ügyességi táncok

Teljes szövegű keresés

ügyességi táncok: a magyar tánckincs eszközös, mutatványos funkciójú csoportját alkotják. Jóllehet legtöbb változata a régi stílusú fegyvertáncelemeket őrző pásztortáncok típuscsaládjával mutat kapcsolatot ( botoló, fegyvertánc), nem csak férfitánc. Az ügyességi táncok közé tartozó botoló, az eszközös pásztortáncoknak csak néhány mozzanatát őrzi meg. Az egyes mozzanatok elszigetelődtek egymástól és önálló táncokká fejlődtek. Ilyen táncos mozzanatok a következők: 1. a földre helyezett bot körüli vagy feletti tánc; 2. a keresztbe helyezett eszközök körüli-közötti tánc; 3. az eszköz láb alatti átdugdosása; 4. a földre támasztott eszköz átugrálása; 5. az eszköz lengetése; 6. támaszkodás az eszközre, ill. a talaj ütögetése az eszköz végével. Az ügyességi táncokban a nem fegyverszerű eszközök használata (vessző, karó, szalmaszál kukoricacsutka, üveg, tojás, gyertya, kendő, seprű stb.) a jellemző. Az ügyességi táncok motívumkincse összefonódik egyéb régies táncaink ( ugrós) motívumaival. Az eszköz táncformáló szerepe alapján az ügyességi táncok két nagy csoportját különböztethetjük meg: 1. ha a táncot a földre helyezett eszközök körül, között, ill. azok fölött járják, akkor az eszköznek térformáló szerepe van. Ezt a típust nevezzük általában kanásztáncnak (csipketánc, dusolás, gyertyás verbunk, nyúltánc, üveges tánc stb.). – 2. Amennyiben az eszköz láb alatti átvetése vagy a földre támasztott eszköz átugrása az uralkodó mozdulat, akkor az eszköz motívumformáló szerepe a jelentősebb. Ez a csoport a söprűtánc típus ( cséptánc, kendős tánc, kondástánc, sapkatánc, sudridrom stb.). Az eszközadta mozdulatok és a mutatványos funkció mind a kanásztánc, mind a söprűtánc típusokban megteremtik a kötött táncszerkezet kialakulásának a lehetőségét. Ugyancsak kötöttebb táncformáló szerepe van a széknek. A kisszéktánc a többi ügyességi táncok karakterétől teljesen eltérő. Az ügyességi táncok összefüggése a hasonló európai táncokkal közös gyökérre, a középkori fegyvertáncokra vezethető vissza. A legtöbb egyezést természetesen a K-európai népek azonos fejlődési irányt mutató fegyvertáncainak típusaiban találjuk meg. A többi között az osztrák Spanl- és Wisch-tanz, a szlovák Zajaci tanec, az osztrák, sváb, román, szlovák söprűtáncok, továbbá a román haidău vagy de bota szólóformái tartoznak e csoportba. Ezeken kívül az ügyességi táncoknak széles körű európai rokonsága van. Az ügyességi táncok dallamai nagyobbrészt az ún. kanásztánc dallamok. De találunk ezek között más ritmusú, de szintén régies dallamokat, például dudanótákat is. Az ügyességi táncok általános tempója: Mn. = 120–138. Az ügyességi táncokat rendszerint a közösség néhány kiemelkedő táncos egyénisége, előadó specialistája mutatta be, elsősorban a közös munkákhoz kapcsolódó spontán táncmulatságokon, de főleg a családi ünnepek (pl. lakodalom) táncalkalmain. ( még: eszközös táncok) – Irod. Wolfram, R.: Die Volkstänze in Österreich und verwandte Tänze in Europa (Salzburg, 1951); Morvay Péter–Pesovár Ernő: Somogyi táncok (Bp., 1954); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára III. A–B Bp., 1955–56); Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958); Pesovár Ferenc: Kanásztánc és seprűtánc – mutatványos táncaink két típusa (Tánctud. Tanulm., 1967–68, Bp., 1969); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (I–III., Bp. 1970).
Pesovár Ferenc

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT