Losoncz (Luczanecz)
Losoncz (Luczanecz), igen régi privil. magyar m. város, Nógrád vmegyében, Gácstól dél-keletre 1 mfdnyire, egy kies lapályos térségen, melly távolabbról hegyekkel övedeztetik körül. Hajdan mély sánczokkal és kőfallal volt körül keritve, de azért sok viszontagságot kénytelenitetett kiállani. Különösen sokat szenvede Giskra cseh hadvezértől, 1622-ben a pártosoktól, kik nov. 30-kán 130 lakost öltek meg kegyetlenül, s még ezenkivül 3000 frt. csikartak ki a nyomorult várostól. 1703-ban Rákóczy seregei, 1709-ben a pestis zavarták meg. De legnagyobb szerencsétlenség érte a legközelebbi magyar forradalomban, mellyet utól közlünk azon jegyzettel, hogy itt csak azt adjuk elő, miként állott a város 1849 előtt.
Nevezetesebb épületei a ref., kath., evang. anyaszentegyházak, és több magányos lakóházak, vendégfogadók.
A ref. templom legrégibb épület egész városban, mert Eszterházy Pál szerint (Mennyei Korona 131. lap.) Losonszi Lambert nevü magyarországi Nádor épitette 1128-dik esztendőben. A reformatusok 1590-ben foglalák el legelőször, s mind ez ideig békességes birtokában megmaradtak. Magas keritése egészen négyszeg kövekből épült, s szegleteinél egy nagy négyszeg épület vagyon, mellynek keleti részében a vármegye több ízben tartott közgyüléseket. – Lakosai Losoncznak 3127 főre, u. m. 396 r. kath., 1451 ref., 740 evangélikusokra mennek, kik többnyire mesterségekből, kereskedésből s kevésbé földmivelésből táplálják magokat. Országos és heti-vásárai nincsenek. Szántóföldei agyagosak s épen nem termékenyek, mind a nedves, mind a száraz időjárás hamar árt nekik; szőlőhegye nincs. A Tugár vize 2 malmot hajt, a Losoncz folyója pedig áradásaival gyakran károkat okoz. A losonczi református főiskola és az ágostai gymnasium szinte virágzásban voltak. A városhoz közel van egy savanyu víz-forrás, mellyben vas részecskék találtatnak, s 1818 óta fürdőház is épült mellé. Végre volt itt még takarék pénztár, s egy, részvényekre alapitott nagyszerü bőrgyár. – De lássuk már most a fenemlitett szomoru catastrophát, melly a várost elhamvasztá csaknem minden jeles épületivel, oskolával, s könyvtárral együtt, s a lakosokat szánakozásra méltó állapotba sülyeszté.
1849-ik évi aug. 1-sőén reggeli 9 órakor, körülbelől 90 orosz vonult be Losonczra szekereken, a beszterczei utvonalon. Beérkezvén, a piaczon telepedtek le. A velük volt 10 tiszt a fogadóban, a legénység pedig a kenyérárus sátorokban kezdett reggelizni. Ezekután egy negyed óra mulva, a közel fürdőben tanyázó s mintegy 150-re menő guerilla csapat a várost hirtelenül körülfogta, s az oroszokat rögtön megtámadta. Egy része a tiszteket vevén ostrom alá, hármat, kik menekülni akartak, lelőttek, a többit elfogták. Az orosz legénység szinte tüzelni kezdett; de 3 társuk a guerillák által elejtetvén, a többiek Rimaszombatnak csakhamar kivonultak, – málháikat nagy részint odahagyva. A holtak közösen egy sirba temettettek el. Ez azon esemény és indok, melly az oroszokat később véghez vitt bosszúra fölhivta, s Losoncznak fatumszerü elpusztitását előidézte. Losoncz ellenségei azon hirt terjeszték el, miként az utczai véletlen megrohanásban a polgárok is részt vettek. Ennek megczáfolására elég legyen felhozni azon kétségtelen s bebizonyitott tényt, miként a véletlen megjelent guerillákat a lakosok közől többen igyekeztek föltartóztatni s kérni, miként a támadást ne vegyék sikerbe, mert a különben is fenyegetett városnak végromlását fogják előidézni, – de hasztalan. – A következő napokban már lehete hallani, hogy Grabbe orosz tábornoknak körülbelől 30,000-ből álló hadteste megtorlani jövend az oroszok elestét, s bár a hír a végbeviendő bosszúról szörnyüket beszélt, ártatlansága érzetében azt mindenki hinni kétkedett. Hallottuk, hogy Gömör megyében Serkén s R.-Szombaton nyiltan beszélték az orosz tisztek, miként a város porig fog dulatni, s a lakosok felkonczoltatni, mert – ugymond – Losonczon minden ember guerilla. Aggodalom közt teltek a napok; végre aug. 7-kén délelőtt 11 órakor hire jött, miként az orosz előcsapatok már Pincsen, Losoncztól mintegy 1 órányira vannak, és sebesen nyomulnak előre. Erre a lakosság egy része, melly kocsikat készen tarthatott, eltávozott, de sokan a közrémülés által elzsibbasztva, sokan pedig ártatlanságuk érzetében bizakodva, még a gyalog menekvésre sem tudták magukat hirtelen elhatározni. Leirhatatlan zavar támadt.
A cholera ez időszakban iszonyuan dühöngött a városban, s számtalan holtak és betegek valának, s a hozzájok tartozók kétségbeesése, kiket övéik sorsa menekülni sem engedett, leirhatatlan volt. Illy szorongató körülmények között lepte meg a várost az oroszoknak kozákokból álló előcsapata, melly azt mindenek előtt villámsebességgel körülkerité, a menekvést lehetetlenné tette, ... sőt számtalanokat vissza kancsukázott a városba. – „Psja krev Wengerská” kiáltások között hirdetvén a rettentő büntetést. Nem sokára egy orosz őrnagy jelent meg a városházánál, nem nagy számu csapattal s a tisztviselőség után tudakozódék, de az eltávozván, polgármestert s főbirót nevezett ki a jelenlévő polgárok közől, s e következő sarczot vetette a városra: 27,000 részlet kenyér, 100 darab ökör, 100 mázsa szalonna, 200 kila eleség, 100 öl fa, 100 akó pálinka, 25 akó spiritus, 100 akó bor, 100 akó szilvorium, 50,000 részlet széna, 500 kila zab, 20 mázsa dohány. Ezen megbirhatlan sarcz – miután az előtt nehány napokkal a Görgei vezérlete alatti magyar sereg, s Sass orosz tábora vonult keresztül Losonczon, s azt mindenből kifogyasztotta – azon kikötéssel követeltetett, hogy ha másnap reggel 8 óráig kiállitva nem leend, a város kegyelem nélkül fel fog dulatni. Ezen sarcz egy részben csakugyan ki is szolgáltatott. Nehány polgárokból küldöttség alakulván, – békejelül fehérkendőt lobogtatva, Grabbe tábornokhoz indult, hogy a polgárság ártatlanságát bebizonyitsa s kegyelmet kérjen. A főhadiszállás Apátfalván volt, az oroszok a Losoncz és Apátfalva közti réteken táboroztak. Ezek között kellett átvonulniok. Az oroszok először nem akarták őket átbocsátani, dühösen támadták meg, szemeikbe pökdöstek, s rögtöni legyilkolással fenyegették. Sok szorongattatás után végre sikerült nekik Nadde ezredeshez jutni, – ki haragosan fogadta őket, de szavai végre kegyelmet igértek. – Hanem a kegyelem csak szó maradt, mert még azon nap délután rabolni kezdtek az oroszok a vég utczákban. A tisztek biztatták a lakosságot, miként csak rablás leend, de gyujtás nem. A közlegénység ezt is nyiltan bevallotta. Illy körülmények közt beesteledvén az idő, az aggodalom és szorongattatás senkit sem hagyott alunni. Éjjel 10 óra után hirtelen egy kozák csapat vágtatott be a városba, s az utczákon bolyongó lakosságot körbe fogván, dühvel kezdték kancsukázni, követelvén, hogy vezessék el a lelőtt oroszok sirjához. A kozákok, kikkel több tisztek is voltak, a lakosokat kergeték maguk előtt. A temetőbe kiérvén, azt parancsolták, hogy a sirt ássák fel. A losoncziak azt ásó- és kapával akarván eszközölni, egy tiszt vadul riadt rájok, mondván: „ti kutyák, hiszen azok méltók hogy gyilkos kezeteikkel ássátok ki, ti öltétek meg, mert minden losonczi gyilkos guerilla.” És pusztán körmeikkel kellett a sirt földulni. Sötét éj volt. Az oroszok vad szidalma, kancsukáik csapása, a sirbontók nyögése, s a csapásokra fölfölemelkedő jajkiáltásaik még rémesebbé tevék az éjt; s ez iszonyú munka az éjfél óráiban rémesebb éjt idézett elő, mint millyet a barbar századok mutathatnak elő. Végre a sir fenekéről feltüntek a büszhödt testek, mellyek egy szövétnek világánál megvizsgáltatván az oroszok által, miután arczaikat meglátták, iszonzúan kezdtek ordítani, s a sirbontókra ujra rárohanván s őket kegyetlenül vervén, azzal fenyegették, hogy a sirba most ők fognak elevenen eltemettetni. Végre a holt testek megmosatván, a 3 közlegény a sirba téteték, a tisztek pedig a kath. templomba vitettek, s másnap egész katonai szertartással temettettek el. Sok egyeseknek borzadásig szenvedő története hozathatnék elő; – de azt a hely szűke miatt nem lehet tennem; egy külön munkában körülményesen ohajtván azt leirni. Most csak az egyszerü vázlatolásnál maradva e főbb eseményeket pusztán, de hiven terjesztem elő. – Aug. 8-án éjfél után nem sokára kezdték meg a rablást, mellyre jelt a trombiták harsogása adott. Az oroszok ezredenkint jöttek be, s bizonyos időszakban új ezredek válták fel a rablott tárgyakkal megrakodtakat. A városnak minden szögletében hangyaként hemzsegő oroszok nemcsak a házakat rabolták, hanem a lakosokat kegyetlenűl és minden irgalom nélkül verték, – medenekfölött csizmáikat huzták le, s ha azt erővel kellett tenniök, kék foltokat osztogattak kárpótlásul. Kis idő mulva minden lakos mezitláb volt, s azonfelül felső öltönyétől is megfosztva, többen pedig meztelenségig vetkőztetve. Pénzt különösen követeltek, s minthogy mindig más; s rablás-szomjtől égő ezredek jöttek be, a kirablottaktól is kértek pénzt, s ha nem adhattak nekik, kegyelem nélkül ütötték. Az utolsó csapatok legdühösebbek voltak, mert ezek már vagy semmit, vagy értéktelen dolgokat találván, vadságukat kegyetlenkedésben hűtötték ki. A tisztek is kivált a született orosz tisztek, a közlegénységgel vetekedve raboltak. – Ezen rablás rendszeres volt, mert midőn a város már mindenből kizsákmányoltatott, akkor csákányokkal és furkókkal s dorongokkal jöttek be, s a mi elvihető nem volt, azt porrá zuzták. Épen egy tükröt, egy széket, egy butordarabot sem hagytak. – Az ágybelieket fölmetszték, s belőlök a pelyhet kiesztvén, az utczák mintha hóval lennének beborítva – pehelylyel voltak macadamizálva. – Az elásott és elrejtett pénzek és kincsek föltalálásában különös ügyességet és gyakorlatot fejtettek ki. A boltok tartalmát szekerekre rakták, s azokból minden legkissebbet elvittek. Ezen rablásban, sőt a kegyetlenkedésben is nagy részt vettek az orosz tábornak előfogatokkal szolgáló fuvarosok is, kik többnyire a szomszéd vidékek parasztjai voltak. A pinczéket mindenütt feltörték, s a bort, mellyet kiinni nem birtak, kieresztették. Azon vadság, s kegyetlenség, mellyet különösen részegségökben gyakoroltak, leirhatlan, – el-annyira, hogy semmi fegyelmet sem ismertek, s tisztjeik sem birtak velük. Több eset volt, hogy a legénység által gyakorlott állatiság fölött az őket fékezni nem bíró tisztek is könnyeztek. A salva guardiázott gyógyszertárokat is kirabolták, sőt a holtak szemfedőihez is mertek nyulni, s a templomokat kirabolni. A rablás, a mi a történetben is csaknem hallatlan, másfél napig tartott. A várost folyvást bekeritve tarták; senki nem menekülhetett. A lakosság a kancsukákkal folyvást üldöztetett, sokan halálig gyötörtettek. S emlitsem-e a vadságot, mellyel a nők irányában viseltettek. – Az legyen ezuttal elhallgatva, ha gyakorolva volt, emlitve ne legyen az erkölcstelenség. És ez mind nem volt még elég. – Aug. 9-kén gyujtották föl a várost. Csaknem minden házat külön gyujtának meg. A szobákban maradt összetört butorokat középre hordván, erre készitett szurkos kanóczaikkal eszközlék a gyujtást, melly hogy olthatlan legyen, a bútorokat szurokkal is behintették. – Ezenfölül égő röppentyüket is bocsátottak. – Midőn a gyujtás kezdődött, tábori zene zendült meg, s a lángok pattogásai közé az oroszok hahotája vegyülvén, midőn a tábori zene is megszóllalt, iszonyú jelenetet engedett látni az elgyötört s azonfölül koldusbotra jutott lakosságnak. A városban őrcsapatok jártak, s ha valakit oltással foglalkozni találtak azt ostorozták; sőt több helyen a lakosság a tüznek kergettetett. Rövid idő alatt egy lángtengerré lett a város. Fekete füstfellegek emelkedtek fölötte, s rémes volt látni, midőn a házak ablakai okádták a füstöt, s a felköltött szél izzó hullámokat vetett a levegőbe. S a vad hahota és szitok az oroszok ajkairol, a rémült marhák bőgése; és a futkosó ebek éles vonitása, lélekrázó hanggal tölték be a levegőt. Este felé a hőség türhetetlen lőn, a lakosok Apátfalvára hajtattak. Képzelhetni férfiakból, nőkből, gyermekekből és vénekből álló csoport mily kinos érzelmek közt nézte a lángtömegeket. Mindennél jobban fájt hallani az oroszok kárörvendő hahotáját, s még ki nem hűtött bosszúfenyegetésüket, s egész dühvel hirdetett azon toldalékjokat, hogy most már mindnyájan folfognak konczoltatni, – mi azonban nem teljesedett be. – Igy dulatván föl Losoncz, másnap az orosz tábor indulásra készült, s a jelen volt lakosok kártpótlásul minden személyre 2 pfrttal jutalmaztattak. Végre egybehivatván egy orosz tiszt által, ez következő szavakat intézi hozzájok: „Én szoros vizsgálatot tartottam; s sikerült kitudnom, hogy várostokat nem az oroszok gyujtották fel, hanem paraszt ruhába öltözött guerillák és losoncziak.” – Ezen hallatlan elvetemedetséget és oktalanságot tanusitó bucsúszavak után, fölszedték táborukat s számtalan zsákmánynyal terhelt szekerekkel Zólyom felé indultak. – Képzelhetni, a losoncziak milly szerencsés utat kivántak nekik. Midőn a losoncziak visszajöttek, éktelen düledéket s omladozó romokat találtak. Minden elpusztitva, megsemmisitve volt. Egy harapás kenyér, egy rongy nem maradt, s ha a közel vidékek nem siettek volna élelmet behozni, sokan az éhhalálnak lettek volna kitéve. Szívrepesztő volt, midőn láthattál az előtt jó módú s jólétet élvező polgárokat egészen lemeztelenitve, s csak kölcsön kapott alsó-ruhákba öltözködve, vánszorogva járni a düledékek között, s köszönve elfogadni egy darab kenyeret, melyre könyeik hullottak. De ezen szomoru látvány leirása terjedelmes helyt igényelvén, az más alkalomra tartatik föl, ezuttal még csak azt emlitem meg, hogy mintegy 3 megégett holttest találtatott, s nehány összeszurt, s halálra gyötört nőalak. Ezen esemény után nehány napra a világosi fegyverletétel megtörténvén, a magyar pénz is, a losoncziak egyedüli segélyeszköze elveszett, s igy minden vagyonuktól megfosztva, szorgalom, és iparukban végkép megzsibbasztva, a szó szorosértelmében általánosan koldusbotra jutottak. – Az inség, a nyomor leirhatlan. – Télen által alig levén födeles ház a városban, többnyire csak pinczékben, féligmeddig kiigazitott nyomorult szobákban, sokan kunyhókban is voltak kénytelenek lakni.
