moldvai magyarok

Teljes szövegű keresés

moldvai magyarok: a Keleti-Kárpátok és a Prut között élő magyarság, más néven csángók. A moldvai magyarok első csoportjai többségükben É-Erdélyből valószínűleg az Árpád-korban (13–14. sz.) vándoroltak ki. A következő századokban – amikor a moldvai fejedelemség a magyar királyság hűbérese volt – gyarapodott a számuk. Uralkodói szívesen fogadták a kézművességben, szőlőművelésben és udvari szolgálatokban jártas mo.-i nemeseket és jobbágyokat. A földműveseknek kiváltságokat is biztosítottak. Ennek nyoma a răzeş (részes) intézményben a 19. sz.-ig megmaradt. A moldvai magyarok közt találtak menedéket a D-Mo.-ról elmenekült magyar husziták is, akiknek papjai itt fejezték be bibliafordításukat (15. sz.). A középkori magyar királyság lehanyatlásával a 16. sz.-ban a moldvai magyarok társadalmi helyzete megrendült. Kiszorultak a városokból és sokat szenvedtek, pusztultak a török-tatár pusztításoktól. Soraikat a Rákóczi-szabadságharc és 1848–49 menekültjei, valamint a határőri szolgálat, a nehéz jobbágyszolgáltatások és a nincstelenség elől kivándorló székelyek állandóan gyarapították. A 17. sz.-ban a pápa missziós területté nyilvánította a többségben gör. kel. ortodoxok által lakott Moldvát, a r. k. hívek számát a moldvai magyarok elrománosításával igyekezett szaporítani. Ezért a Moldvába rendelt lengyel és olasz papok fokozatosan elszoktatták a moldvai magyarokat az anyanyelv templombeli használatától. A 19. sz. második felében a tőkés-bojári Románia hivatalos rendelettel is megerősítette ezt a gyakorlatot. A moldvai magyarok anyanyelvi iskolái 1947–55 között működtek. Ilyen körülmények között a moldvai magyarok igen archaikus nyelvjárást és népi kultúrát őriztek meg. Az egész magyar nyelvterületet tekintve napjainkban a moldvai magyarok között a legelevenebb a népi kultúra és leggazdagabb a népköltészet. Nyelvük és kultúrájuk sok román hatást is mutat. A moldvai magyarok száma ma mintegy 40–50 000-re becsülhető. Okleveles adatok szerint a 16–18. sz.-ban nagyobb területen éltek. Szórványos telepeik a Dnyeszterig húzódtak. Ma legnagyobb csoportjuk a Keleti-Kárpátokban eredő, az Aranyos-Besztercébe futó kisebb folyók (Tatros, Uz, Szalonc, Ojtoz, Tázló) völgyeiben él. Népi kultúrájuk az elmúlt századok folytonos székely kivándorlása miatt erős székely hatást mutat (mintegy 40 falu); nevezetesebbek: Pusztina, Frumósza, Csügés, Tatros, Onest, Diószeg. Ezeket a szakirodalom általában „székelyes csángók”-nak nevezi. Archaikusabbak az Aranyos-Beszterce torkolatvidékén, az ún. Szeretterén vagy Mezőségen Bákó (Băcau) városa közelében lakók (kb. 30 falu), melyeket a kutatás, egy részük erős székelyes jellegét megállapítva, „déli csángók”-ként tart számon. Közülük nevezetesebbek: Bogdánfalva, Trunk, Lészped, Forrófalva, Klézse, Gajcsána. Végül a legrégiesebb nyelvű és kultúrájú „északi csángók” a Moldva folyó Szeretbe ömlése táján, Románvásár városa közelében laknak (kb. 10–15 falu). Nevezetesebbek: Szabófalva, Pildeszt, Balusest. – Irod. Domokos Pál Péter: Moldvai magyarság (Csíkszereda, 1931); Lükő Gábor: A moldvai csángók (Bp., 1936); Mikecs László: Csángók (Bp., 1941); Faragó József–Jagamas János: Moldvai csángó népdalok és népballadák (Bukarest, 1954); Szabó T. Attila: Kik és hol élnek a csángók (Nyelv és múlt, Bukarest, 1972); Kós Károly: Tájak, falvak, hagyományok (Bukarest, 1976).

Moldvai magyarok (1906, Szabófalva). Jobbról a második férfi a román királyi hadsereg egyenruháját hordja (A Finn Irodalmi Társaság, Helsinki gyűjteményéből)

Moldvai csángó-magyar lakodalom. A legény elbúcsúztatása apjától, anyjától (Szabófalva)

A moldvai Klézséről származó csángó asszony (Egyházaskozár, Baranya m.)

Házbeli kemence, tetején alvóhellyel. A kemenceszáj és tűzhely felett sövény szikrafogó „góg” és kürtője mellé épített zárt tűzterű, fűtő „szóbával” (Forrófalva, Moldva)

Moldvai csángó asszony (1976, Somoska)

Csángó lány (1975, Lészped, Moldva)
Kósa László

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT