Wein János,

Teljes szövegű keresés

Wein János,
a főváros nyug. vízvezetéki igazgatója, szül. 1829. jan. 10. Német-Bogsánban (Krassóm.); a gymnasiumot Nagyváradon és Temesvárt végezvén, a politechnikumra ment. Tanulmányait az 1848. szabadságharcz szakította félbe. 1848. jún. Bécsből hazakerült és a krassómegyei bányavárosok védelmében a szerbek és oláhok ellen harczolt mint nemzetőr; okt. Selmeczbányára ment a bányászati akadémiára, majd Görgey átvonulásakor 1849. honvédnek állott be és végig küzdötte a szabadságharczot. 1849 végén újból visszament a selmeczbányai akadémiára. Tanulmányait elvégezvén, előbb a kincstárnál Resiczán, majd a Hoffmann és Maderspach bánya-társaságnál Ruszkabányán szolgált mint bányász, később maga nyitott egy kisebb vasbányát Hunyad vármegyében, azonfelül 1861-től 1866-ig a megye mérnöke is volt. Ekkor a fővárosba költözött, hol Khor és Wein czég alatt nyomdát nyitott s 1873. febr. Pest város vízvezetéki igazgatójává választották meg. A napi 1500–3000 köbméter vízszolgáltatásra berendezett pesti vízművet a természetes szűrőrétegek felhasználásával annyira fejlesztette, hogy idővel a pesti vízmű napi 30,000–60,000 köbméter vizet adott. Sikeresen küzdött a mesterséges szűrők rendszere ellen. Lefordította Piefke kísérleteit a mesterséges szűrőkről és Häppe tanulmányait a vízben élő bakteriumok élettanáról. 1880. és 81-ben építette a főváros megbízásából a dunajobbparti vízműveket saját tervei szerint. A káposztásmegyeri vízmű létrehozásában tevékeny részt vett. 1897. febr. 1. nyugalomba vonult. W. neje Maderpsach Antónia, az 1849. hazafiságáért sokat szenvedett Maderspach Károly leánya.
Munkái:
1. Jelentése a Dunafolyam és a balparti vízvezeték vizsgálata alkalmával 1874–1875-ben szerzett adatokról. Térképpel. Bpest, 1877.
2. Budapest főváros nyilvános vízművei, 26 fénynyom. táblával és 10 szövegrajzzal. Bpest, 1883. (Németül. Bpest, 1883)
3. Budapest főváros vízellátásáról. Felolvastatott a m. országos közegészségügyi egyesület 1887. ápr. 21. vál. ülésén. Egy melléklettel.
4. Emlékirat a fővárosi végleges vízmű tárgyában mint felelet a fővárosi közmunkák tanácsa műszaki osztályának jelentésére. Bpest, 1888.
5. A főváros vízzel való ellátása. 9 szövegábrával. Bpest, 1889. (Különny. a M. Mérnök- és Építész-egylet Közlönyéből.)
Kiszlingstein Könyvészete.
Palllas Nagy Lexikona XVIII. 810. l.
Petrik, M. Könyvészet 1886–1900.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem