Telegdi Csanád
Telegdi Csanád
esztergomi érsek, ősrégi előkelő és dúsgazdag család sarja, melynek elei Sz. István királylyal voltak rokonságban, szül. 1280 táján, de már mint félig gyermek, 1295. a nagyváradi káptalan éneklő kanonokja lett. 1296–1298. István kanonok viseli helyette a hivatalt, de azt 1299. ismét Csanádnak adta át, mi arra enged következtetni, hogy T. e három év alatt valamely főiskolán járt, hol csakugyan a «decretorum doctor» koszorúját szerezte meg. 1306-ban olvasó kanonok, 1318. pedig prépost volt a váradi káptalanban. Azon kívül a legközelebbi három év alatt a királyi kápolna főnökének, királyi titkárnak és pápai káplánnak hivatala és méltósága által lett kitüntetve. Váradon öt altariát és egy társas káptalant préposttal és hat kanonokkal alapított és adományozott meg dúsan. 1322. egri püspökké választotta az ottani káptalan. Először is papságát szedte rendbe, majd székesegyházának javait biztosította és vívta vissza. 1330. az esztergomi érseki méltóságra emeltetett. Itt 1331. székesegyházát javíttatta ki és két kápolnát építtetett hozzá, mindezt fejedelmi fénynyel. Javíttatta, bővíttette az érseki palotát, a várat és több palotát építtetett a városban. 1336. felujította és még egyszer annyival megszaporította a Sz. Györgyről nevezett esztergomi társas káptalant és dúsan dotálta; azonkívül 1335. saját családi birtokán Telegden zárdát építtetett a sz. Ferencz rendjének. Róbert Károly fiának Istvánnak keresztatyja volt. Ezen királyi kegyek daczára Nagy Lajost atyja életében, mielőtt a nemzet is királylyá választotta volna, megkoronázni Róbert Károly sürgetésére is vonakodott; az egyháznak és érsekségének jogait a király túlkapásai ellen nem egyszer erélyesen védelmezte. Az ország kormányzásának terhe két ízben nehezedett vállaira. Először Nagy Lajos uralkodásának első éveiben 1343-ban, midőn Erzsébet özvegy anyakirályné Olaszországba ment, másodszor, mikor maga Lajos járt Nápolyban, öcscsének, Andrásnak meggyilkolását megboszulandó. Meghalt 1349-ben.
Gyászbeszédet mondott Róbert Károly fölött, egy másik beszéddel pedig a trónra lépő Nagy Lajost üdvözölte. (Az utóbbi beszéd nem maradt reánk. Az előbbinek egyes részeit felvették a dubniczi, budai és Thuróczy-féle krónikák. A budai krón. Podhradszky-féle kiadásában a beszéd részletei, külön megfelelő czímek alatt a 255., 263. és 265. l., a dubniczi krón. M. Florianus kiadásában a 229. s köv. l., Thuróczynál: Schwandtner I. 166. és köv. l. olvashatók.
Kath. Szemle 1899. 594. l. (Békesi Emil).
