Latkóczy Imre

Teljes szövegű keresés

Latkóczy Imre (latkóczi),
államtitkár, országgyűlési képviselő, szül. 1848. szept. 4. Nyitrán; tanulmányait itt kezdte és Pozsonyban folytatta. 1868-ban nyitramegyei aljegyzővé, néhány hóval azután pedig Nyitra városi tanácsnokká és törvényszéki bíróvá választatott meg; utóbbi állásáról 1870-ben lemondott és letette az ügyvédi s 1871-ben a váltójegyzői vizsgát. Ezentúl mint gyakorló ügyvéd működött, de idejének legnagyobb részét a közigazgatásnak és megyéje kulturális fellendítésének szentelte. Mint a megyei és városi közgyűlések egyik vezérszónoka nagy szerepet játszott és 1889–90. több fontos ügyben (regalekártalanítás sat.) sikeresen közreműködött a kormány és a vármegye közönsége között. 1884-ben a nyitrai választókerületben szabadelvű pogrammal országgyűlési képviselőnek választották; öt évig állandó rendes előadója volt a közigazgatási bizottságnak; és ismételten mint előadó s elnök működött az egyik biráló bizottságban, részt vett több enqučteben, tagja volt a kuriának választó ügyekben való biráskodását szabályozó javaslat előzetes tárgyalására kiküldött bizottságnak. 1891. és 1892-ben a kormány által ismételten codificationalis munkálatokkal bízatott meg; 1893–94-ben az ország felvidéki határainak és határvizeinek szabályozására kiküldött országos bizottságának elnöke volt; az osztrák és morvaországi bizottságokkal az összes függő kérdéseket sikeresen oldotta meg. 1890 óta ismételten főispáni állásokra s 1894-ben a kereskedelemügyi államtitkári állás elfogadására felhivatott. A Bánffy-kormány megalakulása alkalmával 1895. febr. 24. a belügyminiszteriumban államtitkárrá neveztetett ki. 1896-ban Balassa-Gyarmaton és Halason megválasztatván, az előbbi kerületet tartotta meg.
A Nyitramegyei Közlönynek munkatársa. Országgyűlési beszédei a Naplókban (1884–87. I. Költségvetés 1885-re, IX. XI. Közigazgatási tisztviselők elleni fegyelmi eljárás, előadó, XVI. Védhimlőoltás, előadó, Választási visszaélések, előadó, 1897. Válaszai Eötvös Károlynak a levéltári vitában sat.)
Vasárnapi Ujság 1895. arczk.
Pallas Nagy Lexikon XI. 286. l.
Sturm Albert, Országgyűlési Almanach. Bpest, 1897. 283. I.
M. Könyv-Szemle 1897. 65. 82. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem