel s rendkívül tevékeny irodalmi munkásságot fejtett ki. Plutarchus a Marcellus életrajzában (XIV. fej.) meséli, hogy azt írta egykor Hiero királynak, hogy ha még egy földtekéje volna, arról a miénket meg tudná mozgatni, mely állítását közönségesen így idézik: Δος μοι Που στω και γαν χινασω. Ő feltalálója az araeometernek s Vitruvius (de architectura IX. procem. 1–12) leírása szerint annak a hydrostatikai törvénynek, mely mai napig is nevét viseli s melynél midőn megtalálta, a ευρηχα, ευρηχα felkiáltásba tört ki. A törvény megokolása a két könyvből álló, Περι των υδατι εϕισταμενων η περι των οχουμενων czímű, mindössze csak egy görög töredékben ránk maradt munkájában volt olvasható. Ránk maradt munkái: Επιπεδων ισορροπιαι (a síkok súlyegyenéről) két könyvben, Τετραγωνισμος παραβολης (a parabola négyszögesítése), Περι σϕαιρας και κυλινδρου (gömb és tenger; ebben meghatározza a gömb és az azt körülfogó henger egymáshoz való viszonyát) két könyvben, Κοχλου μετρησις (körmérés), Περι ελικων (a csigavonalakról), Περι κωνοειδεων και σϕαιροειδεων (a kúp- és gömbalakú testekről), és Ψαμμιτης (fövenyszámoló). Ezek közül az első, harmadik és negyedik munka a VI. évszázbeli ascaloni Eutocius kommentárjaival s átdolgozásban jutott ránk (mindezzel együtt kiadta A. műveit Heiberg, Lipcse 1880 s köv. 3 köt.; az ed. princ. Thomas Geschauff [Venatorius]-tól Baselben, 1554-ben jelent meg). Megemlítendő végre, hogy A.-nek tulajdonítják a csigasor (Πολυσπαστης) és az Archimedes-féle csavar (vízemelő gép) feltalálását, míg az az állítás, hogy gyújtó tükrökkel meggyujtott hajókat (mit Tzetzes Zonaras és Eustathius mesélnek), hitelt nem érdemel. – Irodalom. Heller Ágost műve: Gesch. d. Physik v. Aristoteles bis auf die neueste Zeit. I. köt. Stuttgart, 1882, 85–99. l.; Heiberg, Quaestiones Archimedeae, Kopenhága, 1879; Becker, Die geometrische Entwickelung des Infinitimalbegriffes im Exhaustionsbeweis bei A. Insterburg, 1894; Weissenborn, Die Berechnung des Kreisumfanges bei A. und Leonardo Pisano, Berlin, 1894. V. R.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem