Kvassay Ede
Kvassay Ede (kvassói és brogyáni),
cs. és kir. kamarás, nyug. miniszteri osztálytanácsos, a Petőfi-társaság tagja, K. Ferencz író és nagybéliczi Birly Flóra fia, szül. 1845. febr. 15. Pesten; gyermekéveit nagyatyjának K. Mihálynak brogyányi (Barsm.) kastélyában töltötte, hol a család nagyúri háztartást folytatott. Midőn e kastély a hozzátartozó birtokokkal az oldenburgi herczeg tulajdonába ment át, K. anyjának béliczi birtokára, később anyai nagyatyja, Birly dr. kir. tanácsos házába került Pestre, hol a kegyesrendiek gymnasiumában végezte az alsóbb négy osztályt; azután a kassai katonai felső nevelőintézetbe, majd a felső-ausztriai ennsi lovassági iskolába lépett. Egyideig a közös hadseregben is szolgált, de nemsokára huszártisztté kineveztetése után, gyönge szemei miatt búcsut kellett vennie a katonai pályától, és az érettségi vizsgálat pótlólagos letétele után a jogi tanulmányokat végezte a pesti egyetemen. Mint első éves jogász (1863–64) az akkori lengyel fölkeléshez akart csatlakozni, családja azonban, hogy azon időbeli politikai viszonyok közt baja ne essék, Eszergomba küldte, hol rokona, gróf Nyáry kanonok közbenjárására fél évig a theologiát hallgatta. Pestre visszatérvén buzgón működött az irodalom és hirlapírás terén, szerepelt a főúri világ és az írói körök társadalmi mozgalmaiban, mint később a 70-es években is, s neve mindinkább ismertté lett, úgy hogy mint harmadéves joghallgatót Nyitra vármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé, s mint negyedéves Hont-megye tiszteletbeli főjegyzőjévé nevezték ki, rendszeresen azonban ez utóbbi megyében soha sem működött. Hosszabb külföldi útjáról visszatérvén, 1867-ben az alkotmány helyreállítása után Nyitrára költözött, hol két évig mint megyei aljegyző idejét a hivatali s irodalmi munkásság közt osztotta meg, míg 1869-ben a miniszterelnökségben elnöki fogalmazó, majd titkár lett, közvetlenül Andrássy gróf, illetőleg Lónyay gróf kormányelnökök mellett. Később mint osztálytanácsost a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszteriumhoz helyezték át, hol egy ideig az elnöki, majd a belkereskedelmi, legutóbb az iparszabadalmi ügyosztályt vezette, míg megújult szembaja miatt, mely több évig az irodalmi működéstől is visszatartotta, 1893-ban saját kérelmére nyugalomba vonult. Időközben 1880-ban a Petőfi-társaság rendes tagjává választotta, 1883-ban pedig a kamarási méltóságot nyerte.
Már gymnazista korában írt verseket és apró szindarabokat; az irodalomba, mint első éves joghallgatót, Vadnay Károly vezette be, kinek Szerdahelyi Kálmánnal szerkesztett Szinházi látcső cz. lapjába, majd a Fővárosi Lapokba 1863-tól elbeszéléseket írt. A 60-as és 70-es években rendes dolgozótársa volt több más lapnak is. (Magyarország, Pesti Napló, Otthon sat.) és számos publicistikai, kereskedelmi, főleg pedig tárczaczikkeket írt.
Munkái:
1. Rövid éjek, rövid álmok. Pest, 1864. (Az 1863–64. lengyel szabadságharcz epizódjaival.)
2. A mikor ábrándozunk. Dalok és románcok. U. ott, 1869.
3. Tankréd lovag meséi. Regényes elbeszélések. U. ott, 1869. (2. kiadás, 1877.)
4. A hol az ember kezdődik. Regény. Ugyanott, 1871. két kötet.
5. Egy világfi albuma. Rajzok. Budapest, 1877. (Ism. Pesti Napló 1876. 262. sz. ésti k. 2. kiadás. U. ott, 1879.)
6. Megtörték egymást. Elbeszélés. U. ott, (1869., 1881., 1882. Előbb a Fővárosi Lapokban 1868; három kiadása közül az utolsó Aigner M. Könyvesháza 79–80. f. Ism. Koszorú 1880. IV. 464. 1.)
7. A vármegye szava. Regény. A Petőfi-társaság kiadása. Bpest, 1884. (Ism. Figyelő XVI., Budapesti Hirlap 39., Nemzet 40., Ország-Világ 7., P. Napló 55., Főv. L. 52. Magyarország és Nagyvilág 9. Harmonia 11. sz. és Pester Lloyd 59. sz.)
Irt és fordított több vígjátékot is: Egy éji kaland és a Szerelem politikája (Molnár budai népszinhzában 1863–64-ben adták elő). A politika bolondjai (Miklósy szinházában), Az utolsó eszköz, 1 felvonásban, Scribe után (Kassán 1866. jan. 18. adták elő); Két özvegy, 1 felv. Mallefille után (először a nemzeti szinházban 1866. márcz. 7.); Egy nimród baklövése, 2. felv. (először 1868. márcz. 21.)
Németül megjelent: A kollega eszményképe cz. elbeszélése, Silberstein Ötvös Adolf fordításában. Álneve: Tankred.
Vasárnapi Ujság 1874. 13., (Lukács Móricz levele K.-hoz.) 1883. 6. sz.
Ország-Világ 1884. 13. sz. arczk. 1891. 51. sz. arczk. és névaláirásával.
Petrik Könyvészete.
Kiszlingstein Könyvészete.
Pallas Nagy Lexikona XI. 140. l. (Négyesy László.)
