Gellért (szent),
Gellért (szent),
csanádi püspök, velenczei patricius család ivadéka, hol 980 körül született és a keresztségben György nevet nyert. A gyermek egészségét öt éves korában erős láz támadta meg és az életéért aggódó szülők elhatározták, hogy Istennek ajánlják fel; átvitték a nem rég épült Szent-György monostorba. A láz elhagyta a kis Györgyöt; a szülők megvigasztalódva tértek haza s kis fiukat a szerzetesek felöltöztették a benedekrendiek ruhájába s bevitték a monostor csendes falai közé. Öt évig tanulta a trivium tantárgyait és a középkori szerzetesek szigorú szabályai szerint végezte éjjeli zsolozsmáit. A velenczeiek 990–995 körül nagyobb társaságot szerveztek Jeruzsálem meglátogatása végett; ezen zarándoklatban György atyja Gellért is részt vett és ott esett el a mohamedánokkal vívott csatában; a férjét sirató özvegy kérte a Szent-György monostor apátját, hogy fia ezentúl atyja nevét viselje, a mi meg is történt. Körűlbelől 25 éves korában (1005 táján) szerzetes társai perjelüknek választották. Apátja a monostori iskola tanítójává szemelte őt ki; ezért a quadrivium elvégzése végett 27–28 éves korában Bolognába küldte, hol a többi közt az akkor nagyon szükséges zenét és csillagászatot is tanulta. Az ötödik évben (1012-ben) visszahívták rendtársai, kik Vilmos apát halála után, 1012 körűl megválasztották a monostor apátjává. Később elhatározta, hogy néhány szerzetes társával a Szentföldre zarándokol és Betlehemben külön monostort alapít, hol ájtatosságban és buzgóságban tölti hátralévő napjait. 1015. febr. társaival együtt hajóra szállott; a vihar következtében azonban az istriai parton fekvő Szent-András szigetén az ottani monostorban keresett menedéket. Itt találkozott Razinát szent-mártoni apáttal, ki rábeszélte őt, hogy a magyarok megtérítésére fordítsa életét, és magával hozta őt Magyarországba. Szent-István apostoli királyunk udvarába jutott, a ki meggyőződvén jeles tulajdonságairól, reá bízta nyolcz éves fiának Imre herczegnek nevelését és hogy egészen hazánkhoz legyen kötve, az apostoli szent széktől kapott kiváltságánál fogva, azonnal kinevezte marosvári (csanádi) püspökké. Míg a királyi udvarban tartózkodott, részt vett az ottani országos ügyekben; tudjuk róla, hogy ez idő tájban Francziaországban utazott. Minthogy görögűl tudott és a görögök viszonyai iránt érdeklődött, nem lehetetlen, hogy a veszprémvölgyi apáczák számára kelt oklevelet épen ő készítette. Midőn Imre herczeg nevelését bevégezte, 1023-ban a Bakony rengetegeiben ujonnan épült bakonybéli monostorba vonúlt, hogy csendes nyugalomban az Istennek éljen. Marosvár meghódítása után, 1030-ban elvitték őt székhelyére Csanádmegyébe s azután itt élt püspöki hivatásának. 1038. aug. 15-re meghívta Szent-István főpapjait, hogy tőlük búcsút vegyen, és ő is jelen volt a király halálánál. Péternek hűséget esküdtek a magyar főurak, így G. is, ki rövid időn belátta, hogy csalatkozott benne, de Aba Sámuel követeinek is határozottan kijelentette, hogy nem fogja őt megkoronázni, sem a székesegyházba kisérni. 1046. júl. vagy aug., midőn Endre és Levente az ország határát átlépték, egyszerre az egész országban föltámadt a nép s legyilkolta a német és olasz tisztviselőket. Ez volt a jeladás egyszersmind a keresztény vallás ellen való lázadásra is. Vata magyar főúr volt az első, ki elvetette a keresztény vallást s őseinek pogány vallásához tért vissza. Példáját ezren és ezren követték, többen Endréhez és Leventéhez mentek, a kik épen Pesthez érkeztek, követelték a herczegektől, hogy engedjék meg nekik pogány szokás szerint élni, a püspököket, papokat legyilkolni, a templomokat lerombolni, a keresztény vallást elvetni, a bálványokat tisztelni. Endre végre engedett (Levente pogány volt). Ölték, gyilkolták a papokat, rombolták, pusztították a templomokat. Az ország püspökei, köztük Gellért is, a király koronázó helyére Székes-fejérvárra siettek. Mivel pedig Endre akkoriban még nem érkezett oda, G. három társával eléje ment, hogy üdvözöljék őt; azt is reménylték talán, hogy a herczegtől védelmet nyerhetnek a veszélyeztetett kereszténység számára. Szept. 24., a Dyod faluban (mai diósi puszta) végzett reggeli mise után G. a keresztény sereg kiséretében 8–9 óra tájon elindult a Duna felé a pesti révhez. G. a roppant fáradalmak miatt nem tudott a többiekkel gyalog menni, kocsira ült és úgy sietett az utolsó küzdelem elé. A mai Rudasfürdőn alól a Szent-Gellért-hegy és Duna közt levő keskeny közön vitt az út keresztül. A pogányok Vata vezetése alatt itt foglaltak állást; a közeledő keresztény csapatot megtámadták és az egyenetlen harcz után lemészárolták. Gellértet egy kétkerekű talyigára kötözték, a hegy tetejére vonszolták és annak meredek részén lelökték a mélységbe. 1163-ban az apostoli szék a szentek közé avatta.
A mult században Meichelbeck Károly, a freisingeni egyház történetirója, a freisingeni káptalan levéltárában egy régi codexet talált, mely Szent Gellért püspök egyik művét tartalmazta ilyen czímmel: Deliberatio Gerardi Moresanae Ecclesiae Episcopi supra hymnum trium puerorum ad Isigrimum liberalem. Batthyány Ignácz erdélyi püspök adta ki 1790-ben Gyula-Fehérvárt, hozzá csatolván Szent-Gellért nagy legendáját is. Az egész kiadvány czíme: Sancti Gerardi episcopi Chanadiensis acta et scripta hactenus inedita. (Ez értelmezése azon hymnusnak, melyet: A három ifjú éneke cz. ismer a keresztény világ. Nyolcz részből áll, G. kevéssel halála előtt irta; azért bevégzetlen. Ezen kiadás a gondatlan másolás miatt teljesen értéktelen, azért a mostani csanádi püspök Desewffy fogja újólag kiadni.)
Elveszett munkái:
1. Szent Pálnak a zsidókhoz irt levele első fejezetéről szólott, ezt magyarázta és értelmezte;
2. Szent János apostol első levelével foglalkozott;
3. dogmatikus műve a Szentháromságról;
4. művére ezen szavai utalnak: Sol apostolica praedicatio, ut in alio opere demonstratum reliqui, tropologice admittenda.
Iskolai dráma, melyet róla irtak: Gerardus S. Csanadiensis Episcopus, Apostolici Regni Hungariae Apostolus ac Martyr. Tragoedia Ab Illustrissi. Nobili, studiosa Juventute Gymnasii Societatis Jesu Scepusii in Scenam data. Anno Christi, 1650. Sept. 4. (Lőcsén; kézirata a budapesti egyetemi könyvtárban.)
Fejérpataky László, Irodalmunk az Árpádok alatt. Bpest, 1878.
Ompolyi M. Ernő, A bölcsészet Magyarországon, a scholastica korában. Bpest, 1878. 25–62. l.
Karácsonyi János, Szent-Gellért, csanádi püspök élete és művei. Bpest, 1887.
Szabó Károly, Emlékiratok a magyar kereszténység első századáról. Ford. Bpest, 1887. 49–88. l.
Fővárosi Lapok 1888. (266. sz. Sz. Gellért mint iró. M. E.)
Századok 1888. 57. l. (Pauler Gyula.)
Petrik Bibliogr. I. 888. l.
Budapesti Hirlap 1893. 220. sz. (Spinóza dr.)
