PÁPA.

Teljes szövegű keresés

PÁPA. Népes Magyar Mező-Város Veszprém Vármegyében, földes Ura Gróf Eszterházy Uraság, a’ kinek díszes kastéllyával ’s kertyével ékesíttetik, lakosai katolikusok, evangelikusok, reformátusok, és zsidók, fekszik Veszprémhez négy mértföldnyire, Somlyó hegyével által ellenben, kies térségen. Hajdani Várának eredete homályos; hanem ha IV-dik Béla alatt építtetett, már 1602-dik esztendőben nem utólsó erősség vala, ’s Enyingi Török István által jelesen őregbíttetett, és fel is ékesíttetett. Nevezetesítették e’ Várost, annak régi jó katonás lakosai, és ezeknek diadalmas Vezéreik, kik között nevezetet kivánnak: Enyingi 18Török, Huszár, Somogyi, Hatos, Káldi, Pataki, Csúzy, Bikásy, Bezerédy, és több magyar Vitézeknek szép hadi viseltt dolgaik, a’ kik e’ Várost, és annak erősségét utólsó lehelletekig igen híven óltalmazák, és érette ditsőséges halált szenvedtek. Épűletei özött nevezetesebbek az új igen pompás, és nevezetes Szentegyház, mellyet mostani Egri Püspök Gróf Eszterházy ő Excell.ája építtetett az egész vidéknek díszére. Második díszes Szentegyház a’ Paulinusoké vala, melly Tapoltza felé épűlt; harmadik a’ Sz. Ferentz Szerzetebéli Atyáké; negyedik a’ Misericordiánusoké. Az Evangelikusoknak is vagyon tulajdon Templomjok, valamint a’ Reformátusoknak is, a’ kik itten szép Oskolát építtettek, és benne számos Ifjak tanúlnak, ’s hova tovább szaporodnak. A’ Zsidóknak is van Zsinagógájok. Nevezetesíti továbbá F. T. Katona István Kalotsai Érseki Káptalanbéli Úrnak, és Könyv-Őrzőnek itten lett születése, a’ ki Magyar Országnak nevezetes Históriáján kivűl, olly számos, és tudós könyveket írt, mellyek mind a’ Hazában, mind pedig a’ külföldieknél eléggé esméretesek. Határbéli földgye termékeny, fája vagyon mind a’ kétféle, réttye jó szénát terem, piatzozása helyben, és Győrött is, malmai közel vannak, vagyonnyai jelesek, első osztálybéli.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem