mezőkövesdi hímzések, matyó hímzések
mezőkövesdi hímzések, matyó hímzések: Mezőkövesd város sokféle és nagyszámú hímzésanyaga. Nem jellemezhető egyetlen stílussal vagy mintakinccsel, mert egymást váltó, egymás mellett élő, alakulásukban megfigyelhető különböző hímzésféleségek tartoznak bele. Ágyi és testi ruhára egyaránt varrták. A hímzéseket itt is, mint a többi kiugró hímzéscsoportnál, tekintélyes számú szőttes kísérte végig. A hímzések három csoportba sorolhatók. – 1. Legkorábbinak a piros vagy kék-piros pamutfonallal, szálánvarrott technikával készült kendervászon párna- és lepedővégek tarthatók. Mintáik, a hétágú virágtő pávákkal, a Bourbon-liliomok sora a régi stílusú dunántúli és orosházi hímzésekhez állnak közel. – 2. Vastag kendervászon lepedő fehér → vagdalásos, → laposöltéses mértani mintákkal, az utóbbiak hosszan, az I. világháborúig fönnmaradtak. A dunántúliakéhoz hasonlóan kis és nagyobb méretű kockák váltogatásával formálják ki rajtuk az erőteljes és egyszerű mintákat. Az emlékezetes, sajátos hímzések azonban itt is szabadrajz alapján készültek. A régiek még színezésükben, mintaszerkesztésükben tartózkodóak. Kisebb részben kendervászon, nagyobb részben gyolcs lepedőszélekre varrták őket piros-kék pamutfonallal. A lepedőszél fő mintája koszorúba foglalt rozetták sora. A széles peremdísz vagy szépen rajzolt, szabályosan ismételt ötágú virágtövek sorából áll, vagy ritkásan elhelyezett rozettákból, amelyeket könnyed leveles, rozettás, tulipános indák kereteznek. A virágtövek alján kis bóbitás madarak állnak. A rozetták szirmait nyolcasöltéssel töltik ki oly módon, hogy előbb a körvonalat → száröltéssel kivarrják s a nyolcasöltéseket ezekbe fűzik. A rozetták közepén egyesével elhelyezett → Margit-öltések vannak, az indákat és térkitöltő spirálokat száröltéssel vagy → láncöltéssorral varrják, a madarakat lánc- és Margit-öltéssel. A kevés vászonlepedő még külön → lepedőszél nélkül készült, hasonlóan a szilágyságiakhoz, a gyolcslepedőkbe azonban már szalaggal keretezett lepedőfiókokat illesztettek. Ezek a hímzések szabályosan, szakaszosan ismételt virágtő- és rozetta-motívumaikkal, piros-kék színösszeállításukkal, ha sajátos változatként is, de beilleszkednek a régi stílusú országos hímzőgyakorlatba. A múlt század második felében – a viselet, házbelső színessé, cifrává válásával együtt – ebből a hímzésből alakult ki, átmenetek során át követhetően, az az új, szabadon tervezett színes matyó hímzés, amely a parasztos népművészeti stílusoknak szinte már túlfokozott, legharsányabb megvalósulása. A stílusváltást, mely együtt járt a technika változásával is, a régies kendervásznon kezdték. Továbbra is kék-piros pamutfonallal, de laposöltéssel varrták az első föllazított kompozíciókat, melyeken a „matyó rózsává” váló rozettákat szabadon kanyargó indákra fűzték, ehhez kapcsolták a leveles ágakat is. Az alakulás következő fokán a hímzőfonal és a színek is megváltoznak: gyapjú (de már nem szőr) fonallal, előbb csak a vörös és zöld árnyalataival, majd kék-sárga stb. beiktatásával varrják az egész lepedőfiókot zsúfoltan betöltő rózsákat, levélsorokat. A színesek mellett ebben az időszakban készültek csak kék, csak piros, csak fehér pamutfonallal, laposöltéssel varrt vászonlepedők is. Ezen a kisszámú darabon jelentkezik az a törekvés, hogy a színnel korhoz és alkalomhoz igazodjanak (mint pl. Erdélyben, főleg Kalotaszegen). A hímzőtevékenység gyors növekedésével, a kompozíció szabadabbá, képlékennyé válásával a jelesebb előrajzoló, tervező „íróasszonyok” többé-kevésbé eltérő mintaszerkesztéssel dolgozhattak. Egyesek ragaszkodtak még valamelyes szimmetriához, vagy legalább belső egyensúlyhoz, mások egyenesen aszimmetriára törekedtek. A zsúfolt felületet a színek váltogatása tagolta. Akik jobban kívánták élénkíteni a mintát, átöltötték a rózsákat más színű → ágasöltéssel, hosszú öltésekkel, esetleg pettyekkel. Ezen a szinten meg is állt a tovább már sem színben, sem tömöttségben nem fokozható hímzés. A lepedők fehér gyolcs ágytakaróknak adták át helyüket, melyekre a korábban csak templomi használatra szánt darabokat tervező „egyházi íróasszonyok” ritkás mintái kerültek. – A lepedőhímzés változásait nagyjából követték a férfi ingujjhímzések. Ezeket a szertelenül bő és hosszú gyolcs ingujjakat a tiszta fehér lyuggalásos-huroköltéses mintákból kiindulva először piros-kék, piros-kék-sárga pamutszálas, laposöltéses rózsákkal, levélsorokkal varrták ki egyre tömöttebben és szélesebben. A tarka szűcsselymes hímzés, mely ezt követte, már csak a színezést gazdagította. – 3. Ez a hímzéscsoport a kötényeken van. Legkorábbiak a több színű gyapjúszállal, laposöltéssel varrt kicsiny virágminták. Ennek nyomába lépett a szűcsselyemszálas hímzés. Megnövelték a motívumokat s vele a telehímzett felületet. A kötény- és ingujjhímzéseken a mintaszerkesztés alapja mindvégig a → vízfolyás, a hulláminda maradt, alá és fölé elhelyezett kisebb-nagyobb rózsákkal. A hímzés elburjánzásával a kötényeken számos hímzett sáv kerülhetett egymás fölé, a motívumkincs azonban nem bővült. Fő eleme a rózsa maradt, amelyből legénysurcra 5–7 illett, a lányéra 9. A legkésőbbi darabokon, kötényeken is, ingujjakon is megjelenik a műselyemfonál. – A maguk használatára készített hímzések mellett korán megjelent Mezőkövesden a kereskedelem számára, kereskedők által megszervezett és irányított hímzés is. Minél kevesebb fonallal és munkával minél nagyobb felületet kívántak díszíteni, a mindenkori vásárlói ízlés szerint színezve. Ez az eredetitől egyre távolodó tömeges munka különösen a két világháború közt volt városon és falun egyaránt kelendő. Ahogy a közvélemény túlértékelte ezt a másodrendű matyó munkát, a szakemberek viszont nemegyszer az eredetit is leértékelték. Feltételezhetően ezért nem készült a mezőkövesdi hímzésekről számottevő feldolgozás. Az említett technikákon kívül igen jelentős még a → szűcshímzés és a → szűrhímzés. A színes → subrikolások, → horgolások érdemesek még említésre. Varrtak még speciális öltözetdarabokra legújabb stílusú hímzéseket is. – Irod. Dajaszászyné Dietz Vilma: Mezőkövesdi hímzésminták (Bp., 1953); Györffy István: Matyó népviselet (Bp., 1956); Fél Edit–Hofer Tamás–K. Csilléry Klára: A magyar népművészet (Bp., 1969).
Halottas lepedő szélének részlete, színes gyapjú hímzéssel, selyem szalagokkal és arany rojttal (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 20. sz. eleje) Bp. Néprajzi Múzeum
Férfi ingujjának hímzett részlete (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Bp. Néprajzi Múzeum
Lepedőszél részlete koszorús rozettával (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Bp. Néprajzi Múzeum
Lepedőszél egyik fele matyó rózsákká változott rozettákkal (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Bp. Néprajzi Múzeum
Fekete főkötő fehérrel hímzett eleje (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Bp. Néprajzi Múzeum
Részlet kötény aljáról subrikált és laposöltéses hímzéssel. „Vőlegényes-menyasszonyos” minta (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Bp. Néprajzi Múzeum
Párnavég pávás-virágtöves mintával (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Bp. Néprajzi Múzeum
Fél Edit–Hofer Tamás
