Weinek László,

Teljes szövegű keresés

Weinek László,
bölcseleti doktor, a csillagászat tanára a prágai egyetemen, szül. 1848. febr. 13. Budán, hol gymnasiumi tanulmányait végezte, azután a bécsi egyetemen mathematikát és astronomiát tanult; ugyanitt 1870. tanári vizsgát és doktorátust tett; azután állami ösztöndíjjal Németországba ment, hol Berlinben és Lipcsében csillagászati tanulmányokat folytatott. 1872–73. a szász fokmérés részére földrajzi hosszúságok és szélességek meghatározásával foglalkozott, 1873 őszén pedig a következő évi Venus-átvonulás észlelése végett Schwerinben berendezett csillagászat fotografiai kísérleti állomás vezetésével bízták meg. 1874 elején Strassburgban a heliometervizsgálatokon vett részt és júl. mint a Venus-expeditio tagja és helyettes vezetője Kerguelen szigetére (az Indiai-Oceán déli részére) ment, hol decz 9. az átvonulást teljesen élvezhette. Visszatérte után 1875. a lipcsei csillagvizsgáló első observátora lett. 1882. a lipcsei csillagvizsgálótól megvált és magánobservatoriomokon dolgozott. 1883. okt. 1. a prágai cseh egyetemre a csillagászat tanárává és a csillagvizsgáló igazgatójává nevezték ki. Itt különösen a fotografiai felvételek nagyítása és a közvetlen észleléssel való egyesítése által nyert páratlan holdrajzai által tünt fel. A Lick-observatorium és a párisi csillagvizsgáló által átengedett kiváló fokális felvételek alapján egy nagy hold-atlaszt adott ki, mely 10 füzetben 20–20 holdtáblán 100 holdtájékot ábrázol.
Értekezései az astronomiai szakfolyóiratokban és az illető csillagvizsgálók kiadványaiban jelentek meg.
A Természettudományi Közlönyben is több czikke jelent meg.
Munkái:
1. Die Photographie in der messenden Astronomie. Halle, 1877.
2. Az instrumentalis fényhajlás szerepe egy Venus-átvonulás photographiai felvételénél. Bpest, 1880. (Értekezés a mathematikai tudományok köréből VII. 8.)
3. Astronomische Beobachtungen an der k. k. Sternwarte in Prag im Jahre 1884, enthaltend Originalzeichnungen des Mondes. Prag, 1886. Négy fénynyomatú táblával és 7 fametszettel, mely munkából csak 50 példány került a kereskedésbe.
Magyarország és a Nagyvilág 1878. 13. sz. arczk.
Wurzbach, Biographisches Lexikon LIV. 28. l.
Kiszlingstein Könyvészete.
Pallas Nagy Lexikona XVI. 1006. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem