Weisz Berthold,

Teljes szövegű keresés

Weisz Berthold,
nagyiparos és volt országgyűlési képviselő, szül. 1845-ben Budapesten; a gymnasiumot és kereskedelmi akadémiát elvégezve, nemzetgazdasági és jogi tanulmányokkal foglalkozott. 1871. a kereskedelmi pályára lépett és 1880 óta a nagyipar terén munkálkodik. 1876. tagja lett a tőzsdebiróságnak. 1879. nagy része volt a viczinális vasutak országos felkarolásában, valamint a 80-as években az ipar fejlesztését czélzó törvények előkészítésében. A 80-as évek közepén megalapította a magyar konzervgyárat, az érczárú- és tölténygyárat Budapesten és Berlinben, a szövő- és kötőgyárat Váczon, Selmeczbányán és Kőszegen s részt vett a fegyvergyár újjászervezésében, a Danubius hajógyár s a rózsadombi fonó- és szövőgyár létesítésében. Ő kezdeményezte a magántisztviselők országos nyugdíjintézetét is. Részt vett több pénzintézet vezetésében s többek közt a vidéki takarékpénztárak központi jelzálogbankjának eszméjét ő pendítette meg. Fővárosi bizottsági tag s a kereskedelmi és iparkamara tagja. Az 1896. és 1901. választások alkalmával a nagy-ajtai (Háromszékm.) kerület választotta meg országgyűlési képviselővé szabadelvű programmal.
A nemzetgazdasági szakirodalom terén folytonos hirlapi tevékenységet fejtett ki.
Munkái:
1. Közgazdászati és közegészségi állapotok, tekintettel Pestre. Pest, 1869.
2. A jegybankügy reformja. Tekintettel az osztrák-magyar bankviszonyokra. Pest, 1870. (Németül: Pest, 1870.)
3. Kereskedelmi hódítások. Bpest, 1886. (Különny. a Nemzetgazdasági Szemléből, Németül: Bpest, 1886.)
4 . Budapest érdekei és a keleti vasút. Bpest, 1887.
5 . Az osztrák-magyar bank új alapszabályai. Bpest, 1898.
6 .Takarékpénztáraink reformja. Bpest, 1899.
Petrik Könyvészete és M. Könyvészet 1886–1900.
Ország-Világ 1896. 50. sz. arczk.
Pallas Nagy Lexikona XVIII. 811. l.
Sturm, Országgyűlési Almanach. Bpest, 1901. 393. l.
Vasárnapi Ujság 1902. 12. sz. arczk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem