a dél-szlávok nemzeti irodalmi törekvéseinek egyik legbuzgóbb előharczosa, szül. 1809. jul. 8. Krapinán Varasdmegyében, hol atyja gyógyszerész volt; Varasdon és Károlyvárt tanult, s jogot a pesti egyetemen hallgatta, de censurát nem tett. Itt ismerkedett meg Kollárral, kinek befolyása későbbi életére eldöntő volt; Kollár avatá be a cseh irodalomba, s a hires Husz által a cseh nyelvbe hozott és elfogadott ujításokba; ő győzé meg Gájt a cseh nyelvnek a többi szláv nyelvekre, melyek latin betűkkel élnek, alkalmazhatóságáról, a mint Gáj csakhamar egy röpiratban indítványozá is annak kevés módosításokkal elfogadását. Metternich herczeg csakhamar megismeré benne emberét, 1835-ben szabadalmat adott neki egy lap kiadására, mely Nowine horvazke (horvát hetilap) czím alatt Zágrábban nyomatott. Még akkor Gáj maga sem volt tisztában magával, valjon horvát-stájer-krajnai (alsó-szlovén) vagy felső szlovén (magyar-tót) nyelvet használjon-e, azért is a mely dialectuson beküldettek, fő mint melléklapjában a Danica Horvazkaban (horvát hajnalcsillag), azon jelentek meg a czikkek. A lapot nagy lelkesedéssel fogadták, mert programmjában alkotmányosságról, a magyar koronához való hűségről, s a horvátok történeti ragaszkodásáról és egyedűl a horvát nyelv és irodalom műveléséről volt szó. A valódi czél utógondolata nem volt tisztán formulázva, de mindenesetre annyira titokban maradt, hogy az egész nemesség, a későbbi horvát-magyar párt, Jozipovichchal együtt a lelkesedést osztá. Vlasich bán azonban nem így vélekedett és ő Gáj ellenzője volt; czikkeiért megdorgálta; az ezért ellene rendezett macskazenében pedig a magyar párt vezérei is részt vettek és ablaka alatt Gáj művét a Jós Horvátska ny propala (még Horvátország el nem esett, a lengyel Jescze Poska nie zginella utánzását) eldanolák. 1837-ben nyomdai szabadalmat kapott; lapját mások által tovább is szerkeszté, iratott és kiadott egy illir nyelvtant, melyet magának ajánltatott; szerkesztetett és kiadott egy illir-német szótárt, melyet is, mint akadémiai művet, szabályozónak akart tartani s azon kivűl semmi változtatást meg nem engedett; a szerb-raguzai nyelv behozatalát eleintén ellenzé, de czélszerűségéről később meggyőződött. Ekkor lapját Illyrske Novine-nek nevezte el. A szerbek az illirismusban a katholicismustól félve s történeti fényű nevöket is féltve, az illir nevezet ellen tiltakoztak; Gáj védelműl azt irta, hogy az illirek szlávok voltak és szláv nyelvet beszéltek; e művét be nem fejezé. Nem levén nemes, politikai téren csak fedezet alatt működött; az 1842. zágrábi tisztválasztáskor a horvát-magyar és illir pártok határozott alakban léptek föl, és Gáj, mint az utóbbinak lelke, kevéssel azelőtt, Kőrösben egy magángyülekezetben, illir nemzeti ruhát gondoltatott ki; ebben jelentek meg a párt vezérei az érintett hires tisztujításra. Gáj ügyességének sikerült magát az illir mozgalmak központjává tenni; eszköze volt lapja s nyomdai szabadalma; a zágrábi illir olvasó-társulat az ő lakásán szállásolt; a Ferdinánd császár- és királytól kapott gyémántos gyűrű (irodalmi érdemei elismerése) növelte tekintélyét. Az ő eszméje volt a Narodni dvor (nemzeti udvar) cz. ház, melybe nők és férfiak gyültek össze politizálni, és az illir maticza (anyaméh), mely a prágai cseh és pesti szerb maticza példájára, könyvkiadó s jutalomkérdéseket kitűző tudós társasággá alakíttatott. 1844-ben a kormány parancsára hirlapja illir elnevezésének el kellett maradnia s e helyett a Narodni Novine (Nemzeti Ujság) czímet vette föl «horvát-szlavon-dalmát» jelzővel. Híre zenitjén körutat tett Dalmát-, Lengyel- és Oroszországba, de a czár nem fogadta; visszajötte után fáklyászenével ünnepelték Zágrábban. 1848-ban egy horvát küldöttség élén Bécsben volt és czímzetes császári tanácsossá neveztetett ki; azonban az idő hatalma más szinvonalra emelte ügyét. Azután pedig hitele fogyottan nyugalomba vonult. Az 50-es évek elején folytatta a magyarok ellen való izgatását; kieszközölte, hogy a prágai szláv congresszusra délszláv képviselők küldettek és a horvát küldöttségbe ő maga is beválasztatott. Nyugtalan szelleme által űzve midőn tervének Szerbországban is párthiveket igyekezett szerezni, e miatt 1853-ban Zágrábban elfogatott és Bécsbe vitetett, de nem sokára ismét szabadlábra helyeztetett. Meghalt 1872. április 20. Zágrábban.