Lenau (Strehlenaui Niembsch) Miklós,
Lenau (Strehlenaui Niembsch) Miklós,
német költő, szül. 1802. aug. 13. Csatádon; atyja St. N. Ferencz (ennek atyja St. N. Miklós cs. királyi lovas kapitány, ki a franczia háborúban 1793-ban kitüntette magát), a katonai pályát választotta, de a katonai fegyelmet elviselni nem akarván, lemondott állásáról. Pesten nőül vette Maygraber Teréziát, egy előkelő budai polgár leányát, és a bánsági kincstári uradalmaknál keresett tiszti hivatalt. 1799-ben Uj-Pécsett, azután pedig Lippán szolgált, míg az uradalmak regulatiójánál Csatádra helyeztetett át. Niembsch, nemesi önteltségétől és ifjusági szenvedélyeitől elkapatva, nem tudja jövedelmes állását megbecsülni, tivornyázott és kártyaadósságokba verte magát; nemsokára hivatalát is elvesztvén, a legnagyobb inségbe juttatta családját. Budára költözött azután, hol 29 éves korában 1807-ben az aszkór sírba vitte. Végszegénységben hagyott özvegyét három árva környezé: Terézia, Miklós és Magdolna. Miklós ekkor 5 éves volt. A családi kör e siralmas állapotának benyomásai szólnak ama melancholikus hangulatból, mely a később nagygyá lett költő műveiben borong, s mely még inkább fokozódott benne budai lakásuk környezete által, hol egy kápolna helyén a temető szomszédságában épült lakóházuk melancholikus légköre maradandó bélyeget nyomott az ő gondolkodására s költészetére. [E vidéken épült utóbb a déli vasut indóháza.] Első neveltetését Budán kapta, s rendes német-latin iskolai tanulmányain kívül a zenéből is nyert leczkéket Cerny hegedű-művésztől (1820-ban a bécsi virtuóz Blumenthal kalauzolása mellett nyert betetőzést zenei tehetsége). Anyjának, kit szive egész melegével szeretett, 1811-ben s Vogel Károly orvossal történt egybekelése után Tokajba követte szüleit, hol 15. és 16. évét töltötte megelégedésben és ifjúkori boldogságban. A gymnasiumi tanulmányokat Kövesdy nevű magántanár vezetése mellett Sátoralja-Ujhelyt végezte. Az 1817. évet anyjával Budán töltötte; 1818-ban öreg szüleinél Stockerauban (Bécs mellett) élt és innét a bölcseleti tanfolyamra Bécsbe ment. Anyja nagy nélkülözések közt nevelte fiát és hogy az elősegítse, a férjével Pozsonyba költözött; L. az 1821–22. tanévre beiratkozott az első évi jogra s az első félévi vizsgát kitünő sikerrel állotta ki; a második félévben a jogi tanulmányok iránt elveszté kedvét és 1882. okt. Magyar-Óvárra távozott a gazdasági tanfolyamra. Ez sem felelt meg sokáig az ő ingatag ízlésének, mert itt is inkább a lovaglásban gyakorolta magát, órákig lovagolt a Lajtha partján vagy a Hanság felé. 1823 tavaszán eltávozott Óvárról és őszszel anyjával Bécsbe költözött (ki 1829-ben történt haláláig fiánál maradt), hol három évig jogot hallgatott; ekkor az orvosi szakra tért át; jóllehet négy évig volt az orvosi egyetem hallgatója, sőt vizsgákat is tett; anyja halála oly mélyen megrendítette, hogy fölhagyott az orvosi pályával és költői ösztönét követve, bezarándokolta az osztrák alpokat és Amerika őserdeit óhajtotta látni (ekkor már nagyanyja halálával mérsékelt vagyonhoz jutott volt); 1832. máj. útnak indult és aug. 1. Hollandiából Amerika felé vitorlázott. Oda érkezve Crawford-Countyban 400 hold őserdőt vásárolt és elbérelte e birtokát egy württembergire, ki őt lelketlenül megcsalta. Sok hányattatás után és miután a Niagara zuhatagot is meglátogatta, 1833. jún. ismét visszatért Németországba s azután fölváltva Bécsben, Ischlben és Stuttgartban tartózkodott. Ez utóbbi városban történt, hogy midőn 1844. szept. 15. Behrend Máriával történendő menyegzőjére indult, okt. 11–12. közti éjjel gyógyíthatatlan elmebetegség lepte meg, mely magas röptű szellemét örökre elborítá. Előbb a winnethali, majd 1847. május 16-án a felső-döblingi tébolydába szállították, hol 1850. aug. 22. meghalt. Már az absolutisztikus cs. kir. Bezirksamt indítványozta L. megdicsőítésre Csatádon egy emléknek fölállítását; e terv azonban a szükséges költségek miatt, melyeket az akkori hontalan beamtervilág összehozni nem tudott, dugába dőlt. A Lenau-ház az egyetlen emeletes épület Csatádon; a költő atyja e házban lakott, azt a kis utczai szobát, a hol a költő született, nem nagy kegyelettel őrizték; csak a 70-es években is gabonaraktár gyanánt használtatott; jelenleg egy tanító lakik benne. 1876. aug. 13. Gehl Mátyás bognármester, a ki a hozzá való pénzt verítékes munkával szerezte meg, a szoba két ablaka közé márványtáblát helyeztetett el, német felírással. A mi még Csatádon Lenaura emlékeztet, az ma kis erdő, mely a falu szélén fekszik és melyet a nép «Lenau-sziget»-nek keresztelt el.
Költeményei közül sokat fordítottak magyarra: így Endrődi Sándor, Könyvet lapozva, Sivár köd! Elborítod, Nehézkes, lomhán függő felhők (M. Szemle 1893.), Buday László, a felhőhöz, Őszi hangulat (Győri Közlöny 1895. 93. sz.), Feleki Sándor, Mély csend honol, Kérelem (M. Géniusz 1895.), Házasság (Otthon 1895.), Halász Margit, a toborzás (Zalai Közlöny 1895. 23. sz.), Maróthi János, Téli éjszaka (Bácska 1885. 101. sz.) sat., egy egész kötet dr. Nagy Mór, Kolozsvár, 1892. Angol fordítás: John Brydges, Poems of Nicolaus Lenau; London 1848.
Munkái:
1. Gedichte. Stuttgart, 1831. (2. kiadás 1834. 3. k. 1838. arczk., 4. k. 1840., 5. k. két kötetben sat. U. ott.)
2. Faust. Ein Gedicht. U. ott, 1836. (Több kiadás.)
3. Savonarola. Ein Gedicht. U. ott, 1837. (Több kiadás.)
4. Neuere Gedichte. U. ott, 1838. (2. kiadás 1840., új k. 1843. sat. U. ott.)
5. Die Albigenser Freie Dichtungen. U. ott, 1842. (Több kiadás.)
6. Nikolaus Lenau's dichterischer Nachlass. Herausgegeben von Anastasius Grün. U. ott, 1851.
7. Nikolaus Lenau's sämmtliche Werke. Herausg. von Anastasius Grün. U. ott, 1855. Négy kötet arczk. és életr. (Illustr. Ausgabe. U. ott, 1881. Két kötet.)
8. Karl Mayer, Lenaus Briefe an einen Freund, Stuttgart 1853.
9. Schurz, Lenaus Leben, Stuttgart 1855. Két köt. (legnagyobbrészt a költő levelei).
10. L. A. Frankl, Lenau und Sophie Löwenthal, Stuttgart 1891. (levelezés).
11. Nikolaus Lenau's Briefe an Emilie von Reineck und deren Gatten Georg von Reineck 1832–1844. nebst Emilie Reineck's Aufzeichnungen über Lenau's Erkrankung 1844–1846. Herausg. von Dr. Anton Schlossar. U. ott, 1896. (L. levelének hasonmásával.)
Kiadta a Frühlings-almanachot 1835. és 1836-ban Stuttgartban. Munkáinak számos újabb kiadásai közül legjobb a Max Koché, Stuttgart, 1890. 2. köt.
Hazai költőinkre főleg magyar tárgyú vagy vonatkozású költeményei (Die Werbung, Die Heideschenke, Die drei Zigeuner, Der Räuber im Bakony, Die Bauern am Tiszastrande, Miska an der Maros, Miska an der Theiss,
Heidebilder, Schilflieder, Einsamkeit, Stimmen, Studentenreise, Der Sturm [Faustban], Nach Süden, Einst und jetzt) hatottak.
Arczképe aczélmetszés Mayer Károlytól Nürnberg sat.
Felsőmagyarországi Minerva 1835. I. 154. l.
Ujabbkori Ismeretek Tára V. 217. l.
Hölgyfutár 1859. 54. sz., 1862. 29–34. sz. (Reviczky Szever.)
Zegnek Gusztáv, N. L., Biographische Skizze. (Verseczi reálisk. programmja, 1859.)
Ország Tükre 1862. 15. 16. sz. (Beck Károly.) 1863. 3. sz. arczk.
Vasárnapi Ujság 1863. 20. sz. arczk.
Családi Kör 1869. 24. 25. sz. (Szana T.)
Wurzbach, Biogr. Lexikon XX. 324–347. l.
Fővárosi Lapok 1871. 5. sz. (L. gazdasági gyakornok korából. Rodiczky Jenőtől).
Történelmi Adattár. Temesvár, IV. 1874. 12. l.
Pesti Napló 1876. 139., 140. sz. (Kertbeny.), 1876. 72. sz. (Scholcz Vilmos).
Temesi Lapok 1876. 142. sz.
Békésmegyei Közlöny 1876. 60–62. sz. (L. szerelme és végévei, Braun Jánostól.)
Bajai Közlöny 1878. 11. –13. sz. (Ferenczy József.)
Pesti Hirlap 1880. 9. sz. (L. arája.)
Sonnenfeld Zsigmond, Lenau élete és művei. Bpest, 1882.
Délmagyarországi Lapok 1892. 194. sz.
Laban Ferd., A prosopopoea Lenaunál és hatása Petőfire. Kolozsvár, 1882.
Budapesti Szemle XXIX., XXXI., 1882. LXIX. 1892. (Heinrich Gusztáv, Lenau végzete).
Allgemeine Deutsche Biographie. Leizig, 1883. 242. l.
Koszorú 1883. 10. sz. (L. szerelme.)
Szilágy 1885. 12. sz.
Kosztka György, L. M. élete és költészete. (Pécsi reálisk. programmja, 1885.)
Lombroso, Lenau és Széchenyi, ford. Magyar Szalon, 1894.
Kondor József, Két tanulmány. (Csokonai-Lenau.) Csurgó, 1897.
L. Roustan, Lenau et son temps. Versailles, 1898.
A. Faggi, Lenau et son temps. Versailles, 1898.
A. Faggi, Lenau und Leopardi. Palermo, 1898.
A reá vonatkozó külföldi repertoriumot legteljesebben közli Goedeke, Grundriss zur Geschichte der deutschen Dichtung.
