Lukács György,

Teljes szövegű keresés

Lukács György,
jogi doktor, főispán, előbbinek fia, szül. 1865. szept. 10. Nagyváradon; jogi tanulmányainak befejeztével 1887-ben a budapesti etyetemen jogi doktorrá avatták. Már 1885-ben tiszti rangot nyert. 1887-ben belépett a belügyminiszteriumba mint fogalmazó-gyakornok, 1895-ben már miniszteri titkár volt, miután a belügyi közigazgatás minden ágában jártasságot szerzendő, ezen miniszterium minden osztályát végig szolgálta volt. A belügyminiszteriumtól előterjesztett törvényhozási munkálatok majdnem mindegyikéban tevékeny részt vett; jelesül ő dolgozta ki az állami anyakönyvekről szóló törvényjavaslatot és annak indokolásását, valamint az erre vonatkozó belügyminiszteriumi utasításokat. Ugyancsak ő tanulmányozta a miniszterium megbizásából külföldön a különböző anyakönyvi rendszereket. Ezért a belügyminiszteriumban felállított anyakönyvi ügyosztály élére állíttatott. 1896-ban a pótválasztások alkalmával Lukács László pénzügyminiszter az egri mandatumot tartván meg, az abrudbányai kerület választotta meg szabadelvű programmal képviselőjévé. 1897. márcz. 23. kinevezték Békés vármegye főispánjává.
Czikkei a Budapesti Szemlében (1893. Az olasz közigazgatási rendszer); a Közgazdasági Szemlében (1900. Az agrar socialismusról és orvoslásáról.)
Munkái:
1. A franczia közigazgatás szervezete. Bpest, 1894. (Ism. Nemzetgazdasági Szemle).
2. Anyakönyvezetés külföldön és nálunk. U. ott, 1894 (Különnyomat a M. Közigazgatásból.)
3. Az állami anyakönyvekről szóló 1894. évi törvényczikk magyarázata. U. ott, 1895.
4. Az egyházi politikai törvények és vonatkozó összes jogszabályok kézikönyve. U. ott, 1896.
5. Beszéde az abrudbánya-verespataki választókerület választóihoz 1897. jan. 26. Bpest.
Armenia 1891. arczk.
M. Könyvészet 1894–1896.
Budapesti Hirlap 1897. 88. sz.
Sturm Albert, Országgyűlési Almanach. Bpest, 1897. 292. l.
Vasárnapi Ujság 1899. 18. sz. arczk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem