Ruffy Pál,

Teljes szövegű keresés

Ruffy Pál,
jogi doktor, miniszteri tanácsos, az állami gyermekmenhelyek országos felügyelője, szül. 1854. decz. 15. Csehin (Komáromm.); a főgymnasiumot és az egyetemet Budapesten végezte. szolgált mint egyéves önkéntes és a 13. gyalogezred tartalékos hadnagya lett. Jogi tanulmányainak befejezése után jog doktorrá avattatott; letette az ügyvédi vizsgát és Aranyos-Maróthon telepedett le. Közreműködött a felsőmagyarországi halász-egylet fejlesztése érdekében; ő alapította 1882-ben Kriesch Jánossal a Halászati Lapokat, mely folyóiratnak 1886-ig szerkesztője volt. 1886-ban Bars vármegye főjegyzőjévé választotta meg s ezen időponttól munkásságát kiválólag a közigazgatás érdekeinek szentelte. 1895-ben egyhangúlag alispánnak választották meg. 1896-tól fogva országgyűlési képviselő volt szabadelvű programmal. 1897-ben a kath. autonomia orsz. kongresszusának tagjává választották, ugyanezen évben a vallás- és közoktatásügyi miniszter az orsz. congrua-bizottság tagjává nevezte ki. 1900-ban mint kormánybiztos szervezte az ország tíz községi közigazgatási tanfolyamát, 1901-ben pedig az állami gyermekmenhelyek intézményének szervezésével bizatott meg; ugyanakkor ebbeli érdemeiért miniszteri tanácsosi czímet nyert. 1903. jan. az állami gyermekmenhelyek országos felügyelőjévé kineveztetvén, országgyűlési mandátumáról lemondott.
Munkái:
1. A házi állatok okszerű táplálása. Kulcs a takarmányfélék emészthető tápanyag tartalmának kiszámításához. Dr. Wolf György nyomán írta K. Ruffy Pál. Léva, 1888. (2. jav. és bőv. kiadás. Budapest, 1888. Ism. Néptanítók Lapja 733. l.)
2. A sertés javítása és hizlalása. Gazdák és hizlalók használatára. Budapest, 1895. (2. kiadás. U. ott, 1904. Magyar Gazda Könyvtára I.)
3. A pusztakürti gazdaság leírása. Szolnok, 1892.
4. Barsvármegyei szabályrendeletek gyűjteménye. II. rész. Közegészségügy. Bpest, 1894.
5. Gasdasági növények néhány ellensége és betegségéről. Szolnok, 1898.
6. Gasdasági vezérfonal. Földmívelők, papok, tanítók és kisebb gazdálkodók használatára. Pozsony, 1898. (Rovara Frigyessel együtt.)
7. Segédkönyv a takarmányelegyek kiszámításához, König dr. és Dietrich dr. tábláival. Nagy-Kanizsa, 1900.
8. Községi háztartás. Bpest, 1900. (Különny. a Közgazdasági Lexikonból).
9. Bars vármegye gazdasági leírása. U. ott, 1901. (Különny. a Közgazdasági Szemléből.)
10. A gyermekvédelem Magyarországon. U. ott, (1903.)
11. A gyermek az államigazgatásban. Előadás, tartotta a «Fehérkereszt» délvidéki gyermekvédő egyesület meghívására a szabad-lyceumban Temesvárott 1904. jan. 26. Temesvár, 1904.
M. Könyvészet 1888., 2895., 1898., 1900., 1902., 1904.
Pallas Nagy Lexikona XVIII. 325. l.
Sturm Albert, Országgyűlési Almanach. Bpest, 1901. 351. l.
Vasárnapi Ujság 1901. 48. sz. arczk.
Budapesti Hirlap 1903. 31. sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem