FRAKNO VÁRA. Forchtenstein. Fortnánszki. Fortnava.

Teljes szövegű keresés

FRAKNO VÁRA. Forchtenstein. Fortnánszki. Fortnava. Sopron Vármegyében, földes Ura Hertzeg Eszterházy Uraság, magas, és meredek kősziklán épűlt. Eredetét némellyek a’ régi Pannonoknak tulajdonítyák, kiket a’ Romaiak meg hódítván, itten vigyázó sereget is tartottak, hogy ha a’ Pannonok engedelmeskedni nem akarnának kötelességjeknek tellyesítésekre hajthassák. Meg zabolázván pedig a’ Dákusokat, 689TRAJÁNUS Tsászár által meg is erőssíttetett, a’ mint a’ Vár kapuja falébe helyheztetett felűl írat bizonyitotta Trajano Augusto Triumphatori P. P. S. de ezzel, vagy a’ Várnak meg újjítóji nem gondolván, már a’ régiség által meg emésztettetett, vagy pedig a’ Hunusok által rontattatott el, a’ kik a’ Romaiak ellen nagy gyűlölséggel viseltetvén, minden tőlök elfoglaltt erősségeket, és épűleteket a’ földig lerontottak. Akkor jutott pedig némellyek’ véllekedések szerént e’ Vár a’ Hunnusoknak hatalmokba, midőn ATTILA Makrin, és Detrik Romai seregeknek Vezérjeit meg győzvén, mind a’ két Pannoniát elfoglalta. Melly állatások mind azáltal, semmiféle bizonyító levelek által nem erőssíttetnek. Hogy pedig e’ Várnak eredete német nevezetétől vonattatik, a’ Gothusoknak lehetne eredetét tulajdonítani. Bizonyosabbak e’ Várnak történetei SZENT ISTVÁN Királynak idejétől olta. Ugyan is Giletus nevezetű érdemes férfiú Frantzia Országból, az említett Király által ki hívattatván Magyar Országba, annyira meg kedveltette magát a’ Királlyal, hogy a’ maga meg hittebb emberei közzé számláltattatott; sőt Nádor Ispány is vala e’ Nemzetségből. Ennek fia leve ez után Fraknó Várának birtokosa, a’ ki azt jelesen meg újjította, és meg is erőssíttette.
Meg gazdagította vala e’ Várat Giletus Miklós, már 1192. esztendőben sok Városokkal, és falukkal, a’ mint az akkori időbéli jövedelmet, és esztendői adót, magában foglaló Urasági jegyző könyvből szépen kitetszik. Annakutánna IIIdik FERDINÁND Tsászárnak hatalmába jutott, az után pedig egy századnál tovább a’ Vaisbriachiak birtokokban vala Fraknó Vára. Mint hogy pedig MÁTYÁS az Országot egész szorgalommal szélesítette, meg halalozván FRIDRICH is, a’ hadi félelem által maga részére hodította Vaisbriachot; ’s Fraknót, Vasvárral, és Kobelszdorfal Magyar Országhoz kaptsolta; annak birtokosait pedig a’ Sopron Vármegyei Fő Ispánsággal meg ajándékozta. E’ Várat mind azáltal ULÁSZLÓ, békeséget kötvén MAXIMILIÁN Tsászárral 1491dik esztendőben Posonban, viszsza engedni kénteleníttetett, és így Fraknó Vára ismét az Ausztriai 690birtok alá jutott. Történt annakutáña, hogy Vaiszbriach nemzetsége egészszen ki halálozván, Dobzse LÁSZLÓ Király által ismét, zálogba adattatott, az Ausztriai F. Háznak. Innen származtak az Ország Rendgyeinek 1505dik esztendőbéli panaszai, melly Királynak uralkodása alatt tsak ugyan fel akadt Fraknó Várának kiszabadítása. Fel gázoltatván, Magyar Ország IIdik LAJOS Királynak idejében; az Ausztrai Ház emeltetett az uralkodásra, ’s ez után 130. esztendőnél tovább vala Fraknó az Felséges Austriai Háznak birtokában. Eléggé kérlelték, sűrgették az Országnak Rendgyei I. MAXIMILIAN, RUDOLF, és II. MÁTYÁS Tsászárokat, hogy Fraknó Várát engednék viszsza; de mindenkor elmellőztettek bizonyos okok miatt, míg végre II. FERDINÁND alatt, elunván a’ hoszszas kérést, Fraknó Vára viszsza adattatott. Meg nyervén az Ország Fraknó Várat, IIdik FERDINÁND Tsászárnak helybe hagyásával Gróf Eszterházy Miklós az időben az egész Országba kiváltképen nevezetes Uraságnak örökös birtokába jutott; fizetvén érette 500000 forintokat, a’ ki hogy magát annak birtokában meg örökösíttse, a’ Várat újjobban fel építtette, díszesítette, és meg is erőssítette, mint egy két szász ezer forintokat költvén, meredek fekvéséhez képest e’ tzéllyának tellyesítéséért, melly fel építőjének örök emlékezetét a’ Várnak három kapuin lévő sorok is nyilványítyák:
FRAKNO.
Me pro Corona Regni Hungariae abalienata rara fidelitas Comitis Palatini Nicolai Eszterházy, eaedem Coronae restituit, sub Auspiciis Augustissimorum Imperatorum FERDINANDI II., et FERDINANDI III. Regno, sibi Posteris, Familiaeque suae a fundamentis exstruxit, Fidelitatis industriaeque exemplum eisdem relinquentis.
Sartum tectumque conservate.
A’ harmadik kapun, jobb felől Miklósnak, bal felől pedig Krisztina feleségének tzímerei szemléltetnek.
Meg halálozván Eszterházy Miklós 1645dik esztendőben az egész Fraknói uradalomnak Eszterházy László, Miklósnak második fia leve birtokosa, a’ ki is azzal mint egy hét esztendőig élhete, 691mert 1652dikben a’ Törökök ellen viseltt hadban Verebélynél Hazájáért vitézűl végezte életét 26. esztendős lévén. Kiváltképen való gondgya vala e’ Grófnak, hogy a’ Várat lehető képen díszesíttse, gabonát tartó házakat, és nevezetes pintzéket is építtetvén hozzá. Ez után következe testvérje Eszterházy Pál, az egész Eszterházy Nemzetségnek dísze, és ékessége, mind tudománybéli, mind hadi érdemeire nézve; az után Magyar Országnak Nádor Ispánnya, a’ kinek nagy érdemeit hogy LEOPOLD Tsászár meg jutalmaztathassa, 1687dik esztendőben általa a’ Sz. R. B. Hertzegnek neveztetett, a’ ki után a’ leg időssebbek szüntelen e’ díszel illettetnek.
Több nevezetességei között Fraknó Várának kiváltképen való ditséretet érdemel a’ Hertzegi háznak, fegyver, és igen betses Kintstárja, mellyek külömbféle hadi szerszámokkal ágyúkkal, és ki válogatott ritkaságokkal, ’s drága kintsekkel ékesíttettek. Ugyan is a’ fegyver házban, mindenféle Sczitha, Római, is külömbféle fegyvereken kivül, a leg drágább természeti ritkaságok is, nagy bővséggel találtatnak, mivel Hertzeg Eszterházy Pál, a’ mi tsak nevezetes ritkaság a’ Hazába vala, ’s máshonnan is akar az állati, akár a’ természeti, akár termésbéli tárgyakra nézve, mindenünnen szorgalmatos gondal, ide öszve gyüjtette vala, mint leg bátorságosabb, és leg illendőbb helyre; mivel az erősség mind az Ozmanokkal való, mind pedig a’ Polgári hadaknak alkalmatosságával sérelem nélkűl meg maradott vala.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem