Rónay Károly,

Teljes szövegű keresés

Rónay Károly,
jogi doktor, országgyűlési gyorsíró, szül. 1863. ápr. 30-án Pesten; középiskolai tanulmányait ugyanitt végezte a kegyesrendiek gymnasiumában, a hol a Gabelsberger-Markovits rendszerű gyorsírást is tanulta; a gymnasium VI. osztályában első díjat nyert az írásversenyen; a budapesti egyetemen végezett jogi tanulmányokat és jogdoktori oklevelet nyert. Közpályáját Budapest székesfőváros szolgálatában kezdte, honnét azonban régi hajlama csakhamar a gyorsíráshoz vonzotta vissza, melynek 1881-ben okleveles tanára, a mai országos, akkor még «budapesti» magyar gyorsíró-egyesületnek pedig választmányi tagja lett. 1887. megalapította a Budapesti Gyorsíró czímű szépirodalmi folyóiratot; mikor évek mulva a szerkesztéstől, egyéb elfoglaltsága miatt, visszalépett, az egyesület alelnökévé választották, mely állását ma is viseli. Markovits Ivánnak, a Gabelsberger rendszerű magyar gyorsírás megteremtőjének több évig bizalmasa és jobbkeze volt. 1887 óta az országgyűlési gyorsiroda tagja, de e mellett nagy előszeretettel foglalkozott a gyorsírás tanításával is; évekig a reformatus gymnasiumban, a Ludovica-Akadémiában sok ideig helyettesítette Markovits Ivánt, az 1891–92. iskolai év óta pedig a kereskedelmi akadémiában tanítja a Gabelsberger-Markovits-rendszerű magyar és német gyorsírást. Ezenkívül több egyleti tanfolyamot is vezetett, részben ingyen, a gyorsirásnak a közönség körében való terjesztésére. Tagja a honvédségnek, mint szabadságolt állományú honvédhuszár hadnagy. Pestvármegye törvényhatósági bizottságának tagja, majd a megye tiszteletbeli jegyzőjévé választották; választmányi tagja az országos tisztviselő-egyletnek, a «Nemzeti Szalon»-nak. A humanisztikus Luiza-egyletet ő alapította hatodmagával. A szellemi munkálkodás mellett előszeretettel hódol a sport minden ágának. ügyes vívó és e téren is számos versenyben győztes.
Czikke az Ország-Világban (1889. Gabelsberger Xav. Ferencz).
Szerkesztette a Budapesti Gyorsíró cz. havi lapot 1887-től 1895-ig Budapesten.
Bricht Lipót, A budapesti kereskedelmi akadémia története. Bpest, 1896. 123. l.
Schack Béla, Kereskedelmi iskoláink és tanáraik. Bpest, 1896. 17. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem