Kiss József,

Teljes szövegű keresés

Kiss József,
kir. posta- és táviróigazgató, szül. 1850-ben Kolozsvárt polgári szülőktől; tanulmányait az ottani ev. református collegiumban végezte s az ott fennállott jogakadémián fejezete be a jogot. Takács János volt tanára, utóbb országos távirófőigazgató rábeszélésére 1872-ben a táviró hivatal szolgálatába lépett. Előzetes tanulmányai, nyelvismerete s főleg műszaki (gépészeti) ismeretei alapján gyorsan haladt előre; még azon évben táviró tisztté nevezték ki a kolozsvári táviró műszaki osztályban. 1880-ban a táviró főtiszti vizsgát letette s a miniszteriumba rendeltetett be. 1885-ben táviró főtisztviselővé, 1887-ben a távirónak a postával történt egyesítése alkalmából posta- és táviró-tanácsossá neveztetett ki. 1893-ban posta- és táviró-igazgatóvá neveztetett ki s 1895-ben megbizatott a kereskedelmi minisztériumban a táviró és telefon üzleti s kezelési ügyosztályának a vezetésével. A posta- és táviró-tanfolyam rendes tanára.
Munkái:
1. A villamos távirás kézikönyve távirdakezelők kiképzésére és távirdai mellékállomásvezetők kézi használatára. Bpest, 1884. 165 fába metszett és a szöveg közé nyomott ábrával. (2. kiadás, U. ott, 1887.)
2. Lehr Benő, A vasúti távirda, U. ott, 1885. (II. rész. 3. kiadását átdolgozta.)
3. A magyar táviróhálózat első részletes térképe. Tervezte és rajzolta.
4. Távirdai gép- és kapcsolástan. U. ott, 1891. (2. kiadás, Kőnyomat.)
5. A táviró- és távbeszélő gépek és készülékek szerkezetének, összeköttetésének és kezelésének ismertetése. (Gép- és kapcsolástan.) U. ott, 1897. 400 rajzzal és 9 táblával.
Szerkesztette a Távirászati Közleményeket 1882-től 1886-ig (ebben több szakczikke jelent meg.)
M. Könyvészet 1887.
Kiszlingstein Könyvészete.
Corvina 1897. 21. sz. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem