Mukits Ernő,

Teljes szövegű keresés

Mukits Ernő,
ügyvéd és országgyűlési képviselő, M. Simeon hétszemélyes táblai ülnök és Vojnics Antónia fia, született 1825. augusztus 2-án Szabadkán (Bács-Bodrogm.); alsóbb iskoláit Szabadkán, a felsőbbeket Budán és Pesten végezte, hol az egyetemen jogot hallgatott; ezután Keszthelyen a gazdasági intézetben a két évi tanfolyamot egy év alatt végezte. 1847-ben a pozsonyi országgyűlés alatt kir. táblai jegyző volt, de még azon év végén visszatért Pestre s 1848 elején letette az ügyvédi vizsgát, majd a hadügyminiszterium igazságügyi osztályában működött mint gyakornok; miután 1849-ben a hadi törvényből letette a vizsgálatot, az aradi várőrség hadbírájává neveztetett ki. A szabadságharcz után visszavonult Szabadkára és kertészettel foglalkozott. 1861-ben a városi képviselőtestület tagjává, 1869. márcz. 23. pedig országgyűlési képviselővé választották. Szabadkán a baloldalt ő teremtette. 1872-től 1884-ig is tagja volt a képviselőháznak.
Czikkeket írt a Pesti Naplóba (1852–53.), két francziából fordított beszélye van a Nővilágban (1858).
Munkája: Szabadkai Kazinczy-emlény. Kiadták többen. Szabadka 1860.
Országgyűlési beszédei a Naplókban (1869–84) vannak.
Arczképe: kőnyomat rajzolta Neumann, nyomt. Horn és Zobel Pesten (a Hajnal-Albumban).
Budapesti Közlöny 1869. 68. szám.
Igazmondó 1871. 19. sz. arczk.
Hajnal. Album. 1873. 84. l. arczk.
Petrik Bibliogr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem