Lazó János,
Lazó János,
erdélyi főesperes, humanista költő, született 1448-ban Lászón (Tornam.) nemes szülőktől; Sánkfalvi Antalnak volt tanítvána; mint jeles szónok és költő Mátyás királynak és rokonának vingrádi Geréb László erdélyi püspöknek figyelmét csakhamar magára vonta s már 1483-ban a magyar kir. káplán, gyulafejérvári kanonok és telegdi vagyis udvarhelyi főesperes volt. 1483-ban mint zarándok Jeruzsálembe utazott. Fabri Felix, ulmi szerzetes, kivel együtt utazott vissza Jeruzsálemből a pusztai utakon Egyptomba, följegyzé róla, hogy a Sinai-hegyen szent Katalin templomában, akkori versekbe foglalt imát szerkesztett a német zarándokok és lovagok társasága (melybe ő is felvétetett) dicsőségére «denn er ein grosser Poet und Orator ist»; innét Lazónak czíme is okiratainkban: Venerabilis Magister. Kairóban fogságba jutott, de pártfogóinak segélyével kiszabadulva, hittérítőként működött és a magyar mamelukokat visszatérítette a keresztény vallásra. 1496-ban már ismét Erdélyben működött. 1512-ben ugyanott Barlabási Lénárd erdélyi alvajda adományokban részesítette. Ezen évben fejezte be a gyulafejérvári vestibulumot, mely a renaissance ízlésnek szép alkotású kápolnája oltárral, melyet okleveleink a megholtak kápolnájának neveznek. Ennek homlokírása, úgy Geréb László püspök czímere és körirata is tőle származik. 1518. elején, meghívás folytán, Rómába utazott, hol mint a magyarok gyóntató atyja 1523. aug. 17. meghalt 75. évében.
Religio 1858. 31., 44. sz. (Zerich Tivadar.)
M. Állam 1893. 31., 92. (Bunyitay Vincze).
