BORSOD VÁRMEGYE. Comitatus Borsodiensis, Borschoder Gespanschaft.

Teljes szövegű keresés

BORSOD VÁRMEGYE. Comitatus Borsodiensis, Borschoder Gespanschaft. Nevezetét vette a’ Borsodi Vártól, melly nem tsekély erőssége vala Ursnak, a’ Magyarok hajdani Kapitánnyának. Emlékeztető jeleit mutattya a’ Bódva vize mellett lévő temető helye. Napkeletröl határos Abaúj, Zemplén, és Szabólts Vármegyékkel, nyugotra Heves, és Gömör Vármegyékkel van szomszédságban, észak felől pedig majd Torna, majd Abaúj Vármegye veszik körűl. Hoszsza e’ Vármegyének Szent Jakabtol Valkig nyóltz mértföld, szélessége pedig öt, ’s majd több, és majd kevesebb. Vidékje a’ leg szebb hegyekkel, és völgyekkel ékesíttetik, borral, búzával kiváltképen, de a’ természetnek más egyéb jótéteményivel is gazdagon megáldattatott. Mezei szépek, és igen termők, folyó, és kút vizei egésségesek. Nevezetesseb 252folyó vizei Hernad, Hejő, Sajó, Bársonyos, és Szinyva vize, mellyeknek leírásai, tulajdon neveik alatt fordúlnak elő. Hegyei az Egri hegyeknél kezdődnek, és egy mással öszve kaptsolva terjednek el Miskóltz mellett, Diósgyőr felé; elválnak ellenben az Apádfalvai hegyek felé; a’ bennek termő fáktól, veszik részei nevezeteket, és majd Bikkesnek, majd tölgyesnek neveztetnek. Nevezetesek továbbá az erdő hátsági, és a’ száraz völgyi hegyek, mellyekben vagynak a’ Pakatzai, Szalontai, Mártonyi, Meszesi, Szendi, és más több hegyek. Ezeken kivűl Bélkő hegye, ellenében Eged hegye, Szent István erősse, ’s majd a’ Novaji, Tardi, Darótzi, Sági, Harsányi, Görömbölyi, és Miskóltzi hegyek. Emlékezetet érdemel Varbó felett Osztra hegye is, mind nagyságáért, mind pedig külömbféle vadgyaiért is; nevezetes továbbá Visnyó, és Málnyika között Nyárjuk hegye; magas, kősziklás, nagyságáért; továbbá a’ Sz. Lélek hegye, melly hajdan a’ köz hír szerént a’ Paulinusoké vala.
Barlangjai is vagynak, első ezek között egy úgy nevezett Felete lyuk, mellynek mintegy száz lépés hoszszasága, szélessége pedig tizen hat, alkalmatos rejtek helye vala, a’ bújdosó seregnek, a’ hadi időkben, ’s jó hasznát vévék e’ vidéknek lakosai az utolsó Rákótzy háborújakor, mert ide rejtették vala el magokat némellyek; de a’ Tsászári népnek Fő tisztye előtt elárúltatván, őket innen felverte vala. Más barlang is van ez alatt valamivel lejjebb, melly az előbbinél nagyobb; bővsége mintegy két száz lépésnyi; ’s azért nevezik Ketske lyuknak, mivel zűrzavar, és szélvész idején, jó sereg juhok elférnek benne. Harmadik’ a’ Diósgyőri barlang; e’ már sokkal nevezetesebb, mint az előbbiek, szája olly forma, mintha valaha pintze lett vólna; de ürege nagyon meszsze terjed, és végre külömbféle ágakra osztatik.
Térsége gazdagon termő, hegyei vas hámorral, és hutával, ’s mész égető keméntzekkel, és sok külömbféle vadakkal gazdagok, ’s a’ Szepességnek, és más Vármegyéknek is élet tárja, a’ Lengyeleknek pedig kedves bort termő helye. Lakó helyei mind öszve 218. ’s az Egri Püspöki Megyéhez tartozik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem