BERZENCZE.

Teljes szövegű keresés

BERZENCZE. Mező Város Somogy Vármegyében, földes Ura Gróf Niczky Uraság, lakosai leg inkább katolikusok, Dráva vizétöl nem meszsze fekszik, mellytöl tótúl Breznyiczának, magyarúl a tót szó után, Berzentzének neveztete. Lakosai horvátok, és magyarok; jeles Szentegyházát néhai Gróf Niczky 193György építtette. A’ hely, mellyen e’ Mező Város fekszik dombos, és sok patakoktól árkoltatott, a’ víz folyása hasíttya dombosságát, mellynek leg meredekebb helyét szépíti az említett Szentegyház, és az előtte épűltt kastély, több részeiben pedig a’ Városnak, apró házak vannak; főképen kitetszik Gróf Niczky Uraságnak kastéllya, és az útasok számokra építtetett nagy vendégfogadója, halas tó is vagyon itten, melly elegendő vizet szolgáltat malmára. Hajdan Vára is vólt, mellyben a’ Törökök soká oltalmazták magokat, míg ZRÍNYI meg nem vette, a’ mint elő beszélli Istvánfi történetének 28. könyvében 625. oldalon. Már ma alig látszatnak falai is, annyira elomladozott, innen származott a’ Berzenczei Nemzetség, Bornemisza de Berzentze, kiknek hajdan birtokokban vala, de nem sokára kihalván, Gróf Niczky Uraságra jutott; határbéli földgyének jó tulajdonságaiért, ’s egyéb jeles vagyonnyaihoz képest, az első Osztályba tétetett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem