virágoskert
virágoskert: lakóépület közelében valamilyen elrendezési elv szerint szépségükért, illatukért vagy gyógyhatásukért ültetett virágok együttese. Az ókori magas kultúrák vallásos tisztelettel övezték az ültetett virágokat. A középkori Európa és Mo. első virágkertészei szerzetesek voltak, akik kolostorkertekben gyógynövényeket (lat. herba) vagy vallási jelképként kezelt növényeket (→ liliom, → rózsa) ápoltak. A középkor vége felé a virágültetés szokása elterjedt, a vallásos virágszimbólumok elvilágiasodtak. A királyok és főnemesek által létesített várkertekbe már elsősorban a szépségükért ültették a virágokat (→ szegfű, → viola). – Az oszmán-törökök közvetítésével jutott Európába a → tulipán. A törökök előrenyomulása újabb rózsafajtákat is ismertté tett a kontinensen. A 17–18. sz.-ban terjedtek el hazánkban az amerikai eredetű dísznövények (→ büdöske), köztük több olyan, amelyet ma hasznos tápláléknövényként termesztünk (→ paprika, → paradicsom stb.) Lippai György érsek szervezőmunkájának eredményeként keletkezett a korának európai színvonalán álló pozsonyi prímási kert. Az érsek ösztönzésére írta meg öccse, Lippai János Posoni kert (Bécs, 1664) c. munkáját, a kert leírását, mely másfél századon át hatással volt a mo.-i dísznövény-, zöldség- és gyümölcskertészetre. – A 17. sz.-ban már a legtöbb főúri kastély körül virágtáblás kertek pompáztak és a virágok ültetése általános szokás volt a nemesi udvarházak és a polgárházak kertjében is. A barokk és rokokó kertművészet mesterkéltségének (francia kert) ellensúlyozására a felvilágosodás eszmeáramlatának hatására, a polgárság a 19. sz.-ban a virágos tájkertet hozta divatba (angol kert). Mo.-on a 18. sz. vége felé és a 19. sz. elején tűntek fel az első paraszti virágoskertek. A parasztok által ültetett virágok közt sok volt az olyan gyógynövény, amely már a kolostorkertekben is virult. A paraszti virágültetésre a művészi kertkultúrák nem hatottak. – Korán elterjedtek a cserepes dísznövények (→ rezeda, → rozmaring, később a → muskátli), de a paraszti virágoskert is sokáig a vagyoni helyzet függvénye volt, csak az utóbbi 3–4 évtizedben vált általánossá a magyar nyelvterületen. (→ még: bazsarózsa, → előkertes beépítés, → gyöngyvirág, → margaréta, → nefelejcs, → orgona, → őszirózsa, → tubarózsa) – Irod. Rapaics Raymund: A magyarság virágai (Bp., 1932); Rapaics Raymund: Magyar kertek (Bp., 1940); Holló László–Papp János–Ujváry Zoltán: Ej-haj, gyöngyvirág... Virág a magyar népi kultúrában (Debrecen, 1972); Péntek György–Szilágyi Dezső: Magyar parasztkertjeink (Műemlékvédelem, 1978); Szabó Attila–Péntek János: Kerti virágok és dísznövények Kalotaszegen (Népismereti Dolgozatok, Bukarest, 1980).
Kósa László
