Verbász (Uj-)

Teljes szövegű keresés

Verbász (Uj-), Bács vm. igen szép és gazdag német falu, a Ferencz csatornája mellett, Ó-Verbászhoz 1 fertálynyi, Ujvidékhez pedig 5 mfdnyi távolságra: 83 kath., 2109 evang., 707 ref., 18 zsidó lak. Az utczák egyenesek, szélesek, s eperfákkal vannak sorba ültetve; a házak csinosak, sőt szépek, az udvarok deszkával, vagy eleven keritéssel vannak befoglalva. Evang. temploma egy a legszebb falusi templomok közül; a ref. szentegyház, a postaház, az oskolai, és uradalmi épületek, a vendégfogadó szinte mind figyelmet érdemlenek. Három nyomásbeli határának földe fekete, kivévén azt, melly a telecskei dombokon fekszik, de itt egyszersmind szép szőlőskertek gyönyörködtetik a szemet. Lakosai vagyonosak, s paraszti együgyüséggel sem lehet épen vádolni őket; mert ujságot járatnak, a korcsmákban politizálnak, s sok dolgokat tudnak, mellyekkel különben a parasztok nem igen törődnek. Buzájok igen szép terem, s ezzel nagy kereskedést űznek, ugy hogy belőle számosan felgazdagodnak. Marhát vagy lovat azonban keveset szoktak tartani, s még kevesebb juhot. Mesterembereik közül legtöbb a kötélverő. A betegek számára maga a helység fizet egy seborvost, és egy bábát. F. u. a kamara. A helységen felül egy fertálynyi távolságra van a csatorna harmadik, legszebb, legerősebb s legmesterségesebb zsilipje angol módra készitve. E mellett vannak az igazgatósághoz tartozó roppant uradalmi épületek, egy vendégfogadóval, vizimalommal, s egy nagy kiterjedésü gyümölcsös, veteményes kerttel. A zsilipre épitett hidon tul van ismét egy nagy gabonatárház, s a hid irányában a zsilip bal partján elnyuló szőlőhalmok alatt Kis Mihály féle villa, egy gyönyörű angolkerttel; s a halmokra felhuzódó szőlőskertekkel együtt. A szőlő közepén egy torony forma pavillon áll, honnan elragadó kilátás esik az alsó Bács vármegyei dús mezőkre. A halom oldalában lévő pincze azért nevezetes, mert az üregek egymás felett emelet módra vannak készitve, a nélkül hogy téglával ki volnának falazva. Határa Uj-Verbásznak 1100 négyszögölével 11,602 hold, mellyből 124 4/8 urbéri, s 5 4/8 szabad telek után van 4369 h. szántóföld, 3371 h. rét és beltelek, 3422 h. legelő, 150 h. szőlő, 150 h. mocsár, 140 hold utak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem