kapitány

Teljes szövegű keresés

kapitány: 1. szabad királyi városokban a fegyveres őrség katonai parancsnokának a neve. A bíró és a polgármester után rangban a harmadik helyet foglalta el. Tisztségével a 15. sz. közepétől találkozunk. A városi őrséget nemcsak külső ellenség ellen használták fel, hanem a belső rend megerősítésére is. A kapitány a városi tanácsba is bekerült és szerephez jutott a közrendészet és a közigazgatás terén. Rendszerint az egyik tanácsnokot bízták meg e funkció betöltésével. Hatáskörét a mai rendőrséghez hasonlíthatjuk. – 2. A 14–15. sz.-ban a kun capitaneus helyi nemesi állású személy, aki régi nemzetségi alapon vagy királyi cím és jogadományozás útján szerezte rangját, és fölötte állt a köznépnek. A 15. sz.-tól a jászkun igazgatás egységeinek, a széknek és a szállásnak az élén álló vezető neve (székkapitány, szálláskapitány). A szék a járás, a szállás a község fogalmának felelt meg. Kezdetben katonai feladatokat látott el, később bíráskodási és igazgatási funkciói kerültek előtérbe. A kapitány a kisebb jelentőségű ügyekben egyedül, a fontosabbakban az esküdtekkel együtt járt el. A 18. sz. végétől, amikor a jászkun igazgatás egységei elnevezésükben és eljárási szabályaikban egyaránt közelebb kerültek a vármegyei rendszerben levő városok és falvak igazgatási szervezetéhez, a kerületi kapitány nagyjában az alispán jogkörét gyakorolta (1876-ig). – 3. Városokban szinte a 19. sz. közepéig az utca mint közigazgatási egység élén a kapitány állt (utcakapitány) vagy a hadnagy. Rendészeti és közbiztonsági munkájában támogatták a városi elöljáróságot. Többnyire tiszteleti megbízások voltak. – Irod. Csizmadia Andor: A magyar városi jog (Kolozsvár, 1941); Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Bp., 1946).
Tárkány Szücs Ernő

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT